|
MESE-DOBOZ: Kutya szeretne lenni (népmese) |
|
|
|
2009. augusztus 03. hétfő 01:00 |
Egyszer volt egy gazdaember s annak egy nagy kamasz fia. Kimegy ez a gazdaember a mezőre, ment vele a fia is, mentek a cselédei, a napszámosok, gyűjtötték erősen a szénát, hogy csak úgy csurgott le róluk a verejték.
Mindenki dolgozott, csak a gazda kutyája nem. Az ott heverészett a bokor tövében, a jó árnyékban.
Látja a gazda fia, megirigyli a kutya dolgát, sóhajt keservesen:
– Hej, édesapám, de szeretnék kutya lenni!
– Szeretnél-e, fiam? – mondja az ember. – No, ha szeretnél, feküdj a kutya mellé. Ne dolgozz, én nem bánom.
Hiszen a legény kétszer sem mondatta magának, lefeküdt a bokor alá, nagyot aludott, míg a többi ember dolgozott, s esze ágában sem volt, hogy megfogja a villa nyelét.
No, hanem elkövetkezett az ebéd ideje.
A gazda a cselédeivel meg a napszámosaival a tál elé ült, s kanalazták a kaszáslevest, de a legényt közel sem eresztették a tálhoz, csak csontot meg kenyérhéjat dobtak neki, éppen, mint a kutyának.
Hiszen a legény nem bánta erősen, mert még nem volt éhes.
Ebéd után megint leheveredett a bokor alá, s ott hevert uzsonnáig. Eléjönnek a cselédek s a napszámosok az uzsonnához, de bezzeg felkelt a legény is a bokor alól. Odament, neki is adjanak valamit.
– Várj csak a sorodra, fiam – mondogatta a gazda –, majd te is megkapod becsületesen a magadét, amikor a kutya. – S megint csak kenyérhéjat dobtak neki.
De már estefelé zöldet-vöröset látott a szeme, s azt mondta az apjának:
– Édesapám, elég volt a kutyaságból, nem leszek én többet kutya, mert mégiscsak igaz az, hogy a kutyának kutyául van dolga.
– Látod, fiam, látod – mondotta a gazda –, az ember legyen ember, a kutya legyen kutya.
Bezzeg ezután a legény megfogta a villa nyelét, nem kívánta meg többet a kutya sorsát.
|
