Volt a világon egy gazdag és hatalmas király. Csináltatott magának egy aranyekét, azután hívatta az ország nagyjait, hogy találják ki, mit ér. Gondolkoztak, törték a fejüket, egyik többet, a másik kevesebbet mondott, mint amennyibe került, elég az hozzá, hogy nem bírták kitalálni.
Ekkor magához szólítja a legöregebb jobbágyát, mondja meg, mit ér az eke. Sokat gondolkozott ez is rajta, de nem találhatta ki, miért is a király meghagyta neki, ha három nap alatt ki nem találja, feje vesztesége!
Ezzel az öreg hazament. Búsul, búsul egész nap, nem eszik, nem iszik, nem kell neki semmi. Végre észreveszi ezt a gyönyörû termetû tizennégy éves leánya, s megszólítja:
– Apám, miért búsulsz?
– Hogyne búsulnék, édes leányom – feleli az apa –, mikor a király fejem vesztesége alatt meghagyta, hogy találjam ki, mit ér az aranyekéje, melyet a minap csináltatott!
– Mit ér, mit ér? Még azon is kellene gondolkozni? Eredj, s mondd meg neki, hogy ekéjénél a májusi eső is többet ér.
– Jól megfontoltad-e, leány? Mert jólét és fejveszteség forog kérdésben!
– Igen, apám, te csak eredj, és ezt mondd!
Elmegy tehát a királyhoz, s elmondja, hogy ekéjénél a májusi eső is többet ér.
– Honnan tudod, ki mondta ezt neked? – kérdi a király.
– Van egy tizennégy éves leányom, ő – feleli az öreg.
– Jól van – mondja a király –, igen jól van, hanem mármost adok egy marék lent, mondd meg a leányodnak, hogy fonjon belőle annyi fonalat, s a fonálból szőjön annyi vásznat, hogy katonáim mind megférjenek alatta, mert különben feje vesztesége!
Ezzel hazamegy az öreg, előadja a leányának, mit mondott a király.
 – Talán még ezen is töri a fejét? Itt van egy kis darab fa, vidd el a királyhoz, s mondd meg neki, hogy csináljon belőle orsót, rokkát, motollát, és szövőszéket, ha igen, akkor parancsolata teljesítve lesz!
Elment az öreg, s megmondta a királynak, mit üzent a leánya, hogy abból a kis darab fából csináljon orsót, rokkát, motollát és szövőszéket, ha igen, akkor parancsolata teljesítve lesz.
A király megilletődött ezen az okosságon.
– Hozd el a leányod, látni akarom!
El is vitte az öreg, a király megszerette, feleségül vette, azzal a feltétellel, hogy senkinek tanácsot ne adjon, mert különben elkergeti.
– Ígérd meg, kérlek – mondta a leány –, ha elkergetsz, magammal vihetem, amit legjobban szeretek!
A király megígérte.
Történt többek között, hogy az udvarhoz panaszosok jöttek, a király nem lévén otthon, a királyné adott tanácsot.
Hazajön a király, megtudva felesége tettét, annyira megharagudott rá, hogy megparancsolta: holnap virradóra házától eltakarodjék!
Estére kelvén az idő, álomport hozatott a királyné, s italban beadta a férjének.
A király, hogy az álomporos borát megitta, ültő helyében elaludt. Akkor az asszony szolgájával együtt föltette a kocsira, elvitte apja házához. Reggel fölébred a király, ki akar menni, a szemöldökfába vágván fejét, felkiált:
– Ejnye, hol vagyok én?
– Itt vagy, kedvesem! – mondta a királyné.
– De hát ki vagy mi hozott engem ide?
– Én, mert azt ígérted, amit legjobban szeretek, elhozhatom magamnak. Téged szerettelek és szeretlek legjobban, azért hoztalak el.
– Én is téged szeretlek a legjobban, hanem most már gyerünk haza, vigyük el apádat is, a kunyhót hagyjuk a szegényeknek.
Mikor hazaértek, újra lakodalmat csaptak, volt mulatság olyan, hogy még a kutya is fánkot evett.
|
