*** Az Új Kelet hetilap 24 oldalából nyolc polikrómiás, 16 oldal pedig a fekete használata mellett piros színfolttal jelentkezik.
*** Az Új Kelet nyomtatásban jelentkező heti tévéműsor-melléklete tartalmazza az m1, m2, Duna Tv, Magyar ATV, Hallmark, TV2, RTL Klub, Viasat3, Hálózat Tv, Pro TV, Antena 1, TVR 1, Acasa, Prima, AXN, Eurosport és a HBO televíziók műsorkínálatát.
*** Reklámárainkat igény és pénztárca szerint állítottuk össze. Fehér-fekete, színfoltos vagy színes árajánlatunkért keresse ügyfélszolgálati irodánkat: tel.: 0266-364.680, e-mail: ujkelet@knet.ro
*** A nyomtatott újságunk belsejében jelentkezô tévéműsor-melléklete hetente 8 B4-es formátumú, külön kezelhető oldalon jelentkezik, ezen kívül az m1 és a HBO csatornák a 24 oldalas Új Kelet Műsor+ oldalán kapnak helyet egy teljes B3-as méretű újságoldalon.
*** A minden csütörtökön jelentkező, Új Kelet belsejében hetente megtalálható, tévéműsor-melléklet az adott csütörtökre következő dátumtól számított egy héten át érvényes műsorkínálatot közli.
*** Magán jellegû apróhirdetése szövegét feladhatja sms-ben is. Írja meg most, és küldje el a 0723-258.529-es hívószámú mobiltelefon készülékre.
*** A nyomtatott Új Kelet értékesítési ára szabadeladásban 2 lej, az elôjegyeztetô megrendelôktôl példányonként 1,50 lejt kérünk el.
*** 2009. október 1-jétől SZABADELADÁSBAN 2 lej, MEGRENDELŐKNEK példányonként 1,50 RON-BA kerül az ÚJ KELET!
*** A 24 oldalas színes hetilapunk Gyergyószentmiklóson a Kelet Info Média Csoport ügyfélszolgálati irodájában fizethető elő, mely a Virág negyedi 41-es tömbház E lépcsőházában fogadja ügyfeleit munkanapokon 9-17, szombaton 9-13 óra között.
*** Az Új Kelet számára létkérdés, hogy Önök VEGYÉK A LAPOT!
Ízeire szedjük a Progym piros-fehér alakulatát: Civil beszélgetések keményfiúkkal (7.)
2010. március 22. hétfő 08:22
Nagyon fiatal a gyergyói jégkorongcsapat. Ezt eddig is tudtuk, de akkor lepődik meg igazán az ember, amikor rájön: a Progym játékosainak alig van múltja. Felnőtt szinten még csak álmodnak a bronzéremről is, nem volt még részük belőle, pedig ez ugye csak a „tegnap” volt. Legtöbben még húszévesek sincsenek, és az „öregek” közé számítanak már a 21 évesek is. Még alig tapasztaltak valamit az életből, a jégkorongból. Álmaik vannak, és remélik, hogy elérhetik őket.
László Szilamér
László Szilamér
– Lassan vége a bajnokságnak, hogyan értékeled ezt az elmúlt idényt?
– Szerintem elég jó volt. Amit kellett, azt megcsináltuk, megelőztük Galacot és a Sportult is, bekerültünk az első négybe. Igaz, lehetett volna valamivel jobb is, jó lett volna egyszer-kétszer megfogni Brassót. A csapat mindent megtett, hogy ez is meglegyen, de egyelőre még nem jött össze – hátha most a rájátszásban ez is sikerül.
– Neked személyesen milyen volt ez a bajnokság?
– Az az igazság, hogy nekem kimaradt egy fél év, a tavalyi idény második felében sérülés miatt. Nem voltam a legjobb formában ennek a szezonnak az első felében sem, most a bajnokság végén kezdem érezni, hogy újra elértem azt a szintet, amit tudok.
– Nem sok találkozón kaptál lehetőséget…
– Volt olyan meccs, amikor játszhattam volna, de akkor pont pechem volt. Eltörött a korcsolyám, így játék helyett még a padon se kaptam helyet, le kellett vetkőzzek. Mindenesetre törekszem arra, hogy ha még lehet, kapjak lehetőséget mérkőzéseken is szerepelni.
– Most érettségizel. Jövőre mire számítasz?
– Egyetemre szeretnék menni, ha lehet, Marosvásárhelyre. Úgy hallottam, azt mondják, ott is befedik a pályát, és indítanak csapatot a felnőtt bajnokságban is. Úgy tudom, most is van ott amatőr csapat. Ha ez így lesz, akkor jelentkeznék ott, és az egyetem mellett folytatnám a jégkorongozást.
– És ha mégsem lesz csapat Marosvásárhelyen?
– Akkor több, mint valószínű, hogy muszáj lesz abbahagyjam a hokit. Az az igazság, hogy a sportolást csak az egyetem mellett tudnám folytatni. Egy hobbi lenne talán a későbbiekben, mint most a kosárlabdázás. Azt is szívesen játszom, benne vagyok az iskola csapatában is. Nem tervezem, hogy a jégkorongból éljek meg. Nem is gondolkoztam azon, hogy mi lesz az egyetem után.
– Tegyük fel, hogy most kész, abba kell hagyni. Milyen szájízzel búcsúznál a hokitól?
– Hát elsősorban az biztos, hogy megérte eddig is hokizni. A mozgás miatt, fizikai szempontból is. A csapat, az a társaság, akikkel együtt nőttünk fel. Ezt így szívesen folytatnám, csak nem látom, hogy itt ebből meg is lehetne élni. Vannak felejthetetlen élmények az ifjúsági korunkból, amik örökre megmaradnak. Azok voltak a legjobb évek. Örök emlék marad, amikor megnyertük az aranyérmet junior I-ben. Az a meccs Szereda ellen, amikor bajnokok lettünk…
– Te hogy látod, a társaságból hányan maradnak együtt 3-4 év múlva, arra az időre, amikor be kellene érjen a csapat?
– A többség biztos, hogy marad. Nagyon szeretik a hokit. Ez az életcéljuk, ezt szeretnék csinálni. 3-4 év alatt nagyon sok tapasztalatra tesznek itt szert a Progymnál, lesz lehetőségük játékra is. Nem úgy, mint Brassóban, ahol keveset játszanak a fiatalok. Így kell kezdeni, hogy igazi jégkorongozó legyen az ember. Ha így lesz, beérik a társaság, és ütőképes csapat lehet itt Gyergyóban.
Péter Zsolt, a 77-es
{mosimage}
– Péter Zsolt egyébként 91-es, ha sportosan fogalmazva korcsoportosítjuk, a jégen viszont a 77-es piros-fehér mez viselője, beszélgetésindítónak arra kérem meg, fejtse ki, honnan a két hetes.
– 7-én születtem. Amikor a jelenlegi felnőtt csapatba kerültem, akkor már Bálint Lóri személyében foglalt volt a hetes mez, én nem akartam lemondani a szülinapi számomról. Amikor gyorsan döntenem kellett, akkor a duplázás volt az első, ami az eszembe jutott.
Válasz után mindketten mosolygunk, Zsolti várja ugyan a következő érdeklődést, de elhessegetem a kérdez-felelek folytatását. Erre az interjúra én vagyok a nehezebben kapható, alig akarok belemenni, hogy majd kétévtizedes pályafutásom során először készítsek interjút az egyetlen szép szál fiúgyerekemmel. Gondban vagyok amiatt is, hogy sejtésem szerint talán még gondolata sincs Zsoltinak, amit ne ismernék. Ilyenkor segít a próza, élek a lehetőséggel.
A Péter gyerek múlt év augusztusában töltötte a 18-at, a Salamon Ernő Gimnázium XII. A-sa, túl két legmagasabb szinten teljesített érettségi tárgy szóbelijén. Az újabb vizsgákra való készülődés mellett számára (is) éleslövészet van a jégpályán, hiszen javában zajlanak a bronzmeccsek, szerdán láttuk, pénteken még szentmiklósi jégen-, vasárnap pedig Brassóban látjuk őt, ha minden igaz, a hónapok óta eléggé jól összeérett harmadik sorban, munka közben. Mogyoróhéjban ez a jelen.
Visszanyúlva a múltba, megelevenedik előttem a kép, amikor a kis Zsolti lábára háromévesen korcsolyát húzunk, s kezdetben a palánk túloldalán lévő gumiszőnyegen úgy gyalogol a korcsolyaéleken, mintha mi sem történt volna. Sportszerpróbában viszont nem ez volt az első. Az egy másik emlék, alanyom itt mindössze 2 és fél éves, a 4-es kilométerkőnél lévő sípályán vagyunk, amikor a jégkorongsportban 40 évet eltöltött Basilidesz nagyapa egy lankásabb szakaszon elengedte első ereszkedésére az először sílécekre állított unokáját. Tatitól 20 méterre a többszörös ifjúsági és háromszoros felnőtt országosbajnok anyuka várta repeső szívvel, tárt karokkal. Gyöngyvér a hazai alpesi sísport egyik legígéretesebb, ha nem a legígéretesebb női versenyzője volt a nyolcvanas években, a kilencvenes éveknek egész az elején, viszont ott, akkor, a négyesi pályán az volt számára az addigi legnagyobb diadala, hogy a kisfia első ereszkedésre sítalpakon és egyben érkezett meg az ölelő karjaiba. … Az idő múlásával alaposan, behatóan belekóstolt néhány sportágba, kis korában teniszezett, később asztaliteniszezett, a labdarúgás sem ment rosszul, de a választás a hokira esett. Ötévesen már a korát meghazudtolóan száguldott a jégen, a tanár-edző nagyapa irányítása alatt tagja lehetett egy igen erős generációnak úgy, hogy éveken át uralták a hazai mezőnyt: gyerek-, reménység, kisifi és nagyifjúsági bajnokok. Korcsoportjában Zsolt számos egyéni cím birtoklója, volt már az ország legjobb-, legtechnikásabb játékosa, tornák gólkirálya stb.
– Futtassuk csak meg, melyek azok az országok, ahová eljutottál kifejezetten a sportnak köszönhetően?
– Magyarország akárhányszor, Szlovénia, Szlovákia, Franciaország, Ausztria, Lettország, Észtország kétszer is…
Az alaposan megdolgozott elismeréseket követően nemzetközi szinten is jöttek az eredmények. A 18 éves válogatottal már 15 évesen ott lehetett az első korcsoportos világbajnokságon, ebből azóta még lett kettő. A múlt évin bronzérem termett, Zsolti itt 4 góllal és három gólpasszal segítette a hazai válogatottat a dobogóra. A román válogatott második legeredményesebb játékosaként a 20 éves válogatottal újabb vébé következett. Eredményesnek bizonyult a 2009-es esztendő, szintén kiváló teljesítménynyel Észtországban is újabb bronzérmet szerzett a román 20 éves válogatottal is.
– Ilyen megterhelés mellett, azt hiszem, púp lehet az iskola…
– Dehogy. Tény, hogy nem könnyű, de nem panaszkodom. A világbajnokságokat megelőző időszakban gyakran egy hónapot is hiányzom az iskolából, nem mondom, hogy a tizenegyedik elkezdése óta nincsenek gondok az osztályzataimmal, de amikor jelen vagyok, igyekszem teljes erőbedobással figyelni, bepótolni a lemaradást, korrigálni a helyzetemet. Nem állítom, hogy nem boszszant úgy két éve, hogy hokiberkekben nem értik, mért tanulok, az iskolámban meg néhányan a tanáraim közül azt nem értik, hogy miért jégkorongozom. Ezt mostanra megszoktam.
– Milyennek látod a jelenlegi csapatodat, a játékostársaidat?
– Elsősorban fejlődőképesnek, ahol sokat tanulhatunk az idősebb, tapasztaltabb játékostársainktól. Csiki és Molnár játékos-edzőinknek külön kihívás lehetett felvállalni a kettős szerepet, nem lehet egyszerű dolog edzősködni, ezzel egyidőben a pályán is teljesíteni. A hangulat mindenképp jónak mondható, persze vannak kisebb konfliktusok, súrlódások, mint minden más csapatban. Csapaton belül egyöntetűen azon vagyunk, hogy akárcsak az eddigiek során maximális odafigyeléssel és odaadással játsszuk végig a kisdöntő sorozatának egészét. …Csak úgy az eszembe jutott, én még azt sem mondhatom, hogy a pénzért meg kell dolgozni, mert talán az egyetlen vagyok jelenleg a csapatban, aki meccsről-meccsre játszom úgy, hogy egyetlen vasat sem kapok, kaptam ebben az idényben.
– Más: ha választani kell anya sütije és mondjuk 35 mellső fekvőtámasz között, melyiket helyezed előtérbe?
– Az anya konyhájából kiszűrődő illatok mindig csábító hatással vannak rám, úgyhogy bármikor lenyomok 35 fekvőt, hogy megkóstolhassam anya mesterművét, a meggyestortát. …Te sem főzöl rosszul, a te háromfogásos ebédeid is megérnek simán egy kis erőfeszítést.
– Fiatalosan szólva, ma az a trendi, hogy komolyan csajoznak a te korodbéli srácok. Te?
– Természetesen nagyon kedvelem a helyes, aranyos, kedves, okos lányokat. Egyelőre még várnod kell ahhoz, hogy valakivel az oldalamon megjelenjek, és bemutassam neked a barátnőmet. Barátaim vannak természetesen, akárcsak szimpátiáim. Tudom, hogy ilyen értelemben is eljön az ideje a komolyabb döntéseimnek.
– Hogyan néz ki a sportos jövőd?
– A jégkorong nagyon sokat jelent nekem. Folyamatosan dolgozom, keményen edzek, egyelőre az a cél, hogy önmagamhoz képest legyek jobb, később rengeteg munkával, ambícióval, eltökéltséggel szeretnék komolyabb célokat elérni. Úgy érzem, a hozzávalók megvannak bennem. Itthon nagyon jó lenni, ez számomra is kényelmes, ellenben mindenképpen meg akarom döngetni a gyergyóinál jobb fejlődési lehetőségek kapuit. Kezdetnek kinti környezetet, magyar jeget tervezek felszállópályának.
– Sorsszerűség, hogy az idő múlásával a hoki egyszer, ebben a formában véget ér. Ezt követően is van élet. A te gondolataidban milyen az az élet?
– Mindenképpen a sporthoz, jégkoronghoz közeli, már gondoltam arra is, hogy egykor közszereplést vállalok riporterként, bemondóként, szakkommentátorként…
– …És milyennek látod a sporton, majd munkán kívüli magánéleted?
– Fontosnak találom a család intézményét, számomra fontos a meghitt hangulat, sikeres, boldog családapa akarok majd lenni, ha eljön ennek az ideje. Mindenképpen fiúgyermeket szeretnék majd, elsősorban hokistát belőle, feltételeket teremteni neki úgy és ahogyan én ezt most a szeretteimtől, tőled maximálisan megkapok.
– Végszó…
– Progym olé!
Péter Csaba
Köllő Ferenc
Köllő Ferenc
– Te is az ősszel kerültél haza Magyarországról, a MAC-tól. Amikor elmentetek, mire számítottatok, kolbászkerítésre?
– Nem éppen kolbászkerítésre számítottunk. Inkább arra, hogy elvégezhetjük a középiskolát, és meglesz ott az érettségink. Sportgimnáziumban voltunk, ahol többek között játékvezetői tanfolyamra is jártunk. Azt tudtuk, hogy a MAC-tól nem nagyon lesz lehetőségünk tovább, nagycsapathoz kerülni, mert az egyesületnek nem volt felnőtt csapata. Amikor a korosztályunk is felbomlott, már végleg nem volt, amit ott keressünk. Egyedüli megoldás az Újpest felnőttcsapatába kerülés lett volna, de oda, az ezüstérmes együttesbe nem fértünk volna be. Elvégeztük a tizedik osztályt, és nem volt más választás, jobbnak láttuk, hogy hazajövünk.
– Akkor minden félbemaradt, iskola, bírói tanfolyam..
– Igen, az ifi korosztályban mindenkinek le kellett vizsgázni ezen a bírói kurzuson, másképp nem szabadott hivatalos mérkőzéseken játszani. Ez egy kezdő szintű, általános képzés volt. Lehetett volna folytatni, fokozatosan egy-egy magasabb szintre lépni a bíráskodásban. A mi végzettségünk a legkisebb szintet jelenti, vagyis a kisgyerekek korosztályában bíráskodhatnánk hivatalosan.
– Folytatnád, esetleg gondolkodsz azon, hogy hokibíró legyél?
– Hát nem igazán. Úgy érzem, ez nem nekem való. Nem hiszem, hogy meg tudnék felelni mindenki elvárásának bíróként. Persze, tudom, hogy a bírónak nem az a dolga, hogy úgy fújjon, ahogy az egyik vagy másik csapatnak tetszik, de ha dönteni lehet, akkor megmaradnék játékosnak.
– Játékosként egyelőre nem nagyon jutsz szóhoz…
– Egyelőre. Én mindent megpróbálok, hogy bekerüljek az első három sorba. Úgy érzem, még nem jött el az én időm, nem vagyok még azon a szinten, hogy rendszeresen játszhassak. Molnár Zsolt, Basilidesz László, Bálint Lóránd még mind előttem vannak a jobbszélső poszton. Most még nem tudom őket kiszorítani. Az idény elején még játszottam mérkőzéseken. Galaccal, a Sportullal és egyszer Brassó ellen is.
– Az idény vége felé járunk, milyennek értékeled a saját szezonodat, és persze a csapatét?
– A sajátom nagyjából úgy alakult, ahogy vártam. Gondoltam, hogy az első évben a padon fogok ülni. Ez valahol normális dolog is. Megpróbálok edzéseken teljesíteni, hogy fejlődjek. A csapat pedig, úgy érzem, teljesítette azt a célt, ami elvárható volt. Bekerültünk a legjobb négy közé, és a legtöbb meccsen Brassót is sikerült megszorítani. Szoros mérkőzéseket játszottunk velük, a bronzéremért küzdhetünk.
– A hokin kívül még mi tölti ki a napjaidat?
– Tizenegyedikes vagyok, iskolába járok és edzésre. Ezen kívül más dologra nem igazán van időm. A suli és az edzés közötti időt elveszi a buszozás Csomafalvára és vissza. Este kilenc órakor, amikor hazaérek elkészítem a házi feladatokat, de igazából tanulni sincs idő, csak a szabadabb hétvégeken.
– Mik a további céljaid?
– Szeretném folytatni a hokit, amíg csak lehet, s persze, szeretnék minél jobb eredményeket is elérni, döntőt játszani… Ez benne kellene legyen az ötéves tervben. Az iskola elvégzése, érettségi után egyetemre mennék, sportszakra. Nem nagyon látom azt, hogy csak a hokiból itthon meg lehetne élni. Mellette valami más munkát mindenképpen végezni kell. De ez nemcsak itt van így. Ha Magyarországon sikerült volna bekerülni egy csapatba, az első években ott is nagyon kevés pénzre lehet számítani. Sokáig szükség van még arra, hogy itthonról támogassanak.
