*** Az Új Kelet hetilap 24 oldalából nyolc polikrómiás, 16 oldal pedig a fekete használata mellett piros színfolttal jelentkezik.
*** Az Új Kelet nyomtatásban jelentkező heti tévéműsor-melléklete tartalmazza az m1, m2, Duna Tv, Magyar ATV, Hallmark, TV2, RTL Klub, Viasat3, Hálózat Tv, Pro TV, Antena 1, TVR 1, Acasa, Prima, AXN, Eurosport és a HBO televíziók műsorkínálatát.
*** Reklámárainkat igény és pénztárca szerint állítottuk össze. Fehér-fekete, színfoltos vagy színes árajánlatunkért keresse ügyfélszolgálati irodánkat: tel.: 0266-364.680, e-mail: ujkelet@knet.ro
*** A nyomtatott újságunk belsejében jelentkezô tévéműsor-melléklete hetente 8 B4-es formátumú, külön kezelhető oldalon jelentkezik, ezen kívül az m1 és a HBO csatornák a 24 oldalas Új Kelet Műsor+ oldalán kapnak helyet egy teljes B3-as méretű újságoldalon.
*** A minden csütörtökön jelentkező, Új Kelet belsejében hetente megtalálható, tévéműsor-melléklet az adott csütörtökre következő dátumtól számított egy héten át érvényes műsorkínálatot közli.
*** Magán jellegû apróhirdetése szövegét feladhatja sms-ben is. Írja meg most, és küldje el a 0723-258.529-es hívószámú mobiltelefon készülékre.
*** A nyomtatott Új Kelet értékesítési ára szabadeladásban 2 lej, az elôjegyeztetô megrendelôktôl példányonként 1,50 lejt kérünk el.
*** 2009. október 1-jétől SZABADELADÁSBAN 2 lej, MEGRENDELŐKNEK példányonként 1,50 RON-BA kerül az ÚJ KELET!
*** A 24 oldalas színes hetilapunk Gyergyószentmiklóson a Kelet Info Média Csoport ügyfélszolgálati irodájában fizethető elő, mely a Virág negyedi 41-es tömbház E lépcsőházában fogadja ügyfeleit munkanapokon 9-17, szombaton 9-13 óra között.
*** Az Új Kelet számára létkérdés, hogy Önök VEGYÉK A LAPOT!
Ízeire szedjük a Progym piros-fehér alakulatát: Civil beszélgetések keményfiúkkal (5.)
2010. március 01. hétfő 10:54
Nagyon fiatal a gyergyói jégkorongcsapat. Ezt eddig is tudtuk, de akkor lepődik meg igazán az ember, amikor rájön: a Progym játékosainak alig van múltja. Felnőtt szinten még csak álmodnak a bronzéremről is, nem volt még részük belőle, pedig ez ugye csak a „tegnap” volt. Legtöbben még húszévesek sincsenek, és az „öregek” közé számítanak már a 21 évesek is. Még alig tapasztaltak valamit az életből, a jégkorongból. Álmaik vannak, és remélik, hogy elérhetik őket.
Ördög Tihamér
Ördög Tihamér
– Nem kell nagy szakembernek lenni ahhoz, hogy lássa az ember, hátvédposzton vannak a legnagyobb gondok a Progymnál. Ez lehetőség, vagy teher a fiatal bekkek számára?
– Számomra ez semmiképpen sem teher. Az idény elején én is rendszeresen lehetőséget kaptam játszani a meccseken. Volt, amikor nem bírtam a nyomást, így kikerültem a padra. Aztán az egy ideig inkább két hátvédsorral játszott a Progym. Az utóbbi időben kaptam újra lehetőséget arra, hogy szerepelhessek is a mérkőzéseken. Úgy érzem, bírom, tudom csinálni a suli mellett, és ami a legfontosabb, hogy szeretem. Sajnos többen abbahagyták már, nem is próbálták ki, mit jelent a jégkorongozás a felnőttek között. Jánosi, a bekktársam is elment inkább dolgozni.
– Te maradtál, ezek szerint látsz ebben jövőt.
– Most inkább a sulival foglalkozom, érettségizek, aztán majd jövőtől, ősztől meglátjuk, mi történik. Mindenképpen egyetemet szeretnék végezni, és közben, amíg lehet hokizni. Ha a kettő nem egyeztethető, akkor sajnos le kell mondjak a jégkorongról az egyetem javára.
– Van, akitől tanuljatok?
– Nagyon korrektül állnak mellénk. A hangulat nagyon jó, segítenek, tanácsokat adnak. Szerintem éppen számukra jelent nagyobb terhet az, hogy velünk is foglakozniuk kell. A két-három alaphátvédnek mindig játszania kell, nagyobb nyomás van rajtuk, mert nekik folyamatosan teljesíteniük kell. Mi, fiatalabbak váltogatjuk egymást az üres helyen. Így is mindent megpróbálnak, hogy segíthessenek, taníthassanak.
– Hirtelen kerültetek a nagycsapatba az úgynevezett Progym II-ből. Nem jött túl hamar ez a váltás?
– Nem ijedtünk meg. Persze mindenkiben benne volt az, hogy na, ez már felnőttcsapat, nem úgy van, mint eddig, itt többet kell bizonyítani, de nem féltünk az új dolgoktól. Igaz, sokat segített az is, hogy mielőtt a Progym nagycsapatába kerültünk, egy évet már játszottunk a felnőtt bajnokságban a Progym II-vel. Az ellenfelek közül sem félek senkitől. Arra figyelek, hogy a lehető legjobban végezzem a feladatomat, attól függetlenül, hogy éppen kivel kell felvenni a harcot.
– Most éppen egy súlyos vereségen vagytok túl. Mennyire visel meg az ilyesmi?
– Hát az tényleg szomorú, hogy mostanában nem tudunk győzni, nincs sikere a csapatnak. Vannak szoros meccsek, kevésen múlik a pontszerzés, a győzelem, és mégsem sikerül. Egy-egy meglepetés rengeteget számítana, a hangulaton is nagyot emelne. A Sportklub elleni súlyos vereség letört mindenkit. 1-0-ra vezettünk, az első harmadban is még csak 2-1-re vezetett az ellenfél, aztán a második harmadban elment a meccs, kaptunk egymás után öt gólt. Ez mindent elrontott, senkinek se ment úgy a játék, ahogy kellett volna. A Sportklubbal valamitől nem tudunk jó mérkőzést játszani.
– Melyik idegesítőbb? 5-4-re, vagy 12-1-re kikapni?
– Nem mindegy, hogy ki az ellenfél. Ha Galac győzne 5-4-re, biztos, hogy idegesítőbb lenne, mint 12-1-re kikapni Szeredától. De amikor a Steauától kaptunk ki 4-3-ra, az nagyon jó eredmény volt.
– Nincs túl sok sikerélményetek, ilyen körülmények között is megéri hokizni?
– Ez az idény még így is nagyon sokat segített ennek a csapatnak, a fiataloknak. Akik végigjátszották, rengeteg tapasztalatot tudtak gyűjteni. Ha sok is a vereség, mind a fejlődéshez vezet. Ha egyben tud maradni a csapat, akkor nagyon megérte. Olyan lehetőséget kaptunk, ami máshol nem hiszem, hogy adódott volna. A mi korosztályunk máshol nagyrészt a padon ül.
– Az eggyel nagyobb generáció, vagyis Sáráék, Székelyék el kellett menjenek Magyarországra, hogy hokizni tudjanak. A ti korosztályotok viszonylag szerencsésebb volt…
– Kisebb voltam, mint ők, de amikor kezdtük, én is játszottam már azzal a korosztállyal. Szárhegynek is volt csapata, és egy ilyen falusi bajnokságon nézett ki magának az edző, és kezdtünk feljárni Gyergyóba edzésekre. Hárman voltunk szárhegyiek, rajtam kívül még Jánosi és Becze Titi. A mi korosztályunk megmaradt Basilidesz Csabával, végig tudtuk hokizni a korosztályos bajnokságokat, nem volt megszakítás, de tőlünk is többen kimentek. Volt egy mérkőzésünk Magyarországon az 1991-es korosztállyal, és akkor megkerestek minket is. Három hátvédet, Laczkó Dávid Leventét, Pál Ferencet és engem kerestek. ők kimentek, én maradtam az iskola miatt. Ott kint csak a hoki maradt volna, itthon a jégkorong mellett mehetett tovább a suli is. Eddig még nem bántam meg.
– Mi az, amit el szeretnél érni a jégkorongban?
– Legelső cél, amit szeretnék megvalósítani, hogy stabil játékosa lehessek a csapatnak, olyan, aki alapember, aki nem csak a padon ül.
Székely László
Székely László
– Te is az úgynevezett „Avântulos” generációhoz tartozol, vagyis azzal a csapattal kezdted, amelyik elindulásakor mindenki a jövő nagy gyergyói csapatát várta. Aztán szétszéledtetek…
– Jött Kercsó Árpád. Egy magyarországi csapattal – azt hiszem, a Volánnal – játszottunk meccseket. Nagyon megvertek. Kaptunk egy 20-ast a velünk egyidősöktől, és 9-1-re győztek le az egy évvel kisebbek. Kercsó ekkor azt mondta, hogy az 1988-as születésűek mehetnek, amerre akarnak, nincs amit velük foglalkozni. Elkergette az egész korosztályt. Csak az 1989-esekkel foglalkozott – Daradicsék korosztályával. Ekkor az 1988-asok közül nagyon sokan abbahagyták, mi néhányan Basilidesz Tiborral, a nagyobbakkal edzegettünk…
– És nem játszottatok bajnokságban…
– Eleinte még az avântulos korszakban falusi bajnokságokban szerepeltünk. A csomafalviak Csomafalva színeiben, a remeteiek Remetével…, aztán az 1989-esek is kevesen maradtak, visszahívtak minket, de lényeg, hogy 15 éves korunkban játszottunk utoljára meccseket. Majd néhányan kimentünk Magyarországra. Ott végre rendszeresen hokiztunk. Amikor hazajöttünk, akkor Basilidesz Csabánál a junior I-ben játszottunk még meccseket.
– Miért mentetek ki?
– Itthon nem volt lehetőségünk játszani, nem volt csapatunk. Egyedüli lehetőség az lett volna, ha 16 évesen felkerülünk a nagycsapatba, s ott a padon üldögélünk évekig. Elsőnek Sárát hívták Magyarországra, majd mentünk mi is ketten Kozmával a Fradihoz. Hívták Daradicsot is, de ő nem jött.
– Mit gondolsz, ki járt jobban, ti, akik elmentetek, vagy akik maradtak?
– Szerintem mi jártunk jobban. Nem mindegy, hogy valaki rendszeresen játszik saját korosztályával, az ő fejlődési szintjén, vagy csak edzeget, mert nincs lehetősége játszani. Hokizhattunk olyan meccseken, ami a mi iramunknak volt megfelelő, és sokat tanulhattunk belőle, így azért mégiscsak más felkerülni a felnőttek közé, mint aki két-három évig mérkőzést sem játszik.
– Aztán hazakerültetek…
– Kozma egy, én két idény után jöttem haza. Maradtam még egy évet, mert az volt a szándékom, hogy ha már kimentem, és ott folytattam az iskolát, akkor legalább érettségizzek le, mielőtt hazajövök. Csak így érte meg. Lehetőség lett volna maradni, de csak saját költségen. Jött a Gyurcsány-kormány, és az edzőket, vezetőket politikai alapon leváltották. A Fradi akkori elnöke ezután azt mondta, hogy saját szakállunkra maradhatunk, vagy pedig… viszontlátásra. Hazajöttünk, éppen akkor kezdődött a Dusán-korszak, sokat tanultunk, de persze fiatalok voltunk, és sokat ültünk a padon is. Most meg... benne vagyunk a csapatban. Mondhatjuk, hogy alapemberként, de ez azt jelenti, hogy minden meccsen játszani kell, mert nincs más, aki hokizzon. Két évig nagyon nagy volt a konkurencia a harmadik és a negyedik sor között. Kellett hajtani.
– Most nem kell?
– Persze hogy kell, csak most mindenki többet vár tőlünk. A nézők is, a szurkolók is. Annál is többet, mint amit egyáltalán tudunk, pedig tapasztalatunk jóformán nincs is. Meg kellene értse mindenki, hogy még túl fiatalok vagyunk, még nem jött el a mi időnk, hogy tényleg felvehessük a versenyt az ellenfelekkel. Fizikailag talán tudnánk tartani a lépést, de szellemileg, fejben, tapasztalat szempontjából még távol vagyunk tőlük.
– Mégis sikerült megszorítani a Steauát és Brassót is...
– Ez csapatmunka. Mi is, az idősebbek és a fiatalok is hajtanak, és ha azt tesszük, amit az edzők mondanak, akkor lehet valami. Így sikerült megszorítani őket. Győzni még nem tudtunk, de úgy készülünk, azon igyekszünk, hogy ez is meglegyen Brassó ellen.
– Viszont a Sportklub 10-eket üt.
– Nagy sebességgel és sokat korcsolyáznak, rengeteget passzolnak. Ha emberhátrányba kerülünk, nagyon megforgatnak. Emellett minden meccsen valami mást mutatnak, mint amire mi számítunk. Egy-egy új dologgal meglepnek, ütnek 2-3 gólt ezzel, és el is ment a találkozó. Ha átállunk erre a taktikára, akkor változtatnak, és ismét kapjuk a gólokat, a vezetés után persze könnyebben hokiznak.
– Mi várható szerinted a bronzmecscseken?
– Szerintem van mit keressünk a harmadik helyért, de mindannyian bele kell adjunk mindent. A Sportklub elleni két meccsen (az interjú kedden készült – a szerk.) nem a győzelem kell legyen a cél, hanem, hogy ezzel is a bronzmeccsekre készüljünk. Hiába erősebb csapat, meg kell próbáljuk összehozni az emberelőnyös szituációkat, olyan elemeket, amik Brassó ellen sokat jelenthetnek. Nem mondhatjuk azt, hogy mindenképpen éremesélyes csapat vagyunk, de megszoríthatók. Pontos passzok, jó védekezés és emberfogás kell. Sajnos jelenleg mi vagyunk az a csapat, ahol, ha az ellenfél beáll a kapunk elé, még a mi hátvédünket löki el, és nem fordítva. Erre kell nagyon odafigyelni. A tapasztaltabb hátvédek tudják, hogy ez a legfontosabb, de a fiatalabbak még nem igazán képesek erre. Ha lerohanásból, kontrából kapunk gólt, az benne van a játékban. Nekünk is ez lehet az egyik fegyverünk. A szép, kidolgozott akciókra még várni kell. Talán jövőre… Más nem kell, csak akarat, sok edzés és hit, hogy meg tudjuk csinálni.
Forró Sebastian
Forró Sebastian
– Tévedek, ha azt mondom, hogy nem vagy éppen a legszerencsésebb játékosa a Pogymnak?
– Nem kell mindent a szerencsére fogni, de így is lehet mondani. Tizenöt éves koromtól két évig nem volt csapatom, egy egész korosztályból szinte egyedül maradtam, a velem egyidősök vagy abbahagyták, vagy kimentek Magyarországra. Farkas Csaba még mellénk állt egy darabig, azok, akik maradtunk, vele edztünk, de csak azért, hogy ne hagyjuk abba. A nagycsapatba sem kellettem, ott volt ugye Molnár Szabi, Kari Lóri, aztán Tãran Daniel. Nagy kihagyás volt nekem az az időszak. Védeni nem volt lehetőségem. Az amatőrökkel, öregfiúkkal játszottunk meccseket. Ott fedeztek fel Barabás Ottóék, és kezdtek hordozni magukkal, náluk állhattam kapuba.
– Felnőtt korodig tehát egy rendes meccsen sem védtél, így kerültél a felnőtt csapatba, ahol ugye többen voltak előtted. Persze elsősorban Molnár Szabi…
– Miután felkerültem a Progymhoz, az első idényben nem tudtam edzésekre járni. Érettségi előtt álltam, nem lehetett az iskolából hiányozni, az edzések pedig délelőtt voltak. Egy héten esetleg kétszer jöhettem a nagycsapattal edzeni. Így megint vesztettem egy évet. Az amatőröknél, vagyis a gyergyói Pingvineknél volt egy idény, amikor Basilidesz Csaba bácsi tartott edzéseket az amatőr csapatnak. Komoly formában csak akkor edzhettem. Most is járok az amatőrökhöz, de nem ugyanaz már. Ez szórakozás, akkor pedig még igazi amatőr bajnokság is volt. Most egyébként nem kapusként, hanem csatárként játszom. Jó érzés kipróbálni magamat elől is, és gólokat lőni…
– Gondolom, nem egy álom örökké tartaléknak lenni, a nyáron abba is hagytad. Miért?
– Nem éppen egy álom, az biztos. Abbahagytam a hokit, mert nem láttam tovább semmilyen jövőt. Aztán visszahívtak. Egyelőre folytatom, edzek, készülök. Szeretem ezt csinálni, még akkor is, ha tartalék vagyok. Majd egyszer csak eljön az a nap, amikor bizonyíthatok.
– Közben elkezdtél a gyermekekkel, az utánpótlás kapusokkal foglalkozni.
– Néhány évvel ezelőtt Farkas Csaba hívott a csapatához, hogy edzem a kapusokat. Azt hiszem, korábban soha nem is volt külön kapusedző a gyergyói hokiban. Farkassal sajnos nem sokáig működött a dolog, nem úgy ment a kommunikáció, ahogy szerettem volna. Aztán később, amikor a szlovák játékos, Ramon Kerata elkezdett foglalkozni a kicsikkel, elhívott, hogy segítsünk. Eleinte nem csak külön a kapusokkal, hanem minden játékossal foglalkoztam, pontosabban segítettem Ramon-nak. Később, amikor kiválasztódtak a kapusok, külön velük kezdtem dolgozni. Most az U10-es kapusok mellett az U12 és U14-esekkel is foglakozom. Vannak ügyesek közöttük, és vannak, akik kevésbé tehetségesek, de odateszik magukat, s ha ez így marad, akkor szép jövőjük lehet.
– Jelenleg a harmadik számú kapus vagy. Milyen céljaid lehetnek még a hokiban?
– Soha nem lehet tudni, mit hoz majd a jövő. Én mindent megteszek, hogy minél jobban dolgozzak, segítsek a csapatnak, és majd a közönségnek is bizonyíthassak. Ez azonban nem csak rajtam múlik. Ha kapok lehetőséget, akkor majd kiderül, hogy mi vár rám. Egy kapusnak szerintem legalább 2-3 év rendszeres edzés kell egy nagycsapatnál, és ezután következik az, hogy meccsen is számítsanak rá. Úgy gondolom, hogy még nem késő.
Klikk ide, és add tovább a HÍRT szeretteidnek,
barátaidnak, ismerőseidnek bárhol élnek a világon,
de szívügyük Gyergyó, Csík, a Székelyföld!
Mosolyszüret
Mari néni térdműtét után: – Doktor úr, fogok tudni lépcsőn járni? – Persze, Mari néni. – Hála Istennek! Tudja, milyen fárasztó volt mindennap kétszer ki az ablakon, le az ereszcsatornán és vissza!?
