A hétvégén rendezik a Japán Nagydíjat, ezúttal egy új helyszínen, Fujiban. Lewis Hamilton csalódottságának adott hangot, amiért nem versenyezhet a pilóták körében az egyik legkedveltebb pályán, Suzukában. A világbajnokság éllovasa reméli, hogy ő szerezheti meg a felújított Fuji Speedway-en az első győzelmet, és ezzel növelheti előnyét a pontversenyben. Bár Hamilton legfőbb vetélytársa a bajnoki címért folytatott küzdelemben saját csapattársa, a csak kétpontos hátrányban lévő Fernando Alonso, a címvédő még azt sem zárta ki, hogy a húsz pontra leszakadt Felipe Massa is beleszólhat a csatába.
A spanyol nem bocsátkozott jóslatokba azt illetően, hogy a McLaren és a Ferrari milyen teljesítményre lesz képes egymással szemben Fujiban, ahol elvileg a wokingiaknak áll a zászló. „A Ferrari erős volt Spában, mi erősek voltunk Monzában, és minden csapat keményen dolgozik azon, hogy Fujiban, Shanghaiban és Interlagosban jó teljesítményt nyújtson. Még mindig nyerhetünk versenyeket, és mindent meg is teszünk annak érdekében, hogy ez be is következzék Japánban” – mondta Alonso.
Kimi Räikkönen úgy érzi, Japánban annak ellenére folytathatja a felzárkózást a világbajnokságot vezető Lewis Hamiltonhoz, noha a versenynaptárba 30 év után visszakerülő Fuji Speedway papíron jobban fekszik a McLarennek, mint a Ferrarinak. „A pályát nem tudjuk megváltoztatni, az autót viszont igen, és a csapat éppen ezen dolgozik Jerezben. 110 százalékot beleadnak, hogy versenyképes legyen az autónk Japánban. A 13 pont jókora hátrány, de folyamatosan csökken...” – tette hozzá a finn pilóta.
A BMW számára az USA és Kanada mellett Japán jelenti az egyik legkomolyabb piacot, így bár a csapat egyaránt bebiztosította magát mindkét világbajnoki pontversenyben, a sportigazgató Mario Theissen nagy gondot fordít a Fujiban rendezett versenyre. „A tavalyi suzukai verseny előtt vetettem egy pillantást az új pályára, ami eléggé elzárt. Kevés út veszi körül, mint ahogy nincs túl sok szálláshely sem, és az infrastruktúra is korlátozott“ – hangsúlyozta Theissen. Bár Nick Heidfeld nemrégiben elismerte, hogy mivel már nincs nyerni-, sem vesztenivalója, kezdi unni az idei szezont, az új helyszín őt is lázba hozza. „Még sohasem voltam Fujiban, és mindig örülök, ha egy új pálya jelenik meg a versenynaptárban. Az új helyszínek a versenyzőket és a mérnököket egyaránt érdekes kihívás elé állítják, és még a mi folyton változó sportágunknak is új színezetet adnak, mivel mindannyiunknak ki kell próbálnunk magunkat az új környezetben” – magyarázta Heidfeld. A német versenyző amúgy is nagyon szereti Japánt, mind az emberek mentalitása, mind a japán konyha, mind pedig az eddigi versenypálya, Suzuka miatt, ami a kedvenceként tart számon.
Az FIA apró módosításokat hajtott vége a Forma–1 2008-as versenynaptárán. A versenyek száma és helyszíne nem változott. Helyet cserélt ugyanakkor az olasz és a belga, valamint a japán és a kínai futam. A Belga Nagydíjra így szeptember 7-én, az Olasz Nagydíjra szeptember 14-én kerül sor, míg Fujiba október 12-én, Shanghaiba pedig október 19-én látogat el a mezőny. Bár nemrégiben az imolai polgármester hangsúlyozta, hogy a pálya készen áll a Forma–1 újbóli fogadására, és Bernie Ecclestone korábban szavatolta a pálya visszatérését a versenynaptárba, jelen állás szerint az idei év után 2008-ban sem rendezik meg a San Marinói Nagydíjat. Ugyan India az előzetes törekvésekkel ellentétben nem kerül be a 2009-es versenynaptárba, 2010-ben már biztosan sor kerül az első Forma–1-es nagydíjra az ázsiai országban – jelentette be az Indiai Olimpiai Bizottság elnöke, Suresh Kalmadi.
B. O. |