Hargitafürdőn a felnőtt és ifjúsági sílövő bajnoksággal befejeződött a belföldi síidény. Az ország valamennyi sílövő szakosztállyal rendelkező egyesülete elküldte versenyzőit az országos bajnokságra.
Az elmúlt héten a tavaszi légáramlat Hargitafürdőn is éreztette hatását és „tarkává“ változtatta az új biatlonpálya felületét. Ezért a szervezők a Miklós-pálya és a Kossuth-szikla közötti, mintegy másfél kilométeres részen bonyolították le a versenyszámokat.
A bajnokságra 26 lány és 32 fiú nevezett be. A nők között teljes volt a román elit, az élen Tófalvi Évával, de nem hiányoztak a tehetséges Hargita megyei lányok sem, a mester Márton Simon kíséretében. Az első versenynap a női 7,5 kilométeres sprintpróbát bonyolították le. Tófalvi minimális – hét másodperces – előnnyel ért célba üldözője előtt. Másnap a 10 kilométeres üldözőversenyt jó futással és szenzációs lövéssel, 2 perc 44 másodperces előnnyel nyerte. Lőtéri teljesítménye hibátlan volt, mind a 20 korongot „szíven“ találta, mégpedig úgy, hogy 16-nak pont a közepét lőtte ki. Megjegyzendő, a 10 fekvő lövésnél 4,5 cm, a 10 álló lövésnél 9 cm a korong átmérője. A céltábla mindkét esetben 50 méterre van. Az ifjúságiaknál Ferencz Réka egyéniben egy arany- és egy ezüstérmet sízett, illetve lőtt, míg a 4x6 km-es váltó tagjaként bajnoki címet szerzett.
Eredmények (részletesebben a nők és a Hargita megyei helyezettek):
Felnőttek, nők, 7,5 km: 1. Tófalvi Éva (Csíkszeredai Sportklub=Cs) 20:54 perc (1 lőhiba), 2. Mihaela Purdea (Bucegi Predeal=BP), 3. Dana Plotogea (Brassói Dinamo=BD) ..., 6. Szőcs Emőke (Cs). Ifjúságiak, 7,5 km: 1. Claudia Flanga (BD) 22:48 perc, 2. Ferencz Réka (BD) 40 másodperc hátrány. Kisifjúságiak, 6 km: 1. Irina Potanga (Vatra Dornei=VD) ..., 3. Vrencsán Szidónia (Cs) ..., 8. Tófalvi Orsolya (Cs) ..., 11. Búzás Dorottya (Cs). Felnőttek, férfiak, 10 km: 1. Vasile Sneaga (BP) 30:49 perc. Ifjúságiak, 10 km: 1. Gavrilã Stefan (BP), kisifjúságiak, 7,5 km: 1. Adrian Cojeneleu (BP) ..., 12. Kristó Lóránd (Cs). Nők, 10 km: 1. Tófalvi Éva (Cs) 25:33 perc (0 lőhiba), 2. Mihaela Purdea (BP), 3. Dana Plotogea (BP) ..., 5. Szőcs Emőke (Cs). Ifjúságiak, 10 km: 1. Ferencz Réka (Gyergyószentmiklósi ISK-Brassói Dinamo). Kisifjúsági lányok, 7,5 km: 1. Diana Mihalache (BD) .., 3. Vrencsán Szidónia (Cs) ..., 7. Tófalvi Orsolya (Cs) ..., 10. Búzás Dorottya (Cs), fiúk, 12,5 km: 1. Vasile Sneaga (BP). Ifjúságiak, 12,5 km: 1. Gavrilã Stefan (BP), kisifjúságiak, 10 km: 1. Adrian Cojeneleu (BP). Váltóverseny, 4x6 km, lányok: 1. Brassói Dinamo (Plotogea, Ferencz, Flangea, Stoian), fiúk, 4x7,5 km: 1. Bucegi Predeal.
Tófalvi Éva és edzője, Márton Simon pénzdíjas versenyre, Kamcsatka-félszigetre utazik április második felében.
Fülöp Zoltán
|