Ebben az újságcikkben nem vállalkozhatok arra, hogy erre a témakörre nézve mindent számításba vevő kielégítő választ adhassak. A felvetett labdát mindenkinek magának kell gondolatban továbbpattogtatni az Isten igéjének a fényében a Szentlélek segítségül hívása által.
A Rómaiakhoz írott levélben ezt írja Pál apostol: „Isten azonban azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy abban az időben, amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk. Azért most, miután az ő vére által megigazultunk, még sokkal inkább megment minket a haragtól (Rm 5,8-8).” „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által (Rm 5,1).”
Minden elkövetett bűn Isten törvényének az áthágása (vö. 1Jn 3,4), lázadás Isten ellen. A szerető Isten azonban már az ember teremtése előtt eldöntötte, hogy ha az ember elbukik a bűnében, akkor maga a Fiúisten, Jézus fog belépni a történelembe, hogy emberként és Isten Fiaként bűntelenül adja életét helyettes áldozatul minden emberért. Senki nem képes a hajánál fogva önmagát kiemelni a vízből, ugyan így minden önmegváltói kísérlet eleve kudarcra van ítélve. Egyedül a teremtő Isten ismeri valójában a bűn természetét és van hatalma arra, hogy a bűn következtében beálló halálból feltámassza az egykor élt hívő embert (vö. Jel 1,18). A jó Isten nem erővel és nem hatalommal fog győzni a bűn fölött, hanem az ő Lelkével (vö. Zak 4,6). Jézus erkölcsi győzelmet aratott a gonoszság erői fölött, amikor a Golgotán ártatlan bárányként elszenvedte a kereszthalált. Méltán hitte Jézus azt, hogy az Atya fel fogja őt támasztani (vö. Zsolt 16,8.10). Miután Jézus nem a saját bűnei miatt halt meg, ezért lehet Megváltónk, mert helyettünk és értünk halt meg, hogy a bűn zsoldját kifizesse, ami az örök halál, az örök elveszés. Az Isten a legnagyobb áldozatot hozta meg az emberért, azért, hogy Jézus szavai valóra váljanak: „aki bennem hisz, ha meghalt is élni fog (Jn 11,25)”, „és én feltámasztom őt az utolsó napon (vö. Jn 6,40b)”. És „aki csak él és hisz énbennem, nem hal meg örökre (Jn 11,26: a pontosított fordítás szerint)”.
Az üdvözítőnek ezen a szavai alapján is láthatjuk, hogy a Jézus Krisztusba vetett hit által van az üdvösség és nem cselekedetek által. Létezik ez? Mindent annyira elrendezett volna Jézus, hogy nekem csak el kell fogadnom az üdvösséget? Igen, hogy ha ezt helyesen értjük, és hogy ha ennek gyümölcsei a szeretet tetteit váltják ki az életünkben. Tehát nem hit és cselekedetek által van az üdvösség, hanem hit által, amelyből természetes módon következnek a jó tettek és a megváltozott élet. Hogyha hit plusz cselekedetek által lenne az üdvösség, akkor ez azt jelentené, hogy nem volt elegendő Krisztus keresztáldozata, illetve nem lett volna tökéletes a megváltás. Pedig a megváltás az tökéletes, Jézus a szenvedés kelyhét teljesen kiüresítette, miközben mindvégig megmaradt a teljes Istenre hagyatkozásban és bűntelenségben. Az Atya pedig ennek elfogadását azzal igazolta, hogy feltámasztotta Jézust a halálból. Aki a hit plusz a törvény cselekedetei által akar eljutni az üdvösségre, az a mózesi törvény átka alá kerül (vö. Gal 3), és kiesik a kegyelem rendjéből, mert nem hit által akarja azt megragadni, hanem ki akarja érdemelni azt azáltal, hogy a tíz parancsolatot és más parancsokat igyekszik betartani. A tíz parancsolat érvényben van, és azt be kell tölteni (vö. Mt 5,17), mert Isten törvénye „szent igaz és jó”, sőt Pál apostol szerint „a törvényt megerősítjük” (Róm 3,31), ám nem a törvény által van az üdvösség, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által.
Sajnálatos módon mégis két tévedés uralja a Krisztushívők nagy táborát. Az egyik az a tábor, amelyik mindenféle vallásos cselekedetet igyekszik megtenni és még hisz is azért, hogy üdvözüljön, ez a hívők nagyobb tábora. Ebben az esetben a cselekedetek nem a hit természetes gyümölcsei, hanem érdemszerzőek, ezek szerintük kellenek az üdvösséghez. Lehet próbálkozni ezen az úton is eljutni az üdvösségre, de hogy ha valaki nem tudja maradéktalanul betölteni a törvény minden pontját, – el fog veszni. Izrael népe megpróbálta ezerötszáz éven át betölteni a törvényt, de nem sikerült. Viszont hit által az egyének az áldozati bárány leölése által rendezhették a bűneiket, és az áldozati bárány (amely Jézust jelképezte) segítségével igazzá válhattak Isten előtt az ószövetség idején is.
A másik tábor egy nagyon örvendező tábor, mert megértették és elhitték ugyan, hogy Jézus Krisztus kifizette értük a kereszten a váltságdíjat, és ők Krisztus igazságába öltözve bármikor megállhatnak Isten ítélőszéke előtt, csak sajnos a végső következtetést nem vonják le, azt, hogy Jézus áldozata nyomán meg is kellene szentelődniük. Arra gondolnak, hogy Krisztus úgy is minden bűnömért meghalt, hát elegendő nekem ezeket folyton megbánni, és majd így is üdvözülök. Ezzel szemben a hitből történő megigazulást megszentelődésnek kell követni. Az, hogy Isten igaznak lát engem vagy bárki mást Krisztusban, ez nem hatalmaz fel arra senkit sem, hogy továbbra is vétkezzen. Mert aki nem ölti fel a menyegzői ruháját (a szentek igazságos cselekedeteit, vö. Jel 19,8), az nem vehet részt az üdvösséget jelképező menyegzőn. Jézusnak a királyi menyegzőről szóló példabeszédében (vö. Mt 22,2-14) a király a menyegző előtt megvizsgálja a vendégeket, s akinek nincsen menyegzői ruhája, azt kivetik a külső sötétségre. A király azért jár el jogosan, mert a menyegzői ruha is tőle van, ő küldi azt el minden meghívottnak, hogy abban jelenjenek meg az ünnepi alkalmon, de vannak olyanok, akik ezt figyelmen kívül hagyják.
Csak Jézus keresztáldozatát hittel elfogadva állhatok meg Isten színe előtt, és az, hogy jobb, igazabb és Krisztusibb emberré válhatok egyszer, az is Krisztus keresztáldozatát folytonosan szemlélve történhet meg. Ugyan az az isteni szeretet tesz igazzá, és szentel meg bármely embert, és ez két különböző fázis. A Krisztus igazságába öltözés az egy pillanat műve, amikor ezt hittel elfogadom, ezt nevezik újjászületésnek, – a megszentelődés pedig egy egész életen át tartó folyamat. Ez utóbbira is szükség van, de ez is hit által történik, aminek természetes gyümölcsei a másokért való élet jótetteiben nyilatkozik meg. Nem azért teszem tehát a jót, hogy valamit törlesszek a bűnadóságomból, mert azt csak a Megváltó tehette meg helyettem egy bűntelen életet követő áldozat révén, hanem azért teszem a jót, mert már üdvösségem van Krisztusban! Erre az egyik legjobb példa Zakeus, a fővámos esete, akit Krisztus megajándékozott önmagával, és akinek a házára üdvösség köszöntött (vö. 19,1-10). Zakeus ennek következtében osztotta szét a vagyonának a felét, és akit becsapott, annak négy annyit adott vissza. Az üdvösség hit által az enyém, mert ezt Krisztus, aki feltámadott a halálból, ő megígérte.
Mi történik azzal az emberrel, aki elfogadta ugyan Krisztus áldozatát, de az élete folyamán nem öltötte magára Krisztus jellemét, nem szentelődött meg? Azok, akik a nekik juttatott kegyelemidő alatt visszaéltek az Isten irántuk való szeretetével és úgy éltek, mintha misem történt volna, azokra végül visszahárul minden bűnük. Ezt példázza Jézusnak az adós szolgáról mondott példabeszéde (vö. Mt 18,23-35). Az adós szolgának a király minden adósságát elengedte, de ő nem volt hajlandó az embertársával szembeni hasonló irgalomra és megértésre. Emiatt a király elé hívták és tömlöcbe vetették, – vagyis minden adósságáért vállalnia kellett a felelősséget. Hogyan lehetséges az, hogy az a bűn, amit az Isten megbocsátott és a tenger mélyére vetett, visszahárulhat rám? Úgy, hogy a bűnbocsánat és a bűn eltörlés, az a megváltás rendjében két különböző fázis során megy végbe. Azok bűnei töröltetnek el, illetve háríttatnak vissza a felbujtóra, a sátánra, akik Krisztus áldozatát és Isten szeretetét szemlélve megváltoztak, – akik végig járták a megszentelődés útját (vagy legalább is a szívükben teljes volt erre a készség, pl.: a jobb lator esete). Ez történt az Ószövetségi árnyékszolgálatban, ahol a nagy engesztelési napon (vö. Lev 23, 26-32) a főpap az év során a szentek szentjére áthárított bűnöket megtisztította. Ez előképe volt annak, amit Krisztus az egyetlen főpap a menynyei szentek szentjében, ebben a mai időszakban végez az ő népéért a Szentírás szerint (vö. Dn 8,14. 17b, Zsid 8,1-2. 5-6, Zsid 7,25. Zsid 9,24, 1Jn 2,1-2,). Az a kifejezés a Zsidókhoz írott levélben, hogy Krisztus „bűn nélkül jelenik meg azoknak, akik őt várják az üdvösségükre”, azt jelenti, hogy miután a megbocsátott bűnöket el is törölte, azután tér vissza értük, és így azok felmentő ítéletben részesülnek. Ezt jelenti, hogy „bűn nélkül”, – mást nem jelenthet, mert Krisztusban sosem volt bűn (vö. 1Jn 3,5). Erről beszél Jézus, amikor azt mondja, hogy „íme, hamar eljövök és az én jutalmam velem van” (vö. Jel 22,12).
Ezek után talán világosabban láthatjuk, hogy az üdvösség egyedül hit által van, és ez a hit a Jézus Krisztusba vetett hit a Szentírás szerint, és nem valamelyik egyháznak a hite. Ebből a hitből, hogy ha nem fakadnak jócselekedetek annak örömének a kifejezésére, hogy már megvan az üdvösségem Krisztusban, akkor az nem hit, hanem csupán világnézet, vélekedés, mert a hit cselekedetek nélkül halott (vö. Jak 2,17), azaz „nem hit”. Jótettek, vagy az ilyen-olyan vallásos cselekedetek által nem juthatok el az üdvösségre, mert azokkal a bűneimet sohasem fogom tudni ellensúlyozni, sem leimádkozni, sem levezekelni. Az ezekért járó büntetést Krisztus szenvedte el. A kérdés csak az, hogy ez a szeretet milyen változást fog végbevinni a jellememben és az életemben… Kétségtelenül igaz az, hogy az ítélet a cselekedeteink alapján fog megtörténni (vö. Mt 25, 31-46), de ezeknek hitből és hálából kell fakadniuk, és nem azért, hogy kiérdemeljék az üdvösséget.
„Mivel tehát a hit révén megigazultunk, békében élünk az Istennel, Urunk, Jézus Krisztus által (Szt. István Társulat kat. fordítása, Róm 5,1).” Nem békességünk lesz, hanem békességünk van, ezért nem kell megfelelnem az Istennek, mert a bűneim miatt sohasem tudnék neki megfelelni, csupán el kell fogadnom személyesen hit által azt, hogy az Isten Krisztusban már megbékéltette önmagával a világot, nem tulajdonítván nekünk a bűneinket (vö. 2Kor 5,19-21: Károli fordítása). Krisztusban már békességem van az Istennel, nem nekem kell az Istent kiengesztelni az elkövetett bűnökért, hanem éppen fordítva mondja a Szentírásban az Úr: Isten békült ki velünk Fia áldozata által (vö. Jn 3,16), ő keresi minden emberrel személyesen a megbékélést, ami már megvan, csak hittel el kell fogadni azt a saját egyéni életünkre nézve. Ez úgy lehetséges, hogy ha az ember megtér és megvallja az ő bűneit. Ezért mondja Jézus, hogy „ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek (Jn 8,36).” És azt is, hogy ha „megismeritek az igazságot, az igazság szabadokká tesz titeket (Jn 8,32).”
Ezért alapvetően kétfajta vallásosság van. Az egyik azért végzi a vallásos cselekedeteket, hogy Isten iránti hűségét bizonyítsa, és hogy ez által eljusson az üdvösségre, – amelyre így sosem fog eljutni, mert mindig lesznek hiányosságai. A másik pedig azért imádja az Istent és azért akarja minden szavát komolyan venni, mert már az üdvössége meg van Krisztusban, ezért az Isten szeretetére őhozzá méltó szeretettel akar válaszolni az élete folyamán az Isten Lelkének erejéből. Ez utóbbi vallásosság a helyes, amelyik hit által ragadja meg az üdvösséget. Az ilyen embernek semmilyen érdeme nincsen, és nem is álltatja magát, hogy lenne, hanem minden bizalmát Krisztusba veti, aki azt mondotta, hogy „aki énhozzám jön, én azt semmiképpen ki nem vetem (Jn 6,37)”.
Pongrácz Róbert hittanár Biatorbágyról
Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002. Baranyi József: Konkordancia a Károli Bibliához, Veritas Kiadó, Bp. 1995.
|
