Múlt héten kedden délután rendkívüli tanácsülésen hat határozat-tervezetről döntött a testület, annak ellenére, hogy hat nappal korábban a képviselők hangsúlyozták, hogy csak az idei beruházási program és a költségvetés módosításáról hajlandóak dönteni. A jelenlevő 16 képviselő közül 9-en jelezték, további napirendi pontokat is megvitatnak, így a többség akarata érvényesült. Az ülés kezdeti ¾ órájában a napirend előtti felszólalások hangzottak el.
A rendkívüli ülésen jelen volt Portik-Hegyi Kelemen főesperes, aki kérte, ismertessék vele, miért nem kapják meg a Bucsin negyedi napközi helyiségeit a plébánia felépüléséig. A tanácsosok vázolták az óvoda-központ létrehozásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Vencser Sándor nem titkolta, azért kerültek ebbe a kényes helyzetbe, mert a polgármester egyedül, a képviselők véleményének kikérése nélkül tett ígéretet a főesperesnek. Eldöntötték, hogy helyszínen egyeztetnek, és megígérték, hogy megpróbálnak az egyház és a gyermekek számára is megfelelő megoldást találni a kérdéskörben.
Fülöp Edit a Rákóczi Ferenc utca járhatatlanságát kifogásolta, és tudatta, nincs egyetlen villanyégő sem a „szájvánon” felül, így teljes a sötétség. Szót ejtett továbbá az egykori tekepálya épületében, valamint a növényvédő raktárokban lévő áldatlan állapotokról, az oda „beköltöző” emberek viselkedéséről. Az ülés folytatásában módosították az utóbbi ülésen már bemutatott beruházási programot. Az előterjesztett változtatásokat jóváhagyta a testület, kivéve a közvécé, a hulladékgazdálkodás tervezését és az integrált várostervet, ugyanis ezek elkészítéséhez ragaszkodtak a képviselők. Nem jut pénz azonban idén a kutyamenhelyre, valamint további tanulmányok és tervek megrendelésére. A fentiek figyelembevételével kiigazították az idei költségvetést is.
Jóváhagyták a fertőző kórház rehabilitálásához szükséges gazdasági mutatók módosítását. A helyi közüzemek ugyanis nem tudta vállalni a felelősséget, hogy az év 365 napján biztosítja a vizet tûz esetén. Így az intézmény udvarán egy víztárolót helyeznek el, ami 180 000 lejbe kerül. Létrehoztak továbbá két bizottságot közbeszerzési eljárások elbírálásához. Utolsó napirendi pontként ismét tárgyaltak a Gyilkostón építendő iskoláról. A Sfintu Nicolae Iskola vezetősége ugyanis kérte, biztosítsanak 1400 m2 területet iskola építésére. Az előző ülésen a tanácsosok úgy vélték, az üdülőtelepen élő, eltérő korosztályú gyermekek nem kapnának megfelelő színvonalú oktatást, és jobb lenne, ha iskolabuszokkal beszállítanák a diákokat Gyergyószentmiklósra. Most ezt az elgondolást kiegészítette az a tény, hogy a város nem rendelkezik erre a célra használható területtel, hiszen tulajdonát hosszú évekre a Monturist Kft.-nek adta bérbe. Végül eldöntötték, meghívják Bondor István főtanfelügyelőt, hogy szolgáltasson számukra bővebb információt az iskola építésével és jövőbeni mûködtetésével kapcsolatban.
 Rendkívüli ülésen...
Tinka Kálmán kérte, engedélyezzék november és december hónapokra az állatvásár mûködését, hiszen mind a gazdák, mind a lakosság igényli ezt ebben az időszakban. Az ülés végén a polgármester elmondta: aggasztja a fûtésrehabilitálásra kapott 10 millió lej kérdése, ugyanis még mindig nem született döntés a versenytárgyalás óvása kapcsán, így nem tudják elkölteni év végéig a pénzt. Pap József közölte: levelet írt Borbély László fejlesztési miniszternek, és kérte, eszközölje ki kormányhatározat révén, hogy jövő évben fel lehessen használni a megmaradó összeget.
Barabás Orsolya |