*** Az Új Kelet hetilap 24 oldalából nyolc polikrómiás, 16 oldal pedig a fekete használata mellett piros színfolttal jelentkezik.
*** Az Új Kelet nyomtatásban jelentkező heti tévéműsor-melléklete tartalmazza az m1, m2, Duna Tv, Magyar ATV, Hallmark, TV2, RTL Klub, Viasat3, Hálózat Tv, Pro TV, Antena 1, TVR 1, Acasa, Prima, AXN, Eurosport és a HBO televíziók műsorkínálatát.
*** Reklámárainkat igény és pénztárca szerint állítottuk össze. Fehér-fekete, színfoltos vagy színes árajánlatunkért keresse ügyfélszolgálati irodánkat: tel.: 0266-364.680, e-mail: ujkelet@knet.ro
*** A nyomtatott újságunk belsejében jelentkezô tévéműsor-melléklete hetente 8 B4-es formátumú, külön kezelhető oldalon jelentkezik, ezen kívül az m1 és a HBO csatornák a 24 oldalas Új Kelet Műsor+ oldalán kapnak helyet egy teljes B3-as méretű újságoldalon.
*** A minden csütörtökön jelentkező, Új Kelet belsejében hetente megtalálható, tévéműsor-melléklet az adott csütörtökre következő dátumtól számított egy héten át érvényes műsorkínálatot közli.
*** Magán jellegû apróhirdetése szövegét feladhatja sms-ben is. Írja meg most, és küldje el a 0723-258.529-es hívószámú mobiltelefon készülékre.
*** A nyomtatott Új Kelet értékesítési ára szabadeladásban 2 lej, az elôjegyeztetô megrendelôktôl példányonként 1,50 lejt kérünk el.
CímlapInterjú Beszélgetés Siklódi Zsolt képzőművésszel: Kutatómunka a vizualitás terén
*** 2009. október 1-jétől SZABADELADÁSBAN 2 lej, MEGRENDELŐKNEK példányonként 1,50 RON-BA kerül az ÚJ KELET!
*** A 24 oldalas színes hetilapunk Gyergyószentmiklóson a Kelet Info Média Csoport ügyfélszolgálati irodájában fizethető elő, mely a Virág negyedi 41-es tömbház E lépcsőházában fogadja ügyfeleit munkanapokon 9-17, szombaton 9-13 óra között.
*** Az Új Kelet számára létkérdés, hogy Önök VEGYÉK A LAPOT!
Beszélgetés Siklódi Zsolt képzőművésszel: Kutatómunka a vizualitás terén
2009. október 05. hétfő 11:20
Siklódi Zsolt képzőművész közismert szereplője a Gyergyó vidéki kulturális életnek, hiszen a gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetőjeként gyakran az érdeklődés fókuszába kerül a különféle tárlatnyitókon, művésztáborok záróeseményein. Tevékenysége azonban ennél lényegesen szerteágazóbb, igényes munkával készülő plakátjait több helyen is láthattuk, de könyvborítótervek, szórólapok is dicsérik munkáját. Emellett egyik vezéregyénisége a romániai nature art képzőművészeti irányzatnak.
– Meglehetősen szerteágazó a tevékenysége, kezdve a képzőművészeti táborok szervezésétől az installáción át a borítótervek és plakátok készítéséig rengeteg mindennel foglalkozik. Minek vallja tulajdonképpen magát?
– Elsősorban képzőművésznek. Ez egy jó gyűjtőfogalom, ami illik rám. Össze is gyűjtöttem lexikonokból a képzőművészet fogalmának a meghatározását, eszerint a képzőművészet az az alkotó művészet, ami a vizualitás terén kommunikál. Azt is mondhatnám, a képzőművészet egy kutatóállomás a vizualitás terén. Lényegében azt kutatjuk, hogyan lehet érzéseket, gondolatokat vizualizálni. Mondok egy példát: a Madonna sorozatom például egy olyan kísérlet volt, amiben azt kutattam, hogy a huszadik század végén, huszonegyedik század elején lehet-e készíteni olyan ikonokat, ami ennek kornak az emberéhez szól. Kíváncsi voltam arra, hogyan lehet elmondani a mai kor emberének, például egy Mária aurát a mostani eszközökkel, nem azokkal, amik a kollektív tudatunkba már beivódtak. A kísérlet egy fotóból indult el, aztán egy 1,5 méter x 60 centis vászonra egy színnel kifújt festék lett a vége, ami gyakorlatilag azt a kontúrt, azt az aurát és kisugárzást tudta adni, amit nekem jelent Mária. Az megint más kérdés, hogyan lehet az ilyen és hasonló vizuális kutatásokat értékesíteni, és itt elsősorban nem a képeladásra gondolok. Erre ad választ többek között a reklám, ami egy olyan vizuális-kommunikációs műfaj, amire elsősorban a képzőművészek vannak felkészülve.
Siklódi Zsolt
1966. június 1-jén született Szovátán, a kolozsvári képzőművészeti egyetem elvégzése után egy ideig Bukarestben dolgozott, majd a gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője lett. Alkotásait számos bel- és külföldi egyéni, illetve csoportos tárlaton láthatták az érdeklődők. 1994-ben a bukaresti Dominus Z Art galéria „Octavian Penda” országos grafikai díjával tüntették ki, 2006-ban pedig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma művészetpedagógiai díjával, illetve a Nemzeti Kulturális Alapprogram alkotói ösztöndíjával ismerték el munkásságát.
– Jelenleg milyen kutatómunka zajlik Siklódi Zsolt műhelyében?
– Több síkon dolgozom, és nem akarok leragadni egy műfajnál, mert azt látom, ha csak egyfajta műfajban kezd mélyre ásni egy művész, csupán a művészettörténészek dolgát könnyíti meg. Több olyan munkám van különféle műfajokban, amik csak gondolatban kapcsolódnak egymáshoz. Nemrégiben foglalkoztatott az a konceptuális művészet, hogy bizonyos tárgyaknak, milyen kisugárzása van. Ha egy tárgyat mindössze reprodukálok, de az én aurám, az én nevem ezt a tárgyat elősegíti, hogy személyiséget, publicitást nyerjen, akkor nemcsak annak a tárgynak, hanem a tárgyat megismerni vágyó embereknek is „kulcsokat” tudok adni. Példának említeném a borszéki Kossuth-kutat, ami olyan gyönyörű, hogy akár műtárgynak is megfelel – azok az emberek, akik azt megalkották elgondolkodtak azon, hogy milyen legyen. Mégis bizonyos idő multával bekerült egy süllyesztőbe, és csak azok vesznek tudomást róla, akik odamennek egy kancsó vízért, pedig mennyi gondolat, mennyi fantázia van benne. Ráadásul az életet adó vízből táplálkozunk mi is. Ezeknek a gondolatoknak a mentén juthatunk el a nature artig, a természetközeli művészetig, melynek során igyekszünk ezeket a gondolatokat letisztázni. Így jutottam el addig a gondolatig, hogy valamiképp felhívjam az emberek figyelmét az augusztusban kaszálókon sorjázó csodaszép szénaboglyák harmonikus formájára. Ezt a tavalyi Korkép táborban meg is valósítottam, kiragadva a boglyát a természetes környezetéből és fejre állítottam. Mert amikor az emberek látják a kaszálón a szép gömbölyű formájú sorban álló boglyákat az annyira megszokott, hogy kevesen látják meg benne a szépséget, de ha kiragadom abból a környezetből, és másként állítom be, rögtön ráirányítom az emberek figyelmét erre a tökéletes formára. Vannak bizonyos dolgok, amiket meg kell keresni, és ki kell találni, hol hat maximálisan annak a tárgynak a kifejezhetőségi gondolata. A szénaboglya gondolata teljesen konceptuális, ám azzal, hogy fejre állítottam talán arra is felhívtam az emberek figyelmét, hogy olyan világban élünk, ahol minden a feje tetejére állt.
– Alkotásai „alapanyagául” gyakran használja a fotót. Milyen a viszonya a fotózáshoz?
– Hála Istennek a kolozsvári képzőművészeti egyetemen eléggé átjárhatóak a szakok és a főszak mellett más műfajokat is tanítanak éppen azért, hogy más vizuális kifejezőeszközöket is megismerhessenek a diákok. Mi négy évig fotót is tanultunk, noha nem ez volt a főszakunk – vizsgáztunk is belőle. Ami a fotót illeti, nem újkeletű, hogy művészek kifejezőeszközként, alapanyagként használják. Ott van például Munkácsy, aki úgy használta a fotót, mint egy ceruzát. De akár a számítógépet is tekinthetjük egy nagyon bonyolult ceruzának, csak ismerni kell, mire képes, és nekünk kell használnunk a gépet, nem szabad hagyni, hogy ő használjon bennünket. Ugyanez van a fényképezőgéppel is, ne turistaként használjuk, hanem az objektíven keresztül láttassunk valamit, amit csak mi látunk adott pillanatban, más nem. A gondolatnak rendeljük alá az eszközöket, függetlenül attól, hogy az ceruza, fényképezőgép, vagy számítógép. Egy képzőművész nem zárkózhat el a technika vívmányaitól, és ha éppen a fényképezőgépre van szüksége mondanivalója kifejezésére, akkor ennek ismerete is meg kell legyen az eszköztárában.
– Önnek rengeteg szép plakátját lehetett látni különféle hirdetőhelyeken, amikről a „fogyasztó” nagyközönség nem is tudta, hogy az ön alkotása. Mitől jó egy plakát, és hogyan lehetne a névtelenség homályából a művészeti műfajok világába emelni?
– Az igazi plakát egy műalkotás, gyakorlati kivetülése a képzőművészetnek. Toulouse Lautrec plakátjai éppolyan képzőművészeti alkotások, mint bármelyik más alkotása, mert ugyanolyan művészi igénnyel készültek. Az más kérdés, hogy időközben mint műfaj megjelent a kereskedelmi plakát, a kulturális plakát, vagyis a plakátnak is lett egy rakás műfaja. Ez lényegében a mindenkori megrendelő és alkotó viszonyát tükrözi. Abban a pillanatban, amikor voltak egészséges gondolkodású megrendelők, nagyon jó válaszok érkeztek a művészek részéről. Például II. Gyula pápa megrendelésére olyan szobrok, festmények és épületek készültek, ami ma is érték. Nagyon jó palkáttervezővé úgy válhat egy képzőművész, ha a megrendelője megérett arra, hogy értékeli a vizuális kommunikáció nyújtotta lehetőségeket a célpiacában. Ekkor van egyfajta szabadsága is a tervezőnek, bele tudja vinni a plakátba a gondolatát, aminek rövid csattanója kell legyen. A plakáttervezés nagy intelligenciát követel, és csak csodálni tudom azokat a művészeket, akik évek óta ezt a munkát végzik. Sajnos, nálunk nem fordítanak gondot a megrendelők a megfelelő minőségű plakátra, és elárasztják a városokat vizuális szennyezéssel. Az is sajnálatos, hogy a nagyközönség nem tud különbséget tenni a plakát és a hirdetmény között, mert attól még nem lesz plakát egy hirdetésből, hogy felírunk egy szöveget egy papírra és kitesszük a kerítés oldalára.
– Amióta a gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője egy egész sor újabb alkotótábor létesült, gyakorlatilag nyaranta egyika a tábor másikat követi. Hogyan fogalmazódott meg ezeknek a művésztáboroknak az ötlete?
– Gyergyószárhegynek megvolt és megvan a hírneve. Ez egy olyan alapozás, amire lehet építkezni, 1990 óta rengeteg próbálkozás volt különféle művésztáborok létesítésére, azonban az ezt megelőző évek, az ottani milliő bizonyos tartásra kötelez. Ott a minőségi mutatókat tartani kell. Ahhoz, hogy a szárhegyi művésztelep túlélje a nagy változásokat, szükség volt bizonyos koncepcióra, következetességre. Többek közt el kellett gondolkodni azon, hogyan lesz a szárhegyi művésztelepből alkotóközpont. Ez csak úgy lehetséges, ha a kor művészeit oda tudja vonzani, ha nem izolálódik el, ha bekapcsolódik a nagyvilág művészeti vérkeringésébe. Meg kellett vizsgálni azt is, mi történik a világban a művészetek terén a huszadik század végén, a huszonegyedik század elején. El kellett gondolkodni azon, hogyan lehet ezeket a trendeket behozni ide, illetve hogyan lehet összekapcsolni a már meglévő hagyományokkal, értékekkel. Nagyon komplex feladat arra is választ kapni, hogyan találják meg a helyüket a különféle műfajokban alkotó, illetve különböző korú művészek. Itt a középiskolás diákoktól kezdve, az egyetemistákon át a középkorú alkotóművészekig, vagy akár az idősebb generációig mindenki meg kell lelje a helyét. Egyfajta oktató fórummá is vált a szárhegyi alkotóközpont, hiszen eljöhetett ide Tajvanból, Budapestről, Indiából, Indonéziából, de akár a kolozsvári egyetemről is egy diák, esténként összedughatták a fejüket, és megbeszélhették a közös dolgaikat. Amit nem tud számukra nyújtani az egyetem, azt megadja nekik Szárhegy. De említhetem akár a Korkép tábort is, ahol a mai kor környezetvédelmi törekvései reflektálódnak a nature art alkotásokban. Ebben nagy segítségemre van Erőss István képzőművész, de mindenben meg kellett találni azt az embert, aki legjobb az adott területen. Csak így jöhettek létre rendre az Ifjúsági-, Csere-, Korképtáborok, illetve az alapítóknak szervezett Klasszikusok tábora.
