*** Az Új Kelet hetilap 24 oldalából nyolc polikrómiás, 16 oldal pedig a fekete használata mellett piros színfolttal jelentkezik.
*** Az Új Kelet nyomtatásban jelentkező heti tévéműsor-melléklete tartalmazza az m1, m2, Duna Tv, Magyar ATV, Hallmark, TV2, RTL Klub, Viasat3, Hálózat Tv, Pro TV, Antena 1, TVR 1, Acasa, Prima, AXN, Eurosport és a HBO televíziók műsorkínálatát.
*** Reklámárainkat igény és pénztárca szerint állítottuk össze. Fehér-fekete, színfoltos vagy színes árajánlatunkért keresse ügyfélszolgálati irodánkat: tel.: 0266-364.680, e-mail: ujkelet@knet.ro
*** A nyomtatott újságunk belsejében jelentkezô tévéműsor-melléklete hetente 8 B4-es formátumú, külön kezelhető oldalon jelentkezik, ezen kívül az m1 és a HBO csatornák a 24 oldalas Új Kelet Műsor+ oldalán kapnak helyet egy teljes B3-as méretű újságoldalon.
*** A minden csütörtökön jelentkező, Új Kelet belsejében hetente megtalálható, tévéműsor-melléklet az adott csütörtökre következő dátumtól számított egy héten át érvényes műsorkínálatot közli.
*** Magán jellegû apróhirdetése szövegét feladhatja sms-ben is. Írja meg most, és küldje el a 0723-258.529-es hívószámú mobiltelefon készülékre.
*** A nyomtatott Új Kelet értékesítési ára szabadeladásban 2 lej, az elôjegyeztetô megrendelôktôl példányonként 1,50 lejt kérünk el.
CímlapInterjú Beszélgetés Pribojszki Mátyás szájharmonika művésszel: Cél a minél több, minél jobb zene
*** 2009. október 1-jétől SZABADELADÁSBAN 2 lej, MEGRENDELŐKNEK példányonként 1,50 RON-BA kerül az ÚJ KELET!
*** A 24 oldalas színes hetilapunk Gyergyószentmiklóson a Kelet Info Média Csoport ügyfélszolgálati irodájában fizethető elő, mely a Virág negyedi 41-es tömbház E lépcsőházában fogadja ügyfeleit munkanapokon 9-17, szombaton 9-13 óra között.
*** Az Új Kelet számára létkérdés, hogy Önök VEGYÉK A LAPOT!
Beszélgetés Pribojszki Mátyás szájharmonika művésszel: Cél a minél több, minél jobb zene
2008. december 21. vasárnap 05:43
Pribojszki Mátyás szájharmonika művészt a Szárhegyi Falunapok rendezvénysorozat egyik esti koncertjén hallhatta a blues kedvelő közönség. Virtuóz játékával és elragadó, közvetlen előadásmódjával elkápráztatta a műfaj kedvelőit, azonban a vele folytatott beszélgetésből az is kiderül, hogy a világ legjobbjai között is rangos helyen álló művész rendkívül szerény ember.
– A szájharmonika nagyon népszerű hangszer, könnyedén meg lehet tanulni rajta játszani. Hogyan lesz mégis egy jó szájharmonikásból művész?
– Hogy igazából mennyire vagyok művész, azt nem tudom, ami biztos, hogy már 1988-tól foglalkoztat a szájharmonika. A művész kifejezés határeset, mert nem attól lesz valaki művész, hogy megadatik számára a koncertezés, a hangfelvétel, lemez, CD-készítés lehetősége. Nyugodtan művésznek lehet nevezni azt is, aki saját kedvtelésére, családja szórakoztatására, vagy éppenséggel hétvégi ünnepségek alkalmával zenél. Mellesleg a nagyapám is nagyon jó szájharmonikás volt, csak ő teljesen más dallamvilágot fogalmazott meg, mint én. Igazából én a blues és a dzsessz irányába „hajlottam el”, nyílván ebben a muzsikában is megtalálhatók a népzenei gyökerek, hiszen a családomban hatalmas tiszteletnek örvendett a magyar népzene. Abban, amit mi művelünk a blues és annak különféle vállfajai keverednek és csupán néhány elemében lelhető fel benne a népzene.
– Mondhatjuk azt, hogy a nagypapájától „ragadt át” önre a szájharmonika szeretete?
– Nagyapámnak mindenképp nagy szerepe volt abban, hogy egyáltalán kézbe vettem a szájharmonikát, de legalább annyi jelentősége volt annak a rengeteg sok bakelitlemeznek, amiket akkoriban gyűjtögettem. Ezek között a lemezek között volt egy szájharmonikás lemez, amelyen gyönyörű szólók voltak, nem is szólalt meg más hangszer rajta, csak a szájharmonika, és hozzá a muzsikus a lábával verte az ütemet. Ez egy Sony Williamson lemez volt, egy abszolút blues, ami akkoriba számomra teljesen idegen műfaj volt, mégis választóvonalnak nevezném meg a zenei fejlődésemben.
– 1997-ben Németországban a világ legjobbjaiból álló zsűri a legmagasabb szintű minősítéssel értékelte munkásságát. Lehet-e ezt még fokozni?
– Az elismerést nem értékelném annyira magasnak, mint amekkora híre volt, noha tudom ezzel önmagam ellen beszélek. A tizenegy évvel ezelőtti szájharmonika világbajnokságon gyönyörű egy hetet töltöttem Németországban a világklasszisnak számító szájharmonikások társaságában, akik a zsűri tagjai voltak. Tulajdonképpen azon a versenyen kétszáz induló volt, ebből negyvenketten jutottunk be egy szűkebb keretbe, és mindössze négyen vagy öten kaptuk meg a legmagasabb minősítést. Ilyen értelemben és beleszámítva azt is, hogy Kanadától Ausztráliáig a világ minden részéről voltak szájharmonikások, valóban nagy elismerésnek számít. Azonban azért mondom, hogy nincs komoly jelentősége, mert útjaim során számos nagyon jó muzsikussal találkoztam, akik nem voltak ott ezen a versenyen. Tehát egy ilyen megmérettetés mindössze egy szűk keresztmetszete a valóságnak. Az a számos zenész, aki valamilyen indokból nem megy el egy ilyen versenyre, még becsülettel teszi a dolgát, és nagyon magas színvonalon zenél. Lényegében ez az én célom is, minél több, minél jobb zenét játszani, és minél magasabb színvonalon muzsikálni, és nem az elismerésért, a díjért versenyekre járni.
– Ha a szakmai elismerés különösebben nem célja, akkor mire törekszik, mit akar elérni zenei munkássága során?
– Nagyon sok zenei műfaj érdekel, nem csak a blues, és minél több nagyon jó muzsikussal szeretnék együtt játszani. Meg ha adódik lehetőség, szeretnék minél több, minél jobb minőségű lemezfelvételt készíteni, mert az maradandó.
– Számos együttesben fellépett mielőtt saját zenekarát a Pribojszki Mátyás Bandet létrehozta volna. Hogyan fogalmazódott meg a saját nevét viselő zenekar létrehozásának ötlete?
Pribojszki Mátyás
– Az 1990-es évek elején Debrecenben jártam főiskolára, és az ottani zenészekkel hoztunk létre egy zenekart, majd röpke egy év után Békéscsabára költöztem, és az ottani zenészekkel folytattam a munkát. Ez a zenekar közel tíz éven át ugyanabban a felállásban működött egészen 2003-ig, amikor a fővárosba költöztem. Lényegében szerettem volna más emberekkel-kicsivel másabb zenét játszani, az érdeklődési köröm is más irányba fordult. Ezért lezártam a békéscsabai korszakot, és új emberekkel hoztam létre az új zenekart. A név azért érdekes, mert sem én, sem a zenekar tagjai nem akarták, hogy valami fantázianevet adjunk a zenekarunknak, és rengeteg vívódás után döntöttem el, hogy felvállalom önmagam a zenekarral együtt. Egyébként ez egy olyan lecke, amivel bármelyik zenekar frontemberének előbb-utóbb szembesülnie kell, ugyanis egy fantázia nevű zenekart is a közönség mindig a frontemberrel azonosít. Ennek a témának a mentén rengeteget vitáztunk a zenekar tagjaival, végül a dobos győzött meg, hogy vállalnom kell a nevemmel a zenekart. 2004-ben már a saját nevemmel jelent meg az első lemezünk. Egyébként, amikor hetven éves leszek, akkor is Pribojszki Mátyásnak fognak nevezni, és mindegy milyen zenekarral játszom, ha az általam megfogalmazott zene létrejön.
– Számos világklasszissal zenélt együtt, többek közt Paul Combbal, Andy J. Foresttel, Enrico Crivellaroval. Kivel volt a legemlékezetesebb fellépése?
– Mindegyikkel. Ugyanis mindegyikkel más a zenélés élménye, hiszen különböző emberekről van szó. Tudni kell, hogy nem egy populáris műfaj, amit mi zenélünk, kissé sarkítva azt is mondhatnám, szegmens-zene, hiszen világ szinten sem mozgat meg milliókat. Mégis vannak ebben a műfajban úgynevezett kiemelkedő személyiségek, akiket szívesebben nevezek így, mint sztárnak. Nos, ezekkel a kiemelkedő zenei személyiségekkel érdekes találkozásaim voltak, ugyanis vagy valamilyen fesztivál alkalmával találkoztunk, vagy ők hívtak meg engem. Azonban csodálatos élmény volt mindannyiunk számára a találkozás, hiszen mindenki hozta a maga formáját, mégis volt valami közös bennünk. Fantasztikus élmény úgy zenélni egy másik kultúrából származó személyiséggel, hogy semmi más hasonlóság nincs közöttünk csak a közös zenei nyelv. Enrico Crivellaro gitárművészszel közös lemezt is adtunk ki, és több alkalommal is volt közös túrnénk. ő az egyik legkiemelkedőbb művész a sok közül.
– Sok helyen megfordult a világban, fellépett nagyon neves dzsesszklubokban. Hol volt a legemlékezetesebb fellépése?
– Hozzávetőleg harminc országban léptünk fel. Írországban és Finnországban vannak nagyon jó klubok és nagyszerű a közönség. De Franciaországban, Luxemburgban és Belgiumban is nagyon jó tapasztalatokat szereztünk. Úgy is fogalmazhatnék, hogy tőlünk kicsivel nyugatabbra mindenhol kedvelik ezt a zenei műfajt, nagy hagyományai vannak, komoly fesztiváljai és kitűnő klubjai. Nehéz egyet kiemelni a sok közül... Most hirtelen az jut eszembe, milyen csodálatos volt két hétig játszani Barcelonában a tengerparton – szóval voltak ilyen élmények, és remélem, még lesznek. De legalább ennyire meghatározó élmény számomra itt Gyergyószárhegyen játszani, nyolcszáz kilométerre Magyarországtól teljesen magyar környezetben.
– Nem említette Amerikát, a blues hazáját...
– Nem, mert ott nem jártam még. Egyébként jövő májusra van egy meghívásunk Amerikába, azonban oda is zenélni szeretnék menni, és nem kirándulni. Egyébként még az idén vendégül fogok látni egy amerikai szájharmonikaművészt, Mark Torcht, és abban reménykedem, hogy sikerül kiegyezni egy cserefellépésben.
– Egy régebbi interjújában az fejtegeti, hogy új hangokat fedezett fel a szájharmonikán. Ez összefügg azzal is, hogy új zenei műfajt teremtett?
– Igazából erre törekszem, hogy legyen egy sajátos zenei stílus, ami senki másra nem jellemző, csak rám. Ha ezt a kritikusok is észreveszik, annál jobb. Az új hangokat pedig nem én fedeztem fel, hanem Howard Levy, egy amerikai művész az 1970-es években – ez egy sajátos technika alkalmazása a szájharmonikán, amit nem sokan művelnek. Ha valaki egy kis energiát fektet ennek a technikának az elsajátításába, akkor nyílván újabb hangokkal tudja színesíteni a játékát. Ezzel foglalkozom, de nem vagyok az egyedüli, csak egy a sok közül.
– Anyagilag megéri blues zenésznek lenni?
– Igazából nem, azonban vannak olyan időszakok, amikor nagyon jól megy, és akkor az ember azt gondolja, megéri. Nehéz anyagi biztonságot teremteni a zenélésből, de azt látom, hogy a mai világban épp olyan nehéz például pedagógusnak vagy orvosnak lenni. Azonban ez az én misszióm, és ezt csinálnom kell, még akkor is, ha olykor egy-egy kétórás fellépésért tizenkét órát kell utaznom.
