*** Az Új Kelet hetilap 24 oldalából nyolc polikrómiás, 16 oldal pedig a fekete használata mellett piros színfolttal jelentkezik.
*** Az Új Kelet nyomtatásban jelentkező heti tévéműsor-melléklete tartalmazza az m1, m2, Duna Tv, Magyar ATV, Hallmark, TV2, RTL Klub, Viasat3, Hálózat Tv, Pro TV, Antena 1, TVR 1, Acasa, Prima, AXN, Eurosport és a HBO televíziók műsorkínálatát.
*** Reklámárainkat igény és pénztárca szerint állítottuk össze. Fehér-fekete, színfoltos vagy színes árajánlatunkért keresse ügyfélszolgálati irodánkat: tel.: 0266-364.680, e-mail: ujkelet@knet.ro
*** A nyomtatott újságunk belsejében jelentkezô tévéműsor-melléklete hetente 8 B4-es formátumú, külön kezelhető oldalon jelentkezik, ezen kívül az m1 és a HBO csatornák a 24 oldalas Új Kelet Műsor+ oldalán kapnak helyet egy teljes B3-as méretű újságoldalon.
*** A minden csütörtökön jelentkező, Új Kelet belsejében hetente megtalálható, tévéműsor-melléklet az adott csütörtökre következő dátumtól számított egy héten át érvényes műsorkínálatot közli.
*** Magán jellegû apróhirdetése szövegét feladhatja sms-ben is. Írja meg most, és küldje el a 0723-258.529-es hívószámú mobiltelefon készülékre.
*** A nyomtatott Új Kelet értékesítési ára szabadeladásban 2 lej, az elôjegyeztetô megrendelôktôl példányonként 1,50 lejt kérünk el.
CímlapInterjú Beszélgetés Lajkó Félix hegedű- és citeraművésszel: A megismételhetetlenség a művészet lényege
*** 2009. október 1-jétől SZABADELADÁSBAN 2 lej, MEGRENDELŐKNEK példányonként 1,50 RON-BA kerül az ÚJ KELET!
*** A 24 oldalas színes hetilapunk Gyergyószentmiklóson a Kelet Info Média Csoport ügyfélszolgálati irodájában fizethető elő, mely a Virág negyedi 41-es tömbház E lépcsőházában fogadja ügyfeleit munkanapokon 9-17, szombaton 9-13 óra között.
*** Az Új Kelet számára létkérdés, hogy Önök VEGYÉK A LAPOT!
Beszélgetés Lajkó Félix hegedű- és citeraművésszel: A megismételhetetlenség a művészet lényege
2008. november 23. vasárnap 13:49
A vajdasági Lajkó Félix hegedű- és citeraművész neve fogalommá vált a kortárs zenei életben. Észveszejtő hegedűfutamaival, virtuóz játékával nem is olyan régen – október elején – a Figura Stúdió Színház szervezte dance.movement.theatre fesztiválon a gyergyói közönséget is elkápráztatta.
– Mi a jelentősége az ön számára, hogy 204 évvel később ugyanazon a napon született, mint Beethoven?
– Örülök neki, de ezenkívül semmi... Érdekes viszont, hogy amikor az első számot szereztem, akkor gondoltam Beethovenre, mint egy olyan termékeny zeneszerzőre, aki esetleg példaképem is lehet, de akkoriban még nem tudtam, hogy egy napon születtünk. Azonban nagyon sok olyan embert ismerek, akik egy hírességgel egyazon napon születtek, de egyáltalán nem hasonlítanak rá. Valójában nem szeretnék abba a csapdába esni, hogy nagyon akarnék hasonlítani bárkire is. Tisztelem és becsülöm a munkásságát, de valójában a véletlennek tulajdonítom a születésnapunk egybeesését.
– Hogyan kezdődött a zenei pályafutása, netán úgy, mint a legtöbb zenésznek, hogy kisfiú korában napi 2-3 órát hegedült, illetve citerázott?
– A zenehallgatással kezdődött. Azzal, hogy az édesanyám fölrakta a fekete bakelitlemezeket, és azokat hallgattam. Emlékszem, hogy akkoriban nagyon tetszett Mozart, innen indult az egész zenei pályafutásom. Aztán volt egy olyan történet, hogy az egyik általános iskoláskori osztálytársam tanév végére kapott ajándékba a szomszéd bácsitól egy citerát. A hangszer nagyon megtetszett, és kikönyörögtem édesanyámtól, hogy vegyen nekem is egyet.
– Első hangszere a citera volt, azonban az „észveszejtő” hegedűfutamaival vált híressé. Mivel magyarázza ezt?
– Roppant egyszerű a magyarázat: hegedűvel egyszerűbb utazni és koncertezni. A citerát nagyon szeretem, soha nem tértem el tőle, mindig használtam, de tudni kell róla, hogy sokkal körülményesebb a szállítása. A citerának több húrja van, hamarabb lehangolódik, a hegedűvel azonban nehezebb játszani. Valahogy úgy alakult az életem, hogy ezt a két hangszert ismertem meg közelebbről, és ezeken játszom a legjobban. Persze meg tudok szólaltatni más hangszereket is, mint például a zongorát, de a citera és a hegedű a két kedvenc hangszerem.
– Mennyiben osztja kritikusai azon véleményét, hogy a komponista Lajkó Félixnek fel kellett nőnie a hegedűművész Lajkó Félixhez?
– Nem tudom, de olvastam már ennél okosabb kritikákat is... Ezt egy nagyotmondó kritikának tartom, ugyanis soha nem játszottam más zenét, mint a sajátomat. A kettő – a komponista és a hegedűművész – elválaszthatatlan egymástól, a kritikusok is egységben kellene kezeljék. Ettől függetlenül mindenki értelmezheti úgy a munkásságomat, ahogyan akarja.
– Czabán György szerint a munkássága a professzionális zenészélet kereteit feszegeti, de a valódi műfaja a keresés.
– A professzionális zenélés persze hogy érdekel, mert ebből élek meg. Ez hozzám tartozik, de nem a kedvencem, mert több munkát igényel – vannak azonban szép részei is. A keresésből pedig nem kellene ügyet csinálni, hiszen ha nincs keresés, nincs művészet. Ez is abszolút hozzám tartozik, mert a keresés nem egy külön szakma, nem egy más valaki által rámkényszerített tevékenység. Nem vagyok zenei unikum, és nem szeretem, ha „rámvarrják”, hogy „ez a fiú egy kereső típus”. Ha egyáltalán valaki művészettel foglalkozik – és mindegy, hogy milyen művészettel –, muszáj keresnie. Általában a művészek – velem együtt – a kívülállók számára valamilyen hendikeppel rendelkeznek, magyarán a társadalomban nem a „helyezkedő” típusok. Talán ebből a bizonyos hendikepből fakad a késztetés a keresésre.
– Ha már a hendikep került szóba, menynyire jelentett esetleges hátrányt az tény, hogy vajdasági magyar művészként vált híressé az anyaországban?
– Nem jelentett hátrányt, sőt előnyt jelentett, legalábbis nekem. Sok olyan dolgot tudok, amit ők nem, vagy azt gondolom, egészségesebben látok, mint a fővárosi társaim. Eléggé sokmindenben nem vagyok egy hullámhosszon a fővárosi, illetve a magyarországi emberekkel. Nem járok túlságosan gyakran Romániában, de azt elmondhatom, hogy sokkal népszerűbbek számomra az itteni emberek, mint a magyarországiak, és akkor is ezt mondanám, ha történetesen nem éppen Gyergyószentmiklóson beszélgetnénk.
Lajkó Félix hegedű- és citeraművéssz
– Az ön neve rövid idő alatt fogalommá vált a magyar zenei életben, de szerepelt már filmben is. Hogyan éli meg a sikert?
– Próbálkoztam a filmmel, de igazából nem az én világom. Ez alatt nem az értendő, hogy megbántam volna a filmbeli szereplést, hiszen sokat tanultam belőle. Azt viszont teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy többé nem leszek filmszereplő, legalábbis a közeljövőben nem. Az már régen kiderült, hogy nem szeretek Magyarországon élni, hiszen kipróbáltam, laktam Budapesten. Azonban a főváros nem az a hely, ahol jól érezném magam.
– Mégis a munkája, a sikerei a magyar fővároshoz kötik...
– Igen, ez valóban így van, de csak ennyi. Budapesten van egy menedzserem, az ő feladata az ügyeim intézése a fővárosban. Egyébként végtelenül egyszerű a képlet, mert amikor eljövök otthonról, akkor egyértelműen zenélni megyek. Aztán ha vége a zenélésnek, igyekszem haza, lehetőleg nem töltök egy perccel sem többet távol az otthonomtól, mint amennyi föltétlenül szükséges. Budapestből untig elég egy-két nap, mert egy idő után idegesít a hatalmas forgalom, a tömeg.
– Egy régebbi dokumentumfilmben az édesanyja kifejtette, hogy félti önt...
– Félthet is, minden oka megvan rá. Én is féltek minden olyan embert, aki egy kisvárosi, illetve falusi környezetből hirtelen bekerül a nagyváros forgatagába. És ez már nem csak a zenéről szól, hiszen a romlottság az élet minden területén jelen van egy nagyvárosban. A zenére, meg egyáltalán a művészetekre ez a romlottság különösen jellemző, kívülről szépnek tűnik, de belülről egy romlott világ.
– Hogy érti ezt?
– Amiben minél több pénz van, az annál romlottabb, de hát ez mindenben így van, nem csak a zenében.
– Ez azt jelenti, hogy önt nem motiválja a pénz?
– Dehogynem, engem is motivál a pénz, hiszen valamiből meg kell élnem. Itt, Gyergyószentmiklóson sem ingyért zenélek. De ennyi csak, egyébként abszolút nem érdekel a pénz. Jó, ha van, de nincsenek különösebb anyagiakban mérhető vágyaim, amit tűzön-vízen át el akarnék érni. Például nem vágyom arra, hogy egy Stradiváriusszal zenéljek. Most is azzal a citerával és azzal a hegedűvel zenélek, amit édesanyám vett annak idején. És nem azért, mert nem cserélhettem volna le azóta másra, hanem azért, mert még mindig az szól a legjobban.
– Mi az igazi világa Lajkó Félixnek?
– Egyszerűen a zene. Szeretek felvételeket is készíteni, de nincs sok értelme, mert a lemezt nehéz eladni. Míg lehet koncertezni, addig inkább azt csinálom. Élő zene, ez az igazi világom, soha nincs két egyforma koncert, mindig más és más, mert más impulzusok jönnek a közönségtől. Az előadásaim rengeteg improvizációs elemet tartalmaznak, emiatt sem lehet kétszer ugyanazt produkálni.
– Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a koncertjein születő művek teljesen egyediek, nincsenek kottán rögzítve. Az emberek meghallgatják egyszer, aztán elszáll, semmi nyoma nem marad.
– Ennek örülök a leginkább, mert ezt tartom az igazi művészetnek, a mű megismételhetetlenségét. Egyébként akár egy diktafonnal is felvehető a koncertem, ha netán valaki mindenképp még egyszer meg akarja hallgatni. Csak egyáltalán nem biztos, hogy megint meghallgatja és az sem biztos, hogy ugyanaz az élmény lesz számára, mint először, élőben.
– Munkásságát számos díj, elismerés fémjelzi. Mit jelentenek ezek a díjak az ön számára?
– Minden díjnak és elismerésnek örülök, ha már adják. Annak viszont sokkal inkább örülnék, ha azok az emberek, akik díjakat osztogatnak nekem, el is jönnének a koncertjeimre. Az igazi elismerés a közönség, ha eljönnek az emberek a koncertemre, és élvezik a zenémet.
– Hol szeret leginkább játszani, koncertteremben nagy közönség előtt, vagy szűkebb körben, kevés embernek?
– Kint a természetben. Az erdőben, egyedül nagyon szeretek játszani...
Jánossy Alíz
1974. december 17-én született a vajdasági Topolyán. Zenekedvelő családban nevelkedett, amelynek tagjai korábban nem választották a zenei pályát. Az első hangszerével, a citerával tízéves korában ismerkedett meg, az elemi iskola hatodik osztályában kapta az első hegedűjét. Az alsófokú zeneiskolát három év alatt végezte el Kishegyesen. A szabadkai zenei középiskola második osztályát otthagyva indult el Budapestre, ahol a Dresch Quartett tagja lett. Azóta ingázik Budapest és Szabadka között, egyformán képviselve és összekötve az anyaországot és a Vajdaságot. Sok neves együttessel és egyéniséggel dolgozott együtt: tagja volt Szabados György együttesének, a Makúznak és Boris Kovaè zenekarának, a Ritual Novának. Számos alkalommal fellépett a világhírű japán bhutó táncossal, Min Tanakával, a francia Noir Désir zenekarral. Számos koncertet adott a Londonban élő román hegedűművésszel, Alexander Balanescuval, Boban Markoviè rézfúvós roma zenekarával. Több színházi előadáshoz írt zenét többek közt az Orléans-i Jozef Nadj is rendszeresen kéri fel zenei kíséret komponálására, és szerzett már zenét Bozsik Yvette koreográfiájához is. A jugoszláviai Ljubiša Samardžiè: Kerekek című filmjének teljes zenei anyagát ő szerezte. Nevéhez fűződik az 1998-as szarajevói kulturális fesztiválnak, a Sarajevska Zima himnuszának megkomponálása. Hegedűjátékával elbűvölte Tokió, Amszterdam, Berlin, Pozsony, Prága, Budapest, Brassó, Belgrád, Szarajevó, Ljubljana, Frankfurt, Lyon, Bordeaux, Velence, Verona, Edinburgh, London, Ulm zeneértő közönségét.
