*** Az Új Kelet hetilap 24 oldalából nyolc polikrómiás, 16 oldal pedig a fekete használata mellett piros színfolttal jelentkezik.
*** Az Új Kelet nyomtatásban jelentkező heti tévéműsor-melléklete tartalmazza az m1, m2, Duna Tv, Magyar ATV, Hallmark, TV2, RTL Klub, Viasat3, Hálózat Tv, Pro TV, Antena 1, TVR 1, Acasa, Prima, AXN, Eurosport és a HBO televíziók műsorkínálatát.
*** Reklámárainkat igény és pénztárca szerint állítottuk össze. Fehér-fekete, színfoltos vagy színes árajánlatunkért keresse ügyfélszolgálati irodánkat: tel.: 0266-364.680, e-mail: ujkelet@knet.ro
*** A nyomtatott újságunk belsejében jelentkezô tévéműsor-melléklete hetente 8 B4-es formátumú, külön kezelhető oldalon jelentkezik, ezen kívül az m1 és a HBO csatornák a 24 oldalas Új Kelet Műsor+ oldalán kapnak helyet egy teljes B3-as méretű újságoldalon.
*** A minden csütörtökön jelentkező, Új Kelet belsejében hetente megtalálható, tévéműsor-melléklet az adott csütörtökre következő dátumtól számított egy héten át érvényes műsorkínálatot közli.
*** Magán jellegû apróhirdetése szövegét feladhatja sms-ben is. Írja meg most, és küldje el a 0723-258.529-es hívószámú mobiltelefon készülékre.
*** A nyomtatott Új Kelet értékesítési ára szabadeladásban 2 lej, az elôjegyeztetô megrendelôktôl példányonként 1,50 lejt kérünk el.
CímlapInterjú Beszélgetés Füzesi Magda kárpátaljai újságíróval, költővel: Változó idők kötéltáncosa
*** 2009. október 1-jétől SZABADELADÁSBAN 2 lej, MEGRENDELŐKNEK példányonként 1,50 RON-BA kerül az ÚJ KELET!
*** A 24 oldalas színes hetilapunk Gyergyószentmiklóson a Kelet Info Média Csoport ügyfélszolgálati irodájában fizethető elő, mely a Virág negyedi 41-es tömbház E lépcsőházában fogadja ügyfeleit munkanapokon 9-17, szombaton 9-13 óra között.
*** Az Új Kelet számára létkérdés, hogy Önök VEGYÉK A LAPOT!
Beszélgetés Füzesi Magda kárpátaljai újságíróval, költővel: Változó idők kötéltáncosa
2009. július 28. kedd 16:13
Füzesi Magda kárpátaljai újságíró, költő visszatérő vendége a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Irodalmi Körnek. Utóbbi felolvasó estje alkalmával a kárpátaljai magyarság helyzetéről, illetve írói munkásságáról faggattuk.
– Túl azon, hogy az anyaországiak számára a kárpátaljai-, illetve erdélyi magyarság benne van a „határon túli magyarok” gyűjtőfogalomban, a hasonlóságok mellett a kétféle kisebbségi létformát számos különbség jellemzi. Mit jelent kárpátaljai magyarnak lenni?
– Ha tudjuk, hogy mit jelent erdélyi magyarnak lenni, akkor hatványozottan furcsább dolog kárpátaljai magyarnak lenni. Erdélyben szerintem több mint kétmillió magyar él, ehhez képest Kárpátalján mi mindössze százhatvan ezren vagyunk. Egy kicsi közösségnek, amely beékelődött a nagy szlávtengerbe, sokkalta nehezebb a helyzete, mint azoknak a magyaroknak, akik tömegesen, esetenként tömbben élnek az anyaországtól távol. Valahol olvastam, hogy Erdélyben ki sem kell írni a magyar neveket, hiszen az itt élők úgyis tudják, hol vannak. Ezért kell kiírni inkább románul, angolul és franciául, hogy az idegenek is eligazodhassanak. Kárpátalján ez nem így van...
– Mit jelent kárpátaljai magyar újságírónak, költőnek lenni?
– 2003-ban, amikor Táncsics-díjas lettem, a Magyar Nemzet újságírója megkérdezte: mire adták nekem ezt az elismerést? Azt válaszoltam, hogy „kötéltáncos kategóriában” kaptam a díjat. Mert ugyan a cenzúra már nem működik, de azt minden gyakorló újságíró tudja, hogy valahol legbelül még mindig munkálkodik egy nagyon kemény öncenzúra. Harmincöt éven át voltam gyakorló újságíró – lényegében most is az vagyok, csak más formában – és szakmai berkekben ismeretes az a tény, hogy a napilapos újságírás során, a hírek forgatagában legtöbbször a „széljárástól” függ, hogy éppen milyen anyagot írunk. Mivel soha nem olyan hírekkel dolgozunk, ami időtálló két hónap múlva is, mindig tudni kell, hogy az újságíró, mint kötéltáncos, hogyan menjen át azon a kötélen úgy, hogy le ne essen. Főszerkesztőként pedig az egész csapatot át kell vinnie azon a kötélen úgy, hogy senki le ne essen, hiszen egy főszerkesztő nem csak azokért az írásokért vállal felelősséget, amit ő írt alá, hanem a munkatársaiért is. Egy kétnyelvű lapnál voltam főszerkesztő, amely magyarul és ukránul jelent meg abban az időszakban. Volt olyan, hogy 19 ezer példányban jelentünk meg, aztán már csak 3000-ben, ebből ötszáz ukránul. Egyre csökken az előfizetők száma, mert akárcsak máshol, nálunk is a lapok osztódással szaporodnak és kommersz jellegű, nem föltétlenül közéleti témájú újabb lapok jelennek meg, akár magyar nyelven is. Mindezt azért mondtam el, mert ebből is képet alkothatnak az olvasók, hogy milyen közegben élek.
Füzesi Magda
1952. május 3-án született a kárpátaljai Nagyberegben. 1969-ben érettségizett szülőfalujában, majd Beregszászban nyomdász lett. 1975-től a Vörös Zászló (ma Beregi Hírlap) munkatársa, később a lap magyar kiadásának felelős szerkesztője. 1981-ben magyar nyelv- és irodalom szakos diplomát szerzett az Ungvári Állami Egyetemen. Első verse 1967-ben jelent meg, irodalmi munkásságát számos verseskötet fémjelzi. Fordít oroszból és ukránból. Újságírói tevékenységét 2003-ban Táncsics-díjjal jutalmazták.
– Meglehetősen szerteágazó a tevékenysége, hiszen az újságírás mellett verseket ír, de jelentős a közéleti tevékenysége is. Minek vallja magát?
– Újságírónak. Isten ne vegye bűnömül, mert ugyan költőként az ukrán- és magyar írószövetség, illetve a Magyar Művészeti Akadémia tagja vagyok, de vérmérsékletem szerint inkább újságíró vagyok. Tudott dolog, hogy minden újságírót, ha megérint egy hír, egy esemény, azt igyekszik minél gyorsabban továbbadni, hiszen erről szól az újságírás. Főleg napilapnál nincs olyan, hogy hetekig, hónapokig elmélkedünk egy témán – mint a vers esetében –, mert ha a szerkesztő este azt mondja, hogy ezt a témát két flekkben holnap reggelre meg kell írni, akkor az másnap reggel két flekkben ott a szerkesztő asztalán. És teljesen mellékes, hogy közben magánéleti szempontból mi történik. Azonnal szeretek reagálni a kihívásokra, a különféle helyzetekre, ezért mondom, hogy elsősorban újságíró vagyok.
– Nemrég Ivan Petrovstij ruszin/ukrán költővel közösen kétnyelvű kötetet adott ki Szőttes pirossal, feketével címen. Sokat sejtető ez a cím főleg Székelyföldön, de mit sugall ugyanez Kárpátalján?
– Ugyanazt. Ugyanis nálunk – akárcsak Székelyföldön – a piros a vér, a fekete meg a gyász színe. Ez a két szín vezet végig bennünket születéstől a halálig – gondoljunk csak Kányádi Sándor Fekete-piros című versére. Ehhez nálunk Nagyberegben – ahol én születtem, és ahol még mindig töltöm a napjaim nagy részét – hozzáadódik a híres nagyberegi szőttes, ami szintén piros és fekete. A piros és fekete tehát magyar színek, és együvé tartozásunk határokon átívelő szimbóluma. Petróczi Ivánnal tizennégy évig kollégák voltunk abban a kétnyelvű szerkesztőségben, amelyet már említettem. ő egyébként francia nyelv szakot végzett, de nagyon jó ukrán költő is. A közös szerkesztőségi munka során barátság alakult ki közöttünk és egy idő után folyamatosan fordítottuk egymás verseit. De ő nem csak az én verseimet fordította, hanem a magyar klasszikusokét is, többek közt Tóth Árpád, Weöres Sándor verseit. Iván nemrég volt hatvan éves és azt mondtam neki: készítsünk egy kétnyelvű kötetet a születésnapjára, mintegy „jutalomjátékként”. Az ukrán nyelvű verseit összegyűjtögettem, és egymás mellé raktuk a magyarral, ezáltal hoztunk létre Ivánnal egyfajta nemzetközi kapcsolatot.
– Miért települt át nyugdíjazása után Magyarországra?
– A valós ok meglehetősen prózai, ugyanis amikor az elcsatolt területekről megkezdődött a “szürke állomány” Magyarországra vonzása, Kárpátaljáról, akárcsak Erdélyből sok fiatal átment tanulni. Köztük az én lányom is. Aztán, amint ez sok esetben történt, a fiatalok megízlelve az ottani életformát, a letelepedés mellett döntöttek, őket aztán később követték a nyugdíjas szülők. Ez történt velem is, miután a lányom családot alapított, és én is nyugdíjas lettem, utána mentem Magyarországra. Valójában, nyugdíjazásom után amolyan kétlaki életvitelre tértem át, ugyanis azóta nemcsak Kárpátalján, hanem Magyarországon is élek. Mivel pályafutásomat nyomdászként kezdtem, és az ukrán törvények szerint minden nyomdai év két munkaévnek számít, három évvel korábban mehettem nyugdíjba korkedvezménnyel. Akkoriban már nagyon szerettem volna szabadúszó lenni, mert elegem lett a közéleti problémákból, a politikából és a választási kampányokból. Mindez lelki-szellemi szempontból nagyon megterhelő volt már számomra és szerettem volna valami olyasmivel foglalkozni, amiben örömemet lelem. 2005 tavaszán már sikerült szabadúszóvá tennem magam és megalapítottam a Kárpátaljai Hírmondó című lapot, ami a budapesti székhelyű Kárpátaljai Szövetség folyóirata. Így lettem ennek a lapnak az alapító főszerkesztője, és noha a Kárpátaljai Szövetség mindössze ezer tagot számlál – többségben nyugdíjasokat – ez akkor is a kárpátaljaiak lapja.
– Kikhez és miről szól ez a lap, milyen időközönként jelenik meg?
– Ez a lap mindenkihez szól, akit érdekel a benne lévő tartalom, ugyanis kezdve az irodalomtól és a történelemtől, a néprajzon, kultúrtörténeten át a kutatásokig, minden megtalálható benne, még ételrecept is van. Ez a része nosztalgia, aztán van egy olyan része, amely azt taglalja, hogy mi van éppen most Kárpátalján – természetesen ebben az esetben időtálló hírekről beszélünk. Ezek között olyan hírek is vannak, amelyek ukrán-magyar vonatkozásúak, ugyanis Ukrajnának még sokat kell várnia, amíg uniós tagállam lesz, nekünk azonban nem semleges, hogy a magyar kormány milyen egyezségeket köt az ukránnal ránk vonatkozóan. Itt jegyezném meg, hogy Kárpátalján mintha csökkent volna a Magyarország felé irányuló kivándorlási láz, de azt hallottam, hogy ugyanez a jelenség érzékelhető Erdélyben is. Nagyon lényeges tudniuk az embereknek, hogy a mindenkori magyar kormány nemzetpolitikája hogyan valósul meg az elcsatolt területeken élő magyarságra vonatkozóan. A lap megjelenése többnyire az évszakok váltakozásához kötődik: van a téli lapszám, ami karácsonyhoz kötődik, a tavaszi húsvéthoz, aztán a nyár eleji pünkösd környékén jelenik meg, az egyetlen, ami nem kötődik semmilyen ünnephez a szeptemberi lapszámunk.
– A kárpátaljai magyarságnak nincs képviselője az ukrán parlamentben. Sokak úgy vélik, hogy azért, mert a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kettévált, két kisebb szervezet lett belőle.
– Nem jól látják, ez nem így van. A KMKSZ alapító tagja voltam 1989 februárjában, de ez nem párt volt, hanem egy kulturális érdekvédelmi szövetség. Ehhez aztán mindenki csatlakozott, akinek valamilyen köze volt a kárpátaljai magyar helyzethez. 1994-ben azonban már kezdtek különféle megmozdulások, palotaforradalmak lenni. Kárpátalján 13 járás (szerk. megj.: közigazgatási egység) van, amelyből ötben komoly helyi szervezetei voltak a KMKSZ-nek. Amikor elkezdődtek a belső villongások, ezek a járási szervezetek kiváltak a KMKSZ-ből és alakítottak maguknak kisebb közösségeket, mert egyszerűen nem tudtak együttműködni a másik szervezet vezetőivel. Ezek aztán megalakították az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséget, de ez igazából nem ellenszervezete a KMKSZ-nek.
Klikk ide, és add tovább a HÍRT szeretteidnek,
barátaidnak, ismerőseidnek bárhol élnek a világon,
de szívügyük Gyergyó, Csík, a Székelyföld!
Mosolyszüret
Börtönorvos a páciensnek: – Van egy jó hírem és egy rossz hírem! Melyikkel kezdjem? – A jó hírrel! – Nos, hamarosan letelik a büntetése! – De doktor úr, én életfogytiglant kaptam! – Na, ez a rossz hír...
