*** Az Új Kelet hetilap 24 oldalából nyolc polikrómiás, 16 oldal pedig a fekete használata mellett piros színfolttal jelentkezik.
*** Az Új Kelet nyomtatásban jelentkező heti tévéműsor-melléklete tartalmazza az m1, m2, Duna Tv, Magyar ATV, Hallmark, TV2, RTL Klub, Viasat3, Hálózat Tv, Pro TV, Antena 1, TVR 1, Acasa, Prima, AXN, Eurosport és a HBO televíziók műsorkínálatát.
*** Reklámárainkat igény és pénztárca szerint állítottuk össze. Fehér-fekete, színfoltos vagy színes árajánlatunkért keresse ügyfélszolgálati irodánkat: tel.: 0266-364.680, e-mail: ujkelet@knet.ro
*** A nyomtatott újságunk belsejében jelentkezô tévéműsor-melléklete hetente 8 B4-es formátumú, külön kezelhető oldalon jelentkezik, ezen kívül az m1 és a HBO csatornák a 24 oldalas Új Kelet Műsor+ oldalán kapnak helyet egy teljes B3-as méretű újságoldalon.
*** A minden csütörtökön jelentkező, Új Kelet belsejében hetente megtalálható, tévéműsor-melléklet az adott csütörtökre következő dátumtól számított egy héten át érvényes műsorkínálatot közli.
*** Magán jellegû apróhirdetése szövegét feladhatja sms-ben is. Írja meg most, és küldje el a 0723-258.529-es hívószámú mobiltelefon készülékre.
*** A nyomtatott Új Kelet értékesítési ára szabadeladásban 2 lej, az elôjegyeztetô megrendelôktôl példányonként 1,50 lejt kérünk el.
CímlapInterjú Beszélgetés a csíkszeredai Orendi Éva grafikus művésszel, állatvédővel: A kóborkutya-ügy közügy
*** 2009. október 1-jétől SZABADELADÁSBAN 2 lej, MEGRENDELŐKNEK példányonként 1,50 RON-BA kerül az ÚJ KELET!
*** A 24 oldalas színes hetilapunk Gyergyószentmiklóson a Kelet Info Média Csoport ügyfélszolgálati irodájában fizethető elő, mely a Virág negyedi 41-es tömbház E lépcsőházában fogadja ügyfeleit munkanapokon 9-17, szombaton 9-13 óra között.
*** Az Új Kelet számára létkérdés, hogy Önök VEGYÉK A LAPOT!
Beszélgetés a csíkszeredai Orendi Éva grafikus művésszel, állatvédővel: A kóborkutya-ügy közügy
2010. január 26. kedd 15:01
Orendi Éva neve vidékünkön közismert, főleg az idősebb generáció számára, hiszen alig akad olyan újságolvasó, aki ne találkozott volna valamelyik lap hasábjain a frappáns, apró részletekig kidolgozott karikatúráival. Egy ideje ritkábban látni rajzait, azonban annál gyakrabban emeli fel szavát az állatok védelmében.
Orendi Éva 1948. június 3-án született Székelyudvarhelyen. Pályája kezdetén műszaki rajzolóként tevékenykedett a csíkszeredai tervező intézetben, aztán több mint egy évtizeden át a Hargita népe közölte karikatúráit. Alkotásait számos kiállításon láthatta a közönség, illetve több kiadványt illusztrált. Az 1990-es évektől az állatvédelem elkötelezett, harcos egyénisége.
– Orendi Éva grafikusként az 1980-as években, a Hargita napilapban megjelent karikatúrái révén vált közismertté. Hogyan kezdődött karikaturistai pályafutása és mitől jó egy karikatúra?
– 1982-ben jelentek meg az első rajzaim szakszervezeti lapokban és ettől az évtől publikálta rajzaimat a Hargita egészen a változásokig. Szakmai szempontból nagyon szép korszaka volt az életemnek, mert téma volt rengeteg, nem kellett azon gondolkodni, mit rajzoljak meg. Ugyanakkor mivel abban az időben nem lehetett kimondani dolgokat, a rajzokon keresztül lehetett „üzenni” az embereknek és a visszajelzésekből tudom, hogy értették is az olvasók a grafikába rejtett apró célzásaimat. Hogy mitől jó egy karikatúra? Nehéz lenne megmondani, mert ahány karikaturista, annyi stílus. Én aprólékosan rajzolok, kidolgozom a részleteket, más néhány vonással érzékelteti ugyanazt... Azonban a legfontosabb, hogy mindig legyen mondanivalója a karikaturistának és azt a grafikai eszköztárával úgy tálalja, hogy az olvasó lehetőleg ne a képaláírásból tudja meg, miről is szól az a rajz. Egy jól megkomponált karikatúrához nem kell képaláírás, nem kell megmagyarázni és a humor mellett érzékelhetőnek kell lennie a szomorú, vagy éppen cinikus valóságnak.
– Régebb kiállításai voltak és rajzai jelentek meg különféle kiadványokban, egy ideje viszont eltűnt, és nem lehet látni sehol az alkotásait.
– Valóban eltűntem, mert amióta állatvédelemmel foglalkozom kevés időm marad a rajzolásra. Az utóbbi években néhány meséskönyvet illusztráltam, bár ez nem az én műfajom, sokkal otthonosabban érzem magam a karikatúrák világában. Úgy vélem, ha valamit csinál az ember, azt szívvel-lélekkel, teljes erőbedobással csinálja, mert csak úgy érdemes. Az utóbbi években kissé megfeleződtem és hangsúlyosabban az állatvédelemben vagyok jelen. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem rajzolok, hiszen a német állatvédők állandóan jönnek a megrendeléseikkel. Olyan rajzokat kérnek tőlem, amiket képeslapként sokszorosíthatnak, de kötényeket és pólókat is illusztrálnak a rajzaimmal. Ezeket aztán pénzre váltják és az összeget az állatotthonnak eljuttatják.
– Tematikus megrendelésekkel hozakodnak elő a németek, vagy engedik, hogy szabadon választott témát jelenítsen meg rajzaiban?
– A felkérés általában úgy hangzik el, hogy rajzoljak valamit. Nem is adhatnak témát, hiszen bármilyen gyakran járjanak erre, nem ismerik annyira az itteni állatvédelmi gondokat, mint én, aki itt élek. Azt viszont jelezni szokták, hogy kutyákkal kapcsolatos szomorú esemény legyen, illetve valami vidám, mókás jelenet. De elmondják azt is, hogy éppen pólóra kérik, vagy képeslapra, hogy legyen humoros, kifejező, piacos, de ezen belül a témát én választom. Volt olyan is, hogy kértek egy rajzot, én pedig készítettem egy egész sorozatot a kutyák életéről. Lényegében egy történetet jelenítettem meg rajzokban elmesélve úgy, hogy mindenki megértheti függetlenül attól, hogy milyen nyelvet ért, vagy beszél, hiszen a rajzoknak egyértelmű az üzenete bármilyen nemzetiségű ember számára.
– Miről szólt ez a történet?
– Egy kiskutyáról szól, amely megszületik, gyerekek játszanak vele, aztán megunják, utcára kerül, majd rácsok mögé az állatotthonba. Egyszerű történet 8-10 képpel bemutatva, és hatalmas sikere lett éppen azáltal, hogy az üzenete a rajz által közérthető. De rajzoltam nekik egy olyan történetet is, amelyben a Jóisten, amikor teremti a világot, előbb a kutyát teremti meg, hogy ne unatkozzon egyedül. Ám mivel Isten nagyon elfoglalt, kissé elhanyagolja a kutyát, „aki” unatkozik és emiatt kéri Istent, hogy teremtse meg Ádámot és Évát. ők előbb játszanak vele, majd láncra kötik és egy különálló kis felhőben magányra kárhoztatják...
– Hogyan lesz egy grafikusból állatvédő?
– 1996-ig nem is álmodtam arról, hogy állatvédelemmel foglalkozzak. Megvolt a magam kis élete: rajzoltam a karikatúráimat különféle újságoknak és folyóiratoknak, kiállításokon, versenyeken vettem részt. De kacérkodtam a festészettel és a szobrászattal is – teljesen más művészi szinteken mozogtam. Azonban ebben az évben egy városrendészeti rendelettel lebontatták a nagykórház alatti részen a „disznóvárost”, azaz a „Porc-cityt”, ahogyan mi, csíkszeredaiak neveztük. Vagyis teljesen felszámolták azt a háromszáz kis parcellát, ahol addig disznóólak voltak. Igen ám, de a háromszáz disznó mellett volt legalább háromszáz kutya is, amelyekről nem gondoskodott senki. A disznókat levágták, az ólakat lebontották, a kutyák pedig az utcára kerültek és kezdtek „önellátók” lenni. Eleinte csak hozzájuk szóltam – „sziasztok, hogy vagytok, mit csináltok” –, ők pedig hálából elkísértek a munkahelyemre, megvártak, majd hazakísértek. Aztán sajnálni kezdtem őket, mert láttam, hogy soványak, éhesek, senki nem törődik velük. Csontokat és húst vásároltam nekik és a város különböző pontjain, védett helyeken leraktam az élelmet. Azonban rájöttem, hogy túl sok a kutya és keveset tudok nyújtani nekik.
– Közben létrehozta a Pro Animalia Alapítványt is...
– Igen, de ezt megelőzően elmentem az önkormányzathoz segítséget kérni. Akkoriban Csedő István volt a polgármester és Erdei István a helyettes-polgármester, utóbbival beszéltem, mert az ő hatásköre volt ez a probléma. Vázoltam neki az elképzeléseimet egy menhelyről és annak működtetési körülményeiről és csodák-csodája az önkormányzat pozitívan reagált a felvetésemre. A polgármester-helyettes támogatásáról biztosított olyannyira, hogy az első állatvédelmi gyűlést az ő irodájában szerveztük meg, de ott hoztuk létre a Pro Animalia Alapítványt is, aminek az első elnöke Erdei lett. 1997-ben május elsejére összefogdosták a városban csellengő kutyákat, kivitték a kertészetbe és ott nyomorúságos körülmények közepette tartották őket. Mi ezt megtudtuk, elhoztuk onnan őket és egy ismerősöm udvarán helyeztük el őket. Lényegében innentől kezdődött igazából az állatvédelmi tevékenységem, mert ekkortól már nem hobbi, hanem kötelesség szintjén kezdtek működni a dolgok. Nekem kellett megszereznem az ételt, előkészítenem, majd napjában kétszer megetettem a kutyákat. Az ismerősöm udvara azonban rövid időn belül szűkösnek bizonyult és ekkor lépett megint Erdei István, aki a volt pártfarmon bérbevett egy istállót. Az önkormányzat fizette a bérleti díjat és támogattak, amivel tudtak. Aztán innen is költöznünk kellett, ekkor szintén a polgármester-helyettes lépett és megszerezte nekünk ezt a szeméttelep melletti helyet, amit bekerítettek, kenneleket építettek és hoztak három lakókocsit, ahol tároltuk a takarmányt, illetve előkészíthettük az ételt. Visszagondolva azokra az időkre, nem tudok eléggé hálás lenni az önkormányzatnak, hogy mellénk állt és támogatott, illetve mai napig támogat. Már az is nagy szó – más városokhoz viszonyítva – hogy Csíkszeredában nem gáncsoskodik az önkormányzat, hanem amivel tud, azzal segít. A kóborkutya-ügy közügy, a város minden lakójának az ügye, mert minden utcára került kutya mögött van egy felelőtlen ember. Ez egy olyan probléma, amit meg kell oldani, ez már nem hobbi, hanem kötelesség. És nem csak nekem kötelességem, hanem azoknak is, akik csak szövegelnek, mert ha mindenki egy kis összeggel, munkával, de legalább jószóval támogatna, minden jobban működne.
– Jelenleg hány gazdátlan kutyáról gondoskodnak az alapítvány menhelyén, és milyen felszereltséggel rendelkezik a létesítmény?
– Közel ötszáz kutyánk van jelenleg, de nem tudnám pontosan megmondani, mert nagyon változó a létszám: Németországba adoptálnak közülük, de alig visznek el egy transzportot, máris újabbak jönnek. Nem telik el nap, hogy egy-két kutyát ne hoznának a lakosok. Noha a fő célkitűzés továbbra is az, hogy elsősorban a csíkszeredai gazdátlan ebeknek biztosítsunk menedéket, ma már a környékbeli falvakról, de Gyergyószentmiklósról és Szentegyházáról is hoztak hozzánk kutyákat. A befogott állatoknak állandó orvosi felügyeletet biztosítunk, gondozásukat öt állandó alkalmazott – kettőt az önkormányzat fizet – és önkéntesek látják el. Takarmányozásukra, gondozásukra az önkormányzattól, illetve kül- és belföldi támogatóktól kapunk pénzt.
– Hogyan sikerült külföldi állatvédőket megnyernie az ügynek?
– Szerencsém volt. Jött egy német házaspár hivatalos küldetésbe egészen más ügyben, de amikor látták az utcán csellengő kutyákat megkérdezték, hogy senki nem foglalkozik Csíkszeredában állatvédelemmel. Szerencsémre a tolmács tudott rólam és a menhelyről és idekalauzolta őket. Az a házaspár azóta is támogat bennünket és lényegében az ők ismeretségi köréből kerültek ki a további támogatók.
