Örmények és székelyek
2008. április 07. hétfő 00:00
A hét végén szervezett II. Gyergyói Örmény Napok rendezvénysorozatban Beder Tibor író adta át az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület díját Rokaly József történésznek közéleti munkásságáért. Ezt megelőzően dr. Becsek Garda Dezső történész, parlamenti képviselő tartott előadást a székelyek és örmények együttéléséről és a két kultúra egymásrahatásáról. Garda kifejtette, hogy 1637-ből származó dokumentumok bizonyítják, hogy már a középkorban meghatározó szerepük volt az örményeknek Gyergyószentmiklós életében.

Ugyanakkor arra is kitért, hogy a város polgárosodási folyamatában jelentős szerepük volt, hiszen nekik köszönhetően fejlődött az ipar, a kereskedelem. „Közös múltunk a záloga a közös jövőnknek” – összegzett a történész. Rokaly József történész díjazását követően Beder Tibor Megidézett múlt című könyvét Bajna György újságíró méltatta. A kötet egyébként a szerző örmény gyökereit tárja fel a dédnagyanyja, Zárug Mária életének megidézésével. A rendezvénysorozat másnapján Veress Ilka ismertette a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet tevékenységét, illetve dr. Száva Tibor Gyergyói és szépvízi magyarörmények nyomában című készülőben lévő könyvéből kaptak ízelítőt az érdeklődők.

„Az örmények és székelyek kapcsolata, illetve az örmény-székely kettős identitás boncolgatása volt a vezérfonala az idei örmény napoknak” – fejtette ki Madaras Szilárd szervező, a Görög Joachim Társaság – örmény származású fiatalok csoportjának – tagja. A szervező azt is elmondta, hogy a gyergyószentmiklósi örménység ma is meghatározó tényezője a közösségnek, noha több mint 150 éve megszűnt az örmény anyanyelvűség.

Jánossy Alíz