Azon emberek közé tartozom, akik szeretnek aludni. Mindig is szívesen hajtottam a fejemet álomra, hogy kipihenjem fáradalmaimat. Igaz, az alvásigényem, és az ezzel kapcsolatos szokásaim sokat változtak az elmúlt évek során. A szülői házban az ottani rendhez igazodtam, gyerekként, kisiskolásként szigorú szabályoknak kellett eleget tegyek ebben a tekintetben. Mivel korán kellett kelni, időben le kellett feküdni. Később azonban, felnőttként kicsit összevisszaság alakult ki ezzel kapcsolatban az életemben.
A bulizós években néhány óra elegendő volt, megtörtént az is, hogy 36-40 órákat nem aludtam, mégsem éreztem magam fáradtnak. Valahogy akkoriban nem volt fontos az alvás, a pihenés, soha nem jutott elegendő idő rá. Aztán valahogy észrevétlen módon bagolytípus lettem, általában már másnap volt, amire álomba merültem. A kikapcsolódást számomra az jelentette, ha elalvás előtt valamit olvastam, sokszor előfordult azonban, hogy csak néhány oldalra jutott energiám. De nem tudtam elképzelni, hogy úgy aludjak el, hogy ne olvassak. Reggelente pedig ameddig csak lehetett szundikáltam.
Az utóbbi időben azonban a szervezetem átalakulásával ez a rendszer is megváltozott, és folyamatosan alakul, ingadozik. Vannak olyan éjszakák, amikor nem tudok aludni, ezt régen el sem tudtam képzelni. Miután sokáig forgolódom, feladom, felkelek, kicsit teszek-veszek a lakásban, vagy éppen órákat olvasok, és hajnalban alszom el. Persze ilyenkor reggel olyan vagyok, mint a kicsavart citrom, nehezen térek magamhoz, csak kóválygok, és majdnem delet harangoznak, amikor kezdek igazán az elememben lenni.
Máskor pedig tíz óra után már elalszom, és reggel olyan pihenten ébredek, mintha két napot aludtam volna. Azt mondják a szakemberek, hogy az alvás az egészséges élet egyik legfontosabb eleme, de sokszor nem tőlünk függ, mennyit pihenünk. A rohanó élet, a felvett szokások, melyek nem mindig tesznek jót nekünk mind-mind befolyásoló tényezők ebben a tekintetben.
Barabás Orsolya |
Archívum 
