„Kérem szépen, én álltam a sarat, amire megkértek, azt igyekeztem tisztességesen elvégezni” – kezdi akkurátusan a mesélést, majd rögtön hozzáfűzi, nem igaz, hogy Ceausescu mindenre lőtt, ami mozgott, mert csak és kizárólag az öreg bakmedvék érdekelték. Kiderül, az sem igaz, hogy más lőtt helyette, mint mondja: ő lőtt, még akkor is, ha rosszul célzott. Közben hamiskás mosoly suhan át az arcán, és mintegy magyarázatképpen hozzáfűzi: el sem lehetett téveszteni a célzást, mert a medveles úgy volt megépítve, hogy mindössze 30-35 méterre kellett lőni. A medvék pedig előre be voltak etetve, pontos időben érkezett mindegyik a hatalmas, földbeásott, kukoricával teli vályúhoz. Hamarabb a fiatal medvék és a bocsos anyák érkeztek, később jöttek az öreg nagymedvék. „Tisztán lehetett látni mindegyiket, könnyű volt rájuk vadászni” – magyarázta Majorán, hozzáfűzve, hogy amikor „előjött az öreg bakmedve, kétlábra állt, a hátát nekisúrolta egy fának, és hatalmasat ordított”. A vadász szerint ez volt a jel a többinek, hogy „pusztuljanak a vályú mellől”, mert most a rangidős érkezett enni.

A vadászat előtt pedig néhány napig koplaltatták a bundásokat, aztán bőségesen enni adtak nekik, hogy hoszszasan időzzenek a vályú környékén. Hogy könnyebben meg tudja különböztetni őket, nevet is adott nekik, Szúrúnak nevezte például azt a nagymedvét, amit akkor lőtt le „az öreg”, amikor Majorán „meghasaltatta”. „Helikopterrel jött, aztán autóval egy darabig, majd gyalogosan folytatták az utat. Ám amikor meglátták a medvéket, akkor kérdőleg intett: mit tegyenek? Mondtam, le kell hasalni, mert ez még nem az, amit neki szántunk. Kúszott az öreg, de igen a csicskásai is egészen a medvelesig, ahol én vártam” – nevetgél az idős vadász és kitér arra is, hogy amíg várták Szúrút, hogy elüssék az időt, kártyáztak. „Mindig az öreg nyert, azt nem lehetett, hogy más nyerjen” – szögezte le, de azt is elmondta, hogy külön bőröndben hozott ágyneművel ágyat is vetettek az „elvtársnak”, hogy pihenjen. Aztán amikor megérkezett a medve, első lövésből lapockán találta. A kíséret odarohant megnézni a találatot, a diktátor az utolsók között hagyta el a medvelest.

Összevissza lövöldözött
„A csicskása az ágyneműjét fogta össze, más mindenki a leterített medve mellett volt. Az öreg a lépcsőn ment lefelé, én pedig utána, csak a lépcső alján vette észre, hogy ketten vagyunk. Hát, kérem szépen, az úgy megijedt, hogy embert annyira megrémülve nem láttam” – részletezte Majorán, és arra is kitért, hogy a „nagy ember” akkor nyugodott meg valamelyest, amikor a vadász biztosította arról, hogy ő jó ember, nem akarja bántani.

„Még a puskát is elvettem tőle, ne cipelje, mert verdeste a hargasinát. Egyébként, tudják-e, hogy az uralomra jutása utáni első vadászata is Tölgyesen volt az öregnek?” – teszi fel kérdést hosszas hatásszünetet tartva, majd újabb mesélésbe kezd. Kiderül, még a Maros Magyar Autonóm Tartomány egykori első titkára „bonyolította oda” 1965-ben a frissen uralomra jutott Ceausescut. Huszonnégyes aggancsú szarvasbikát akart lőni, csakhogy a királyi állatra hosszasan várni kellett, a diktátornak pedig kevés volt a türelme. „Dühében el akart menni, de mondtam, várni kell, mert hajnalban pontosan jön a bika.

Na de, amikor megpillantotta a hatalmas, gyönyörű állatot a hajnali fényben, mintha elment volna teljesen az esze. Összevissza lövöldözött, 24 töltényhüvelyt szedtem össze, a bika mégis elmenekült” – magyarázza a vadász, hozzátéve, hogy baj lett belőle, mert a diktátor személyesen akart a vad után menni. Azonban sikerült lebeszélni és Majorán a kutyájával, meg egy másik vadőrrel percek alatt megtalálták az elmenekült szarvast. Ezután a „géniusz” hatalmas mulatságot rendezett a Tiszás dülőben lévő vadászkastélyban, ahová Majoránt is meghívta. „Céltáblát vettek elő, és lövöldöztek rá, nekem kellett megnéznem a találatot. Én aztán akkor is lyukat ütöttem a golyóstollal a közepébe, ha nem oda talált, örvendjen az öreg, milyen jól lő.”

Jánossy Alíz