Stohl András az Új Kelet olvasottsági térségében is ismert, elsősorban a televíziónak köszönhetően. A Jászai Mari-díjas színművész fontos alakja a magyar színjátszásnak, filmezésnek és televíziózásnak. Közel húsz éve van a pályán, és tehetsége, lendülete töretlen. Sokan vélik úgy, hogy 42 évvel ezelőtt egy csillag született a személyében. Beszélgetésünk során szót ejtettünk három legnagyobb szerelméről, a munkáról, a családról és a vadászatról egyaránt.
 Stohl András, a sokoldalú csillag - Fotók: Gordon Eszter
– Elvileg gyerekeknek szól, de miután Lázár Ervin írta, lényegesen komolyabb. A felnőtteknek egészen mást jelent, mint a gyerekeknek. Van egy költő, Berzsián, akinek elszáll az ihlete, és főleg az emberiséget okolja, hogy miért nem tud költeni. A barátai megpróbálják visszarángatni az alkotóvilágba. Közben megjelenik a gonosz is, aki sötétbe akarja burkolni a települést, és kiderül, hogy csak a művészet mentheti meg a várost. Ezáltal van ennek a műnek egy kicsit továbbmutató ága is. A végén pedig a szerelem, a barátság és a költészet legyőzi a sötétséget.
– Ebben az évadban még milyen darabokban szerepelsz a Nemzeti Színházban, és játszol-e máshol?
– Csak a Nemzetiben játszom, de ez elég is. Nemsokára következnek Móricz Zsigmond Úri murijának próbái Bezerédi Zoltán rendezésében. Én Cseörgheő Csulit játszom. A bemutató 2010. január 15-én lesz. Aztán Alföldi Róbert rendezésében játszom a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című sötét és komor darab főszerepét.
Exkluzív interjú Stohl Andrással: A színész a család, a munka és a vadászat bűvkörében él
– Igen, nagyon.
– Mostanában jut időd erre a sok elfoglaltság mellett?
– Persze. Mindig megpróbál az ember időt szakítani arra, amit nagyon szeret. Most négy napot a családommal töltöttem, holnap reggel pedig megyek vadászni.
– Hová?
– Bugacra, ami Kecskemét és Kiskunfélegyháza között található.
– Mire vadászol?
– Vaddisznóra és dánszarvasra.
 Kacsoh Pongrácz János vitézében ő játszotta Jancsit
– Visszatérve a színházhoz, mi volt a legemlékezetesebb előadásod?
– Ezt nem tőlem kellene megkérdezni, hanem a nézőktől.
– Természetesen, de gondolom, van olyan, ami valami miatt megmaradt…
– Nagyon sok van. Például, amivel kezdtem a Katona József Színházban, A kezdet vége című előadás, amelyben Szacsvay Lászlóval és Lázár Katival játszottam. Nagyon jó volt. Aztán Kohlhaas Mihály története, ami Közellenség címen futott, és nagyon szerettem. Friedrich Schiller Haramiák című darabja Alföldi Róbert rendezésében szintén emlékezetes. Vagy most a Nemzetiben, amit nagyon szeretek az Alföldi-féle Kacsoh Pongrácz János vitéz előadás.
– 2003-tól vagy a Nemzeti Színház oszlopos tagja. Milyen érzés olyanokkal együtt játszani, mint Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Garas Dezső?
– Nagyon megtisztelő, és ráadásul az a jó benne, hogy ezek a régi nagyok, köztük ők hárman, akiket említettél, még mindig nagyon fiatalosak. Nem lehet érezni, hogy már 70 év fölött vannak, hanem tehetségileg, agyilag és hozzáállásban is nagyon fiatalosak. Tehát, teljesen olyan, mintha korosztályombeliek lennének.
– Több filmben is játszottál. Melyik volt a kedvenced?
– A Sas Tamás által rendezett Rosszfiúk című filmben egy nagyon érdekes figurát kellett játszanom, egy nevelőtisztet, aki nincs kimondva, de talán egy kicsit meleg is, és közben egy karrierhajhász ember. Nagyon szerettem a Presszót, aminek az első részét szintén Sas rendezte. Most legutoljára a Tűzvonalban sorozat nagyon a kedvemre van.
– Úgy tudom, hogy sokak sajnálatára nem lesz folytatása ennek a sorozatnak.
– Most úgy néz ki, hogy mégis lesznek újabb Tűzvonalban részek.
– A nyáron egy új sorozatban is forgattál, a Géniuszban.
– Igen, a háromrészes sorozatot július-augusztusban forgattuk. Ez egy nagyon érdekes történet, olyasmi, mint A da Vinci-kód, csak magyar változatban.
– Milyen szerepet játszol benne?
– Szintén rendőrt alakítok, aki a kábítószerosztályon dolgozik, de maga sem veti meg a drogot. Tehát, borotvaélen táncol, hogy akkor ő most bűnöző vagy rendőr. De persze inkább utóbbi. ő képviseli a filmben a földhözragadt szálát, vagyis nem nagyon hisz a jelekben, mint a másik oldal. Mégis a két szálón futó nyomozás során végül ugyanoda jutnak.
– Több showműsort is vezettél a televízióban, például a Való világot, Szombat esti lázat vagy most a Csillag születiket. Milyen a te való világod?
– Hűha. Erre nem is tudom, mit válaszolhatnék. Ebben a világban élek, dolgozom, családozom, barátkozom. Azt hiszem, elmondhatom, hogy teljes az én való világom.
– A Szombat esti lázban megismerted mind a két oldalt. Milyen érzés volt előbb vezetni, majd szerepelni benne?
– Ezt a műsort vezetni nagyon jó, mert rendkívül látványos és szép. Amikor pedig táncolni kellett, akkor rájöttem, hogy rendkívül nehéz, iszonyatosan sokat kellett készülni egy-egy adásra, és nagyon megterhelő volt, de ugyanakkor élvezetes.
 Az Alföldi Róbert rendezte A park című darabban Wolfot alakította
– Nemrégiben elkezdődött a Csillag születik újabb sorozata. Szerinted születnek ma igazi csillagok Magyarországon?
– Azt gondolom, hogy születhetnek. Ez egy lehetőség, hogy megmutassák magukat, de az már egy más tészta, hogyan sáfárkodnak a tehetségükkel ők, illetve azok, akik ezt kezelik. Mindenesetre arra jó ez a műsor, hogy megmutatkozhatnak a tehetséges emberek.
– Reggelente veled is ébredhetünk a Reggeli című műsornak köszönhetően. Ott nagyon közvetlen embernek ismerhetnek meg a nézők. Milyen vagy valójában?
– Olyan közvetlen – mondja határozottan.
– Te is szerepeltél a nyáron megrendezett Nemzeti vágtán. Milyen érzés részt venni egy ilyen nagyszabású rendezvényen?
– Elmondhatatlan, hogy milyen jó dolog. Szerintem nagyon jól kitalálták Geszti Péterék, és azt gondolom, hogy tényleg minden évben meg kellene rendezni, és hagyományt kellene ebből teremteni. Iszonyatosan nagy dolog fölmenni oda lóval, és a lovak is érzik, hogy nagyon nagy a feszültség és a verseny, tehát nem úgy viselkednek, mint a gyakorlópályán. Ennyi ember előtt végiglovagolni, és ne adj Isten nyerni, ahogy most nekem sikerült, elképesztően jó érzés. Totál eufória, én azt sem tudtam, hol vagyok, amikor beértem.
– Szabadidődben a vadászaton kívül még mivel foglalkozol?
– Alig van szabadidőm, úgyhogy vagy családozom, vagy vadászok, más nem nagyon fér bele.
– Milyen lányos apának lenni? – faggatom Luca, Rebeka és Franciska édesapját.
– Jó, mert nagyon édesek és nagyon szeretik az apjukat. Nekem csak a jó jut ebből.
– Voltál már Erdélyben?
– Nem, de nagyon szeretnék menni, és vadászni is szeretnék ott.
– Mit üzensz az itteni rajongóknak, az Új Kelet olvasóinak?
– Imádom őket, és büszke vagyok rá, hogy Erdélyben is néznek minket. Nagyon vágyom már oda, és remélem, hogy hamarosan személyesen is találkozhatok velük.
Barabás Orsolya
|
