*** Az Új Kelet hetilap 24 oldalából nyolc polikrómiás, 16 oldal pedig a fekete használata mellett piros színfolttal jelentkezik.
*** Az Új Kelet nyomtatásban jelentkező heti tévéműsor-melléklete tartalmazza az m1, m2, Duna Tv, Magyar ATV, Hallmark, TV2, RTL Klub, Viasat3, Hálózat Tv, Pro TV, Antena 1, TVR 1, Acasa, Prima, AXN, Eurosport és a HBO televíziók műsorkínálatát.
*** Reklámárainkat igény és pénztárca szerint állítottuk össze. Fehér-fekete, színfoltos vagy színes árajánlatunkért keresse ügyfélszolgálati irodánkat: tel.: 0266-364.680, e-mail: ujkelet@knet.ro
*** A nyomtatott újságunk belsejében jelentkezô tévéműsor-melléklete hetente 8 B4-es formátumú, külön kezelhető oldalon jelentkezik, ezen kívül az m1 és a HBO csatornák a 24 oldalas Új Kelet Műsor+ oldalán kapnak helyet egy teljes B3-as méretű újságoldalon.
*** A minden csütörtökön jelentkező, Új Kelet belsejében hetente megtalálható, tévéműsor-melléklet az adott csütörtökre következő dátumtól számított egy héten át érvényes műsorkínálatot közli.
*** Magán jellegû apróhirdetése szövegét feladhatja sms-ben is. Írja meg most, és küldje el a 0723-258.529-es hívószámú mobiltelefon készülékre.
*** A nyomtatott Új Kelet értékesítési ára szabadeladásban 2 lej, az elôjegyeztetô megrendelôktôl példányonként 1,50 lejt kérünk el.
*** 2009. október 1-jétől SZABADELADÁSBAN 2 lej, MEGRENDELŐKNEK példányonként 1,50 RON-BA kerül az ÚJ KELET!
*** A 24 oldalas színes hetilapunk Gyergyószentmiklóson a Kelet Info Média Csoport ügyfélszolgálati irodájában fizethető elő, mely a Virág negyedi 41-es tömbház E lépcsőházában fogadja ügyfeleit munkanapokon 9-17, szombaton 9-13 óra között.
*** Az Új Kelet számára létkérdés, hogy Önök VEGYÉK A LAPOT!
Hetvenhetedik életévében elhunyt Popper Péter pszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár. Az egyik legnépszerűbb magyar pszichológus április 16-án hajnalban távozott. Akik ismerték őt személyesen, hallgatták előadásait, olvasták gondolatait, nehéz szívvel búcsúznak tőle...
Tizenkét évvel ezelőtt olvastam tőle először, egy azóta már szintén elhunyt nagyon kedves barátom hívta fel rá a figyelmem. A belső utak könyve komoly fejtörést és lelki viharokat okozott nekem, bennem. Ezért újra meg újra elővettem, böngésztem, ízlelgettem a nyelvezetét, a stílusát, és teszem ezt még ma is időnként. Popper Péter gondolatai azonban már akkor beköltöztek a szívembe. Amikor több mint egy évtizeddel ezelőtt kiderült, hogy a Bálint György Újságíró Akadémián ő lesz az egyik tanárom, repdestem az örömtől, és alig vártam a találkozást. Azt a napot, az első órákat soha nem fogom elfelejteni. Amikor vidáman zsibongó kis társaságunk megérkezett a kicsiny terembe, ő már ott ült egy kényelmes fotelben elhelyezkedve, és látszólag unottan figyelte izgatottságunkat. Miután mindannyian leültünk, ezekkel a szavakkal köszöntött minket: „Üdvözletem hölgyek és urak. Szóval, maguk mind újságírók akarnak lenni. Hmmm… Na, nem hiszem. Néhányan talán komolyan is gondolják, de ha egy-kettő végül valóban, hosszú távon az lesz, akkor már megérte, hogy itt vagyunk, vannak.” Körülnéztem, és láttam a többiek enyémhez hasonló megdöbbent arcát. Valahogy nem ezt vártuk, hiszen mi azért voltunk ott, mert igenis újságírók akartunk lenni. De igaza lett… A következő hónapok alatt elvarázsolt minket. Nem volt kedves, barátságos, nem akarta megszerettetni magát, mégis nagyon sokat adott, rengeteget tanultunk tőle. Néhány mondata ma is gyakran a fülembe cseng. Az egyik valahogy így hangzott: „Ha azt akarod, hogy keveset hazudjanak neked, akkor keveset kérdezz, és ritkán fenyegess.” Az ő óráin soha nem unatkoztunk, soha nem próbáltunk lógni, sőt… Pedig sokszor lelombozott, lelkünkbe vágott, amit mondott, mégis… Vele vizsgázni is más volt. Amikor elfoglaltuk a hatalmas előadóterem első sorait, felnézett papírjaiból, kikukucskált szemüvege felett, és így szólt: „Aki megelégszik a hármassal, tegye fel a kezét!” Csak lestünk egymásra, pisszenést sem lehetett hallani. A tananyag kemény volt, sokat kellett tanulni, és mindenki sejtette, nem lesz egyszerű Popper Péternél szóbelizni. Erre itt a lehetőség, hogy se szó, se beszéd megkapjuk a közepest. A kezek egymás után lendültek a levegőbe, végül csak néhányan maradtunk. „Szóval, maguk azok, akik azt hiszik, hogy többet tudnak ennél. Meglátjuk, meglátjuk” – mondta. Éppen vele szemben ültem, alig néhány lépésnyire tőle. Amikor faggatni kezdett, először hagyta, hogy elbízzam magam. Könnyű kérdések sora következett, majd fokozatosan váltott, és én észre sem vettem, de beleestem a csapdájába. Alaposan megizzasztott, és természetesen volt olyan, amit nem tudtam. „Gratulálok, Orsolya, maga megdolgozott a hármasáért!” – közölte végül elégedetten. Én pedig nem búslakodtam, mert tudtam, hogy igaza van, mint mindig. Örülök, hogy találkozhattam vele, tanulhattam tőle, kicsit magammal hordozok a mindennapokban a bölcsességéből, tudom ma már azt is többek között, hogy: „Akiben zűrzavar van, zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van, rendet teremt maga körül”. Nyugodjon békében, tanár úr!
Barabás Orsolya
Popper Péter, akinek fő kutatási területe a pszichoterápia, a társadalmi beilleszkedési zavarok és a valláspszichológia volt, Budapesten született 1933. november 19-én. 1957-1958-ban a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola előadója, majd 1958-60 között a Fiatalkorúak Átmeneti Nevelőintézetének pszichológusa, 1960-tól 1963-ig az ELTE Jogtudományi Karán büntetőjogi tanszékén aspiráns volt. 1963-1967 között a Budapesti Orvostudományi Egyetem I. Sz. Gyermekklinika pszichológiai osztályának tudományos munkatársa, 1967-1980 között főmunkatársa volt. 1980-1992 között a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen ő vezette az orvospszichológiai oktatási csoportot, dolgozott klinikai gyermekpszichológusként, majd pszichoterapeutaként, egyetemi tanárként. 1974-1990 között a Magyar Pszichológiai Szemle főszerkesztője volt. 1992-94 között az izraeli Bar-Ilan Egyetem vendégprofesszora volt, hazatérése után 1996-ig a miniszterelnök személyes tanácsadója volt. Az ELTE-n, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a Rabbiképzőben és a MÚOSZ Újságíró Iskoláján tanított. A pszichológiai tudományok kandidátusa tudományos fokozatot 1969-ben szerezte meg. 2006-ban Demény Pál-emlékéremmel tüntették ki. Műveit felsorolni is hosszú lenne, így csak néhányat említünk: Az Istennel sakkozás kockázata (1995), Hazugság nélkül (1999), Felnőttnek lenni... (2000), Egy illúzió halála (2005), Út az istenektől Istenhez (2007), A széthasadt kárpit (2007), Ingovány (2007), A nem értés zűrzavara (2008), Ne menj a romok közé! A megszakadt kapcsolatok tragikuma (2008), Hordaléktalajon (2009), Válság és megújulás kívül és belül (2009). Haláláig írt, tanított, dolgozott...
Tizenkét évvel ezelőtt olvastam tőle először, egy azóta már szintén elhunyt nagyon kedves barátom hívta fel rá a figyelmem. A belső utak könyve komoly fejtörést és lelki viharokat okozott nekem, bennem. Ezért újra meg újra elővettem, böngésztem, ízlelgettem a nyelvezetét, a stílusát, és teszem ezt még ma is időnként. Popper Péter gondolatai azonban már akkor beköltöztek a szívembe. Amikor több mint egy évtizeddel ezelőtt kiderült, hogy a Bálint György Újságíró Akadémián ő lesz az egyik tanárom, repdestem az örömtől, és alig vártam a találkozást. Azt a napot, az első órákat soha nem fogom elfelejteni. Amikor vidáman zsibongó kis társaságunk megérkezett a kicsiny terembe, ő már ott ült egy kényelmes fotelben elhelyezkedve, és látszólag unottan figyelte izgatottságunkat. Miután mindannyian leültünk, ezekkel a szavakkal köszöntött minket: „Üdvözletem hölgyek és urak. Szóval, maguk mind újságírók akarnak lenni. Hmmm… Na, nem hiszem. Néhányan talán komolyan is gondolják, de ha egy-kettő végül valóban, hosszú távon az lesz, akkor már megérte, hogy itt vagyunk, vannak.” Körülnéztem, és láttam a többiek enyémhez hasonló megdöbbent arcát. Valahogy nem ezt vártuk, hiszen mi azért voltunk ott, mert igenis újságírók akartunk lenni. De igaza lett… A következő hónapok alatt elvarázsolt minket. Nem volt kedves, barátságos, nem akarta megszerettetni magát, mégis nagyon sokat adott, rengeteget tanultunk tőle. Néhány mondata ma is gyakran a fülembe cseng. Az egyik valahogy így hangzott: „Ha azt akarod, hogy keveset hazudjanak neked, akkor keveset kérdezz, és ritkán fenyegess.” Az ő óráin soha nem unatkoztunk, soha nem próbáltunk lógni, sőt… Pedig sokszor lelombozott, lelkünkbe vágott, amit mondott, mégis… Vele vizsgázni is más volt. Amikor elfoglaltuk a hatalmas előadóterem első sorait, felnézett papírjaiból, kikukucskált szemüvege felett, és így szólt: „Aki megelégszik a hármassal, tegye fel a kezét!” Csak lestünk egymásra, pisszenést sem lehetett hallani. A tananyag kemény volt, sokat kellett tanulni, és mindenki sejtette, nem lesz egyszerű Popper Péternél szóbelizni. Erre itt a lehetőség, hogy se szó, se beszéd megkapjuk a közepest. A kezek egymás után lendültek a levegőbe, végül csak néhányan maradtunk. „Szóval, maguk azok, akik azt hiszik, hogy többet tudnak ennél. Meglátjuk, meglátjuk” – mondta. Éppen vele szemben ültem, alig néhány lépésnyire tőle. Amikor faggatni kezdett, először hagyta, hogy elbízzam magam. Könnyű kérdések sora következett, majd fokozatosan váltott, és én észre sem vettem, de beleestem a csapdájába. Alaposan megizzasztott, és természetesen volt olyan, amit nem tudtam. „Gratulálok, Orsolya, maga megdolgozott a hármasáért!” – közölte végül elégedetten. Én pedig nem búslakodtam, mert tudtam, hogy igaza van, mint mindig. Örülök, hogy találkozhattam vele, tanulhattam tőle, kicsit magammal hordozok a mindennapokban a bölcsességéből, tudom ma már azt is többek között, hogy: „Akiben zűrzavar van, zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van, rendet teremt maga körül”.
