Vasárnap délután a konyhába hívtam össze a családot megbeszélni a ballagást, a gyereket meg elküldtem játékterembe, addig sincs láb alatt. Azzal kezdtem a kinyilatkoztatást, hogy mindenféleképpen olyan ajándék kell, amitől kicsírázik, sőt virágba borul, de legalábbis szárba szökken a szellem a gyerekben, amiről az jut az eszébe: szeretjük (mint egy marék mézet). Nagyapó szerint fizessük be két napra kuplerájba, ott annyit fogják szeretni, mint máshol ötven év alatt. Az asszony szerint valami apróságot kellene, amire a nagypapa egyből rávágta, hogy szerinte egy marék szöget nem érdemel az a gyerek, aki azt se tudja melyik a kert eleje, melyik a vége. Az öreg szerint nem tanulnia kellene a gyereknek a továbbiakban, hanem művelni a földet. Kissé színpadias mozdulattal szódát engedett a félpohárnyi borba, majd szinte kéjelegve mondta, hogy a gyereknek iskolás létére annyi esze van csak, mint egy zsák lisztnek. Az ő idejében, folytatta a legidősebb élő Galkovics, nem voltak még számítógépek, mégis tudta, hol van a lányoknak az, amitől elmegy a fiúk esze. Az öreg szerint a gyerekünk meg mindig csak a pucér lányokat lesi a képernyőn, ahelyett, hogy kimenne a levegőre, vagy körbefutná a háztájit.

Nagyapának az a heppje, hogy nem informatika kell az élethez, hanem málnaszedés meg krumpliásás. Az unokanevelésben az öregnek külön mániája, hogy időben meg kell kezdeni a nemi életet. Szerinte a későn kezdett szaporodási hajlam csak eltorzítja a jellemet, aztán vagy kislányok, vagy az állatvilág erre fogékony elemei jönnek szóba, és lehet majd gyónni órákon keresztül, annyi miatyánkot mondhat el, amiből kijön három évnyi mise. Külön ötlete volt, hogy ha mást nem tudunk kitalálni, vegyünk a gyereknek egy kecskét. És akkor talán nem csak a számítógép monitorját lesi majd egész nap, hanem odakint a friss levegőn lehet, bámulhatja az állatvilág másik tagját.

A srác egy kissé visszahúzódó lett, amióta megtörtént az első szerelembe esése, nagyapa szerint persze esett volna inkább trágyába, gereblyébe, előrébb lenne. Pláne, hogy a srác kissé belerokkant az első szerelembe, mivel csalódás lett a vége. Azzal vigasztaltuk, hogy előbb-utóbb biztos megtalálja azt a lányt, aki megérti az egész napos számítógép előtt ülést, és értékelni fogja, hogy nem kell kimenni kapálni a kertbe, inkább csak a bitekről, meg a bájtokról beszélni. Biztos van valahol egy ilyen lány. Nagyapa szerint egyszerűen csak félreneveltük a gyereket, kicsit ferdén áll benne a közhangulat, lötyög benne a morál. Mondta az öreg, ha rajta múlna, először felszántatná vele a kertet, aztán csak a szórakozás és a játék. Mindig mondta, hogy az ember csak akkor lehet nyugodt, ha úgy áll a kert, mint tehén a legelőn, szépen, biztonságosan, mint aki tudja, hol a helye, mik a lehetőségek.

Szegény gyereket hetek óta vigasztaljuk, hogy legyen benne némi vitalitás, ballagásra mégsem lehet úgy menni, hogy annyi kedv van csak az emberben, mint egy hideg vasalóban. Mindenesetre előre megmondtuk szegénynek, hogy mivel szegények vagyunk, inkább valami apró, de praktikus ajándékra számítson. Ruhát majd olyat csináltatunk, ami később jó lesz majd a lagzijába is, noha nagyapa szerint akkor fog ez a kupac bénaság megnősülni, mikor a szomszéd kis Galkovics tönkremenni idegre. A mi fiunk mindig is irigyelte azt a Galkovicsot, pedig mindig mondjuk neki, hogy akinek politikus az apja, annak nem biztos, hogy esze is van a világhoz. Az a kis Galkovics nemrég autót kapott ajándékba, mégsem tud két háromjegyű számot összeszorozni. Mondjuk az apjában is csak annyi politikai hajlam van, mint egy naposcsibében, viszont teljesen megbízható, ha a pártról van szó, ő biztos nem megy a levesbe, ha a fajtáján belül cseperedik, gyarapszik, fejlődik, ellentétben a csibével.

Nagyapa, mivel nem szereti a virágokat, azt javasolta, ne csokrozzuk tele a gyereket, még a sok virágtól elferdül benne a szexualitás. Csak sajnos elég hülyén nézne ki, hogy mindenkinél virágok vannak, a miénknél meg semmi. Az öreg szerint a gyerek virágok nélkül is elég hülyén néz ki. Mikor én voltam ballagós, akkor sem kaptam eredetileg virágokat, úgy kellett kölcsön kérni a sorban előttem, meg mögöttem lévőktől néhány szálat, hogy ne csak álljak ott virágtalanul, mint valami szőlőkaró. Az öreg már akkor is virágellenes volt, úgy vélte, a virágot csak a gyenge jellemek fogadják el. Szerintünk meg ottfelejtette a hadifogságban a kedvességét. Az egész napos szobában üléstől egészen kihalt benne a jókedv, megsavanyodott az élni akarás. De nem tagadhatjuk le az öreget, mégis csak egy Galkovics, akinek maholnap ballag az unokája. Az asszonnyal biztosak vagyunk benne, hogy a nagyapa büszke, csak nehezen fejezi ki büszkeségét. Bent marad a szájában és megsavanyszik, megkeseredik az a pár mondat, hogy büszke vagyok rád fiam-lányom, kisunokám, lám-lám, nemrég még hátul a disznók között kergettük a legyeket, vagy szép mintákat húztunk seprűnyéllel a trágyás sárba, aztán itt vagyunk mi, ballag a mi kis Galkovicsunk.

Szávai Attila rovata