Versenyben a tisztességes városlakókért
Csergő Tibor 1975-ben született Gyergyószentmiklóson, 1993-ban érettségizett a Salamon Ernő Gimnáziumban, majd 1997-ben a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen történész szakképesítést szerzett. 2003-ig a kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium tanára, illetve gyakorlatvezető tanár a BBTE történelem karán. 2003-ban megnősül és egy fiúgyermek édesapja. 2004-től a Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója.
– Noha fényes karrier várta Kolozsváron, mégis hazatért és sok diplomás fiatallal ellentétben szülővárosában kereste a boldogulását. Miért tartotta fontosnak a hazatérést? – Elsősorban azért, mert családot alapítottam. Úgy gondoltam, hogy a gyergyószentmiklósi milliő a legalkalmasabb arra, hogy boldog családi életet alakíthassunk ki. Azt a közösségi munkát pedig, amit Kolozsváron elkezdtem, úgy vélem, itthon is tudom folytatni. Kolozsvár egy zsúfolt város tele fiatalokkal, ha pedig családról van szó, akkor az ember nem töltheti a nap 24 óráját egyetemisták társaságában.
– A múzeumban megpezsdült az élet, amióta ön vette át az irányítást, igazolják ezt azok a színvonalas rendezvények, amelyek 2004 után lettek „divatosak” az ódon falak között. Ha az ön számára annyira fontos a család, mint ahogy az elöbb említette, hogyan tudja összeegyeztetni a családot, a munkát és a közszereplést?
– A család és közszereplés nagyon jól összefonódik, azt is mondhatnám, hogy összemosható. Köszönhető ez elsősorban a feleségemnek, aki egy olyan társ, akinek szintén fontos, hogy részt vegyen a közösségi életben. Gyergyószentmiklósra hazaköltözve mindketten hiányoltuk azt a pezsgő közösségi életet, amit a kolozsvári évek alatt megszoktunk. Magyarán, azt tapasztaltuk, hogy szülővárosomban a közösségi élet visszafogott, el van fojtva. Mindketten úgy gondoltuk, hogy a közösség szolgálatába állva tudunk olyan újdonságokat hozni, amit mi már máshol csináltunk és más településeken már gyakorlat, itt viszont újdonságszámba megy. Úgy vélem, hogy mind a feleségem az ifjúsági irodán keresztül, de akár a gyermekeknek szervezett programjaival is, mind jómagam a múzeum adta lehetőségeket kihasználva, tudtunk olyan érdekes programokkal szolgálni, ami maradásra ösztönzi elsősorban az itt élő fiatalokat. Úgy érzem, hogy ennek következményeként most már kezdtek ragaszkodni az emberek a városhoz.
– Miért választotta a nehezebbnek tûnő független státust ahelyett, hogy valamelyik politikai alakulat – az RMDSZ vagy MPP – színeiben szállna versenybe? – Ha valaki párt színekben indul, az plusz elkötelezettséget jelent számára. Akár azt is jelenti, hogy adott pillanatban, és ez legtöbbször bekövetkezik, a pártérdek felülírhatja a város érdekeit. Igaz, hogy a Székelyföldön most van két opció – a régebbi RMDSZ és az újabb MPP – ám egyik alakulat részéről sem jött olyan biztató felkérés, ami arra késztetett volna, hogy „eladva a bőrömet”, annak esélyeit latolgassam, és felvállaljam bármelyik politikai alakulat pártfegyelmét. Másrészt látván azokat az eseményeket, amiket az RMDSZ-es előválasztások utáni botrányok kavartak, úgy véltem, sokkal tisztességesebb függetlenként megméretkezni a helyhatósági választásokon. Tudom, hogy függetlenként sokkal nehezebb, de ezt várják el tőlem azok a tisztességes gyergyószentmiklósi lakosok is, akik az utóbbi időszakban többször is megkerestek, és felkértek, hogy polgármesterjelöltként versenybe szálljak. Tudatában vagyok annak is, hogy függetlenként sokkal nehezebb kampányt szervezni és sokkal nehezebb „szembemenni” két politikai alakulattal, de igyekszem eleget tenni a kihívásnak. Fontosnak tartom, hogy felvállalva azt a közösségi munkát, amit múzeumigazgatóként már elkezdtem, és eleget téve annak a többségi igénynek, amire a visszajelzések már a tavaly ősz óta érkeznek, függetlenként kell vállalnom a megmérettetést.
– Köztudomású, hogy a polgármesterjelöltek kampányban „ígérgetnek”. Mi az, amit ön ígér a gyergyószentmiklósi választópolgárnak? – Nem szeretnék ígérgetni felelőtlenül, sem túllicitálni a többi versenytársat, inkább azt mondom, hogy a múzeumban végzett munkám legyen garancia arra, hogy amit felvállalok az elkövetkező négy évre a város érdekében, azt meg is valósítom.
Folytatás az Interjú oldalon. |