*** Az Új Kelet hetilap 24 oldalából nyolc polikrómiás, 16 oldal pedig a fekete használata mellett piros színfolttal jelentkezik.
*** Az Új Kelet nyomtatásban jelentkező heti tévéműsor-melléklete tartalmazza az m1, m2, Duna Tv, Magyar ATV, Hallmark, TV2, RTL Klub, Viasat3, Hálózat Tv, Pro TV, Antena 1, TVR 1, Acasa, Prima, AXN, Eurosport és a HBO televíziók műsorkínálatát.
*** Reklámárainkat igény és pénztárca szerint állítottuk össze. Fehér-fekete, színfoltos vagy színes árajánlatunkért keresse ügyfélszolgálati irodánkat: tel.: 0266-364.680, e-mail: ujkelet@knet.ro
*** A nyomtatott újságunk belsejében jelentkezô tévéműsor-melléklete hetente 8 B4-es formátumú, külön kezelhető oldalon jelentkezik, ezen kívül az m1 és a HBO csatornák a 24 oldalas Új Kelet Műsor+ oldalán kapnak helyet egy teljes B3-as méretű újságoldalon.
*** A minden csütörtökön jelentkező, Új Kelet belsejében hetente megtalálható, tévéműsor-melléklet az adott csütörtökre következő dátumtól számított egy héten át érvényes műsorkínálatot közli.
*** Magán jellegû apróhirdetése szövegét feladhatja sms-ben is. Írja meg most, és küldje el a 0723-258.529-es hívószámú mobiltelefon készülékre.
*** A nyomtatott Új Kelet értékesítési ára szabadeladásban 2 lej, az elôjegyeztetô megrendelôktôl példányonként 1,50 lejt kérünk el.
*** 2009. október 1-jétől SZABADELADÁSBAN 2 lej, MEGRENDELŐKNEK példányonként 1,50 RON-BA kerül az ÚJ KELET!
*** A 24 oldalas színes hetilapunk Gyergyószentmiklóson a Kelet Info Média Csoport ügyfélszolgálati irodájában fizethető elő, mely a Virág negyedi 41-es tömbház E lépcsőházában fogadja ügyfeleit munkanapokon 9-17, szombaton 9-13 óra között.
*** Az Új Kelet számára létkérdés, hogy Önök VEGYÉK A LAPOT!
Az 1986-os mexikói labdarúgó világbajnokság egyik éremesélyese - akármilyen fennhéjázóan vagy elfogultan hangzik – Magyarország volt! A piros-fehér-zöld csapat 1984-ben és 1985-ben fantasztikus teljesítményt nyújtott. Hollandiát 3 ponttal megelőzve nyerte selejtező csoportját, barátságos mérkőzésen világklasszis játékkal 3-0-ra verte Brazíliát, 1985-ben az eredményei alapján a 2. helyen végzett az európai ranglistán! 1986 tavaszán egy óceánon-túli számítógép – a betáp-lált adatok alapján – vb-döntősnek jósolta Magyarországot.
Ilyen előzmények és lexikális ismeretek birtokában indultunk 1986. június 2-án Hargitafürdőre, hogy külföldi tévéadók valamelyikén megnézzük mexikói világbajnokság magyar-szovjet mérkőzését. A félelmetes Dinamo Kijev csapatára épülő szovjet válogatott nem tűnt könnyű ellenfélnek, de (sej, magyar virtus, hej!) döntetlennél rosszabbat nem tudtunk elképzelni. Különben sem izgultunk, mert akkor a hat csoportból az első két-két helyezett és a négy legjobb harmadik jutott tovább, tehát még két vereség is belefért. A C-csoport tagja Magyarország, Franciaország, Szovjetunió és Kanada volt.
A magyar-szovjet mérkőzés este 8 órakor kezdődött, mi 6-kor érkeztünk Hargitafürdőre, igyekeztünk, hogy kiváltságok hiányában jó helyet találjunk, valamelyik fatörzs-melletti tévé közelébe férkőzhessünk. A mérkőzésrajt előtti órákban a település utcáin és sípályáin kószáltunk, több sporttévénél elidőztünk, fürkésztük a társaságot, s noha majdnem mindenütt találtunk ismerősöket, mindig-mindig továbbmentünk egy jobb lehetőséget, egy tisztább képet remélve. Tömeg és zsongás volt mindenfelé, néha olyan érzésem támadt, mintha valahol a magas fenyők mögött lenne az irapuatói stadion. Jártunkban-keltünkben a Kossuth Rádió hangja kísért, a mérkőzés előtt hangulatfokozó sportrevü volt műsoron, például az erdélyi, székelyföldi magyar füleknek hízelgő Steaua-magyarosítás, melyben az egy hónappal korábbi BEK-győztes román bajnokról „megtudhattuk“, hogy van benne Jenei Imre, Bölöni László, Weissenbacher Antal, Duck Ádám (Duckadam), Lakatos (Lãcãtus), Balán (Bãlan), Bálint (Balint), Pisztoly (Pistol) ..., vagyis majdnem egész csapatnyi „magyar“.
Órányi keresés után találtunk rokonszenves, csendes helyet, hogy a remélt szbornajaverést végignézzük. Szovjet tévéadó volt, a sporttévé fehér-fekete képernyője bolhásan villogott, és lefelé vagy felfelé meg-megiramodott. A mérkőzés előtt alig egy-két perccel ültünk le a fenyőfa körüli laposkövekre, de alig 20-25 percet bírtunk ki ott. Nem a kövek szúrták a fenekünket, hanem az eredmény sértette a lelkünket. A 3. percben 0-1 volt, a 4. percben 0-2, és soha el nem felejtem, a rádióriporter (talán Novotny Zoltán?) azt mondta, ő nem igazán nyugtalan, mert a magyar csapat innentől kezd játszani. Bízott a fordításban. Fordítás? A 24. percben Kardos buktatta Belanovot és Belanov 11-esből belőtte a harmadikat. Fogtuk a vodkáinkat, borainkat, söreinket, rumainkat és felálltunk a laposkövekről. Másfél órán át bolyongtunk ismét a hargitafürdői fenyvesek között, tízszer-hússzor odasomfordáltunk a tévés csutakokhoz, tévés fenyőkhöz, tévés barakokhoz. Mennyi? – csak ennyi erőnk volt kérdezni. Négy-null..., öt-null..., hat-null – jöttek a válaszok. Végeredmény: Szovjetunió – Magyarország 6-0. Csípős, fájó a vereség, de annál fájóbb az aránya. Még az sem vigasztalt – egyáltalán nem –, hogy a szovjet válogatott egyik legjobbja a kárpátaljai Rácz László volt. Mint utóbb kiderült, hogyha a többi eredmény ugyanaz (ugyanúgy alakul), akkor egy 3 gólos szovjet győzelem ellenére még mindig tovább lehetett volna jutni a csoportból. A 0-6 (a franciák elleni 0-3-mal tetézve) azonban a gólarány miatt (2-9) deszkvalifikálta, kizárta a magyar válogatottat a folytatásból. Uruguay harmadik helyezettként, 2 ponttal és 2-7-es gólaránnyal jutott tovább egy másik csoportból. Még a Kanada elleni gólarány-javítás esélyét sem tudták kihasználni a magyarok, hiszen csak 2-0-ra győztek, azt is nagyon nehezen. Egy Kanada elleni 5-0 már továbbjutást jelentett volna. Ki tudja: talán a következő szakaszban javíthattak volna, az erő és tudás megvolt hozzá. De maradt csak a „ha“ és a „volna“...
Mi tagadás, én aznap is ott voltam a hargitafürdői tévétáborban, de abból a magyar-szovjet mérkőzésből a gyorsan jött szovjet előny miatt vajmi keveset láttam. Kis csapatommal a fenyők hegyét, fenyők tövét és a pohár fenekét néztük leginkább. Pedig akkor még nem tudtam, hogy e sorok írásáig az utolsó magyar világbajnoki szereplésnek lehettem szemtanúja, fültanúja, féltanúja, kistanúja. Késve érkeztünk vissza az autóhoz, ahol barátunk azt kémlelte, mi maradt neki az itókából, hogy hazaérve majd ő is leöblítse a (számára) száraz kiruccanás fáradalmait. Tizenegy óra körül indultunk lefelé a Hargitáról, megtört, letargiás hangulatban. Míg kifelé repedt szét a kocsi az élcelődéseinktől, az oroszos viccektől, a hőzöngős kijelentésektől („úgy elverjük, letapossuk a muszkákat“ stb.), a visszaúton egy hang sem volt a kocsiban. A Csíkszeredáig tartó szűk félórás úton egy szót sem szóltunk egymáshoz. Lépésben haladtunk, az út tele volt autókkal, néha visszanéztem a Lada ablakából, a Hargitáról levezető kanyargós úton több száz fénycsóva követett. A csalódás délibábjait láttam bennük akkor.
