Miközben a kinti hőmérséklet tartósan fagypont körüli és már az első hó is leesett, Gyergyószentmiklós Virág- és Bucsin negyedének tömbházlakói mindössze az elöljárók és távhőszolgáltatásban érdekeltek nyilatkozatai mellett melegedhetnek. Csíkszeredában viszont már október elsejétől beindult a távhőszolgáltatás, ráadásul 24 órás szolgáltatás mellett, a tavalyihoz képest az ár nem emelkedett. Székelyudvarhelyen október 15-től fűtenek, és önkormányzati támogatással törlesztették itt a gázszámlaadósság felét.
Döntéshozatal „fű alatt”?Gyergyószentmiklós megyei jogú város tanácsos testülete a múlt szerdai rendkívüli ülésén tűzte napirendre annak a határozattervezetnek a meghozatalát, hogy „a Go Rt., városi közüzemek képtelen a hőenergiával történő közszolgáltatási tevékenység megfelelő működtetésére”. Mezei János polgármester, a határozattervezet előterjesztője azzal érvelt, hogy a Go Rt. eladósodott és ezáltal csődhelyzetbe került, mint mondotta ezt a könyvelési mérleg adatai is bizonyítják. „A közüzemek vezetőségének három hónapja volt a probléma megoldására, ha nem tudta ennyi idő alatt rendezni a problémát, nekünk kell döntést hoznunk” – hangoztatta az ülésen Mezei János. Mielőtt tényleges vitára került volna sor, Soós Csaba, az RFV Nyrt. igazgatósági elnöke felolvasta azt a közös közleményt, amit a Thermoenergy Kft. és a Hargita Gáz Rt. adott ki. Ebben többek közt nyilvánosságra hozták, hogy a Go Rt. által felhalmozott 2,6 millió lej tartozást a Hargita Gáz Rt. a Thermoenergyre ruházta, amit ez utóbbi ki is fizetett. Ugyanakkor a Hargita Gáz Rt. szintén a Thermoenergyre ruházta a Go Rt. ingatlanjaira bejegyzett jelzálogjogát is. Tudni kell, hogy még idén januárban jelzálogba helyezték a gyergyószentmiklósi közüzemek Márton Áron utcai székházát, amennyiben az addig felhalmozott gázszámla adósságát márciusig nem törleszti. Ez nem történt meg, sőt az adósság tovább halmozódott. A közlemény arra is kitér, hogy a Hargita Gáz Rt. három napon belül felmondja a gázszolgáltatási szerződést a Go Rt.-vel, illetve ezzel párhuzamosan új szerződést köt a Thermoenergy Kft.-vel.
Ezek után mindössze Suciu Gábor RMDSZ-es tanácsos furcsállotta, hogy a közüzemek tényleges tartozásának összegét idegen cég képviselőjétől tudták meg a városatyák, illetve nehezményezte, hogy amikor a közüzemek sorsát érintő lényegi döntések születnek, Szőcs Tivadar igazgató távolmarad az ülésről. Minderről azonban a közüzemek vezetősége teljesen eltérő véleményt fogalmazott meg...
Egy irat, amit nem vettek figyelembe„A fejünk fölött hoztak döntést az intézmény sorsáról” – hangoztatta Szőcs Tivadar a múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján, hozzáfűzve, hogy ő úgy tudta, hétfőn lesz az ülés, ám érdeklődésére azt közölték, hogy elmarad, de nem tájékoztatták arról, hogy szerdára halasztották a közüzemek sorsát érintő tanácsülést. „Mellesleg, amit tanácsi határozatba foglaltak arról szól, hogy a tanácsos testület, mint tulajdonos, képtelen megoldani a fűtésproblémát a városban” – szögezte le Nagy Attila, a Go Rt. műszaki igazgatója emlékeztetve arra a tényre, hogy a helyi közüzemek tulajdonosa a mindenkori városi tanácsos testület. Ugyanakkor azt is tisztázta, hogy a Go Rt. jelenlegi vezetősége csupán a cég vezetésére kapott megbízást, a döntéshozatal mindenképp a városi tanácsot terheli. A távhőszolgáltatás felújítása kapcsán kialakult új helyzetre megoldási javaslatokat nyújtott be a testülethez, jóval a tanácsülés előtt Ana-Eliza Rippel, a Go Rt. jogásza, amelyben kifejti, hogy a Thermoenergy Kft. teljes mértékben illegálisan végzi a távhő-rendszer felújítási munkálatait, illetve, hogy a szolgáltatás végzésére egy törvényes keretek között lebonyolított versenytárgyalás megnyerése után lenne jogosult. A jogász megoldási javaslatai között felsorolja, hogy Thermoenergy úgy szerezheti meg a távhőszolgáltatás jogát, ha ezt a tevékenységet előbb leválasztják a közüzemek tevékenységi köréből, majd átruházzák rá. A jogász átirata azonban terítékre sem került a múlt szerdai tanácsülésen...
Mennyi a tényleges adóssága a közüzemeknek?Míg a közüzemek illetékesei 1,7 millió lejt meghaladó adósságról beszélnek, addig a Hargita Gáz Rt. és a távhőrendszer felújítását végző Thermoenergy Kft. 2,6 millió lejes adósságról beszél.
„A különbözet abból adódik, hogy az el nem fogyasztott gázkvóta 15 százalékát is felszámolja a Hargita Gáz Rt., ugyanis Vincze János, az elődöm, és Pap József előző mandátumbeli polgármester ilyen szerződést írt alá” – magyarázta Szőcs Tivadar kifejtve, hogy a tartozást a késedelmi kamatokkal együtt hajlandó kifizetni, azonban az el nem fogyasztott gázért nem fizet. Ana-Eliza Rippel jogász azt is tisztázta, hogy jogi szempontból továbbra is adósként szerepel a közüzemek a Hargita Gáz Rt. felé, még akkor is, ha a Thermoenergy kifizette a tartozást, ugyanis ahhoz, hogy ez legális legyen törvényszéki határozat, illetve végrehajtói átirat szükséges. „A jelzálogba bocsátott ingatlan esetében sem ruházhatták át a jogot egy egyszerű egymás közötti egyezséggel, ehhez is be kellett volna tartani a megfelelő jogi procedurát” – szögezte le a jogász.
 Összevisszaság a jégVirág negyedben
Mezei fűtést ígér, Pál nyílt vitát kezdeményezne„Mindenkit biztosíthatok arról, hogy november elsejétől lesz fűtés és melegvíz” – szögezte le Mezei János polgármester, kifejtve, hogy el szeretné oszlatni az utóbbi hetekben szárnyrakapott pletykákat, melyek megkérdőjelezik a téli fűtés folytonosságát. Mint mondotta, a városvezetés „nagy erőbedobással és felelősségteljesen” végzi a munkáját, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a télen zavartalan legyen a fűtés- és melegvízszolgáltatás. Nem ennyire optimista Pál Árpád képviselő, aki elítélte a városi tanács azon határozatát, melyben kinyilvánították, hogy a közüzemek képtelen a fűtésszolgáltatás zavartalan működtetésére. „Tudom, hogy az emberek inkább örülnének a fűtésnek, mint a nyilatkozatoknak” – fejtegette a parlamenti képviselő a szemerkélő havazásban a múlt pénteki sajtótájékoztatóján, majd számadatokkal illusztrálta, hogy igenis a Go Rt. távhőszolgáltatása nyereséges, tehát a helyi tanács indokolatlanul hozta meg a döntését. Pál aggodalmának adott hangot amiatt, hogy nem csak a távhőszolgáltatás ügye van veszélyben, hanem a többi szolgáltatásé is, és kéri, hogy nyílt vitában adjanak lehetőséget neki kifejteni az érveit. „Nem igaz, hogy nem lehet számítani a román kormányra, bizonyíték rá az az egymillió lej, amit kapott a város fűtéstámogatásra” – szögezte le Pál, időközben ugyanis megérkezett a támogatás a román kormánytól.
Lakatot a szájra!?Eközben Mezei János polgármester átiratban tiltotta meg a polgármesteri hivatal-, illetve a Go Rt. alkalmazottainak, hogy a sajtóban nyilatkozhassanak. „Ezennel értesítem Önöket, hogy senki nem nyilatkozhat a sajtónak vagy más médiának a Polgármester beleegyezése nélkül” – fogalmaz Mezei János polgármester az október 15-i 8062-es számú körlevelében, és telefonon anynyi magyarázatot fűz hozzá, hogy azért küldte ki a tiltást, mert sok egymásnak ellentmondó információ jelent meg az utóbbi időben a sajtóban a távhőszolgáltatással, illetve a távhőrendszer felújításával kapcsolatosan.
Miközben az elöljárók egymással vitáznak a város két lakónegyedének – a Virág- és Bucsin negyedek – tömbházlakói fa-beszerzéssel töltik napjaikat, legalábbis azok, akik nem dobták ki az „átkosban” beszerelt fatüzeléses kályháikat.
Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen már fűtenekCsíkszeredában október elsejétől fűtenek és idéntől 24 órás távhőszolgáltatást biztosít a Goscom. A helyi önkormányzat pedig 30 lejes támogatást nyújt melegvíz-szolgáltatás használatára minden 65 évet betöltött lakosnak. „Idén később indítottuk a távhőszolgáltatást, mert hosszú, meleg ősz volt, tavaly már szeptember 18-tól fűtöttünk” – jelentette ki Duda Tihamér, a Goscom Rt. igazgatója hozzáfűzve, hogy Csíkszeredában a fűtést már évek óta akkor indítják, amikor a kinti hőmérséklet – este hattól reggel hatig mérve – több mint három napon át plusz tíz fok alá esik. A megyeszékhelyen egyébként évente átlagosan 235 napon át fűtenek, a tavaly például szeptember 18-tól május 15-ig tartott a fűtési szezon. „A lakók annyit fizetnek, amennyi hőt elhasználnak” – magyarázta Duda, hozzáfűzve, hogy tavalyhoz képest nem növekedett a szolgáltatás ára, vagyis továbbra is 199 lejbe kerül egy gigakalóriányi hőenergia.
Székelyudvarhelyen – ahol ebben az időszakban lényegesen enyhébb az időjárás, mint Gyergyószentmiklóson – már október 15-től fűt az Urbana Rt. Noha a székelyudvarhelyi távhőszolgáltató is jelentős adósságot halmozott fel a gázszolgáltatóval szemben – az Új Kelet értesülései szerint négymillió lejt – zavartalan szolgáltatást ígér Ráduly Mihály, az Urbana Rt. igazgatója. A székely anyavárosban utoljára tavasszal emelték a távhőszolgáltatás árát 197 lejre, és a közeljövőben nem várható áremelkedés.
Jánossy Alíz
|