*** Az Új Kelet hetilap 24 oldalából nyolc polikrómiás, 16 oldal pedig a fekete használata mellett piros színfolttal jelentkezik.
*** Az Új Kelet nyomtatásban jelentkező heti tévéműsor-melléklete tartalmazza az m1, m2, Duna Tv, Magyar ATV, Hallmark, TV2, RTL Klub, Viasat3, Hálózat Tv, Pro TV, Antena 1, TVR 1, Acasa, Prima, AXN, Eurosport és a HBO televíziók műsorkínálatát.
*** Reklámárainkat igény és pénztárca szerint állítottuk össze. Fehér-fekete, színfoltos vagy színes árajánlatunkért keresse ügyfélszolgálati irodánkat: tel.: 0266-364.680, e-mail: ujkelet@knet.ro
*** A nyomtatott újságunk belsejében jelentkezô tévéműsor-melléklete hetente 8 B4-es formátumú, külön kezelhető oldalon jelentkezik, ezen kívül az m1 és a HBO csatornák a 24 oldalas Új Kelet Műsor+ oldalán kapnak helyet egy teljes B3-as méretű újságoldalon.
*** A minden csütörtökön jelentkező, Új Kelet belsejében hetente megtalálható, tévéműsor-melléklet az adott csütörtökre következő dátumtól számított egy héten át érvényes műsorkínálatot közli.
*** Magán jellegû apróhirdetése szövegét feladhatja sms-ben is. Írja meg most, és küldje el a 0723-258.529-es hívószámú mobiltelefon készülékre.
*** A nyomtatott Új Kelet értékesítési ára szabadeladásban 2 lej, az elôjegyeztetô megrendelôktôl példányonként 1,50 lejt kérünk el.
CímlapAktuális A Gyergyói-medence "diplomás parasztjainak" figyelmébe! Föl-föl Ti rabjai a Földnek!
*** 2009. október 1-jétől SZABADELADÁSBAN 2 lej, MEGRENDELŐKNEK példányonként 1,50 RON-BA kerül az ÚJ KELET!
*** A 24 oldalas színes hetilapunk Gyergyószentmiklóson a Kelet Info Média Csoport ügyfélszolgálati irodájában fizethető elő, mely a Virág negyedi 41-es tömbház E lépcsőházában fogadja ügyfeleit munkanapokon 9-17, szombaton 9-13 óra között.
*** Az Új Kelet számára létkérdés, hogy Önök VEGYÉK A LAPOT!
A Gyergyói-medence "diplomás parasztjainak" figyelmébe! Föl-föl Ti rabjai a Földnek!
2009. október 19. hétfő 12:17
Fogyunk, vettétek észre? Néhány napja két kollegánkat búcsúztattuk, olyanokat, akik szerették a földet, a mezőgazdaságot, talán a világ legszebb hivatását, teljesíteni a nagy kérést, „Add meg nekünk a mindennapi kenyerünket”.
A sort sok-sok évvel ezelőtt H. Tibi kezdte meg, fiatalon hagyta itt családját és szeretett mesterségét, búcsúztatásán egykori megyei főnökünk, P. Elek mondta, milyen kár, hogy csak ilyenkor találkozunk a nem éppen szelíd értekezletek meg „fejtágítók” kivételével. A. Jóska is akkor kérdezte, vajon ki lesz a következő, hát ő lett nem is sok idő múlva. ő volt az, aki a kórházba magával vitte aktáit, hogy ott tovább dolgozzon, de nem volt már ideje arra, hogy befejezze… ő is eltávozott oda, ahol nincs „kampány”, ahol a „hatalom” nem ad értékes útmutatásokat, mert a mezőgazdasághoz és a focihoz mindenki ért, de a mezőgazdaság az egyetlen olyan szakterület, amely hasonlít a háziasszony munkájához: csak akkor látszik meg munkád, ha az nincs elvégezve.
őket követte a másik A. Jóska, a kis kolléga, akinek segítőkészségéről példát vehetett volna a nagyvilág. És mivel azt a cudar világot csak „hittel és humorral” lehetett túlélni, amikor a politikai kör zárószemináriumát a Bucsinban tartottuk meg, és a „kultúra” buszával utaztunk a helyszínre, „mint kultúrbrigád”, a saját megfogalmazásomban ő lett a kisdobos, a másik Jóska pedig a nagybőgős… (A kisebbik Jóska visszadobta a humoros vagy kevésbé humoros bírálatokat, amikor a tartományi főfejes „viccelt vele”: A. elvtárs, maga semmit sem nőtt mióta nem láttam – kis kollégánk replikázott: nem nőttem, de bogosodtam…) Humor nélkül soraink gyakrabban ritkultak volna…
Majd elment F. Marci, egykori rajoni főnökünk, későbbi kollégánk, banális tünetekkel vitték kórházba, hogy ő is hamarosan szaporítsa az eltávozottak létszámát. Elment fiatalon L. Lajos, a főorvos, és elment Gy. Gabi, a „főnövénytermesztő”, az olyan főnök mintapéldánya, amilyen talán nincs is…
És ritkultak soraink, fogytak az „ugrómókusok”, a „lódoktorok”. A gyomorfekély szinte „népbetegség” volt köztünk, mert a rendetlen étkezés, száraz koszt a kampányok idején, no meg a sok „értékes útmutatás” lenyeléséhez gyomor kellett.
És mégis élünk, pedig sokunkat párja, gyereke hagyott el idő előtt, túléltünk egy „hősi” időszakot, a mezőgazdaság teljes szövetkezetesítését, azaz tönkretételét. 1962-ben, az „alerta” idején, amikor „minden mezőgazdasági szakembernek a termelésben volt a helye”, mondták az „elvtársak” egyik értékes mezőgazdasági szakírónknak, lapszerkesztőnek, nem számít, ha orvosi kezelésre van szüksége, falun is meg lehet halni. A másik „kihelyezett”, aki azzal apellált, hogy ő tk. erdészmérnök, nem számít, mondták, amennyi szaktudása van, az a kollektívben elegendő…
És lettünk a mezőgazdaság új jobbágysága, akinek nem volt költözködési joga, de volt kötelező gumicsizmája. Habár tudtuk, azon a földön, ahol a talaj még ragad, ott minden gépi-fogatos vagy kézi munka csak tönkreteszi a talaj szerkezetét, de az elvtársak CSAK azt tudták, vetni kell, még akkor is, ha egy hármasekét 2-3 traktor húz… És lettünk az új „proletáriátus”, aki két kő között őrlődött, a föld tulajdonosai (azaz kollektivisták, MTSz-tagok) és a hatalom között, mert ez utóbbi fizetett minket, elvárta az engedelmességet… Különben jött a fizetés visszatartás, az ilyen-olyan „szankciók”, szóban-vagy írásban… De feltartottuk fejünket, csak a láncainkat veszíthettük, mint egykor a vezető erő, azaz a proletáriátus.
És egy hosszú, napsütötte vagy borult, de poros nap után ott volt számunkra a hordó, melyben-melyből lemoshattuk a bírálatokat, és örvendezhettünk a ritka elismeréseknek („ha jót nem tehetett a mérnök, akkor igyekezett rosszat nem tenni…”).
…És ha az idegen csoportokkal, akik jöttek minden ősszel pityókát szedni, sokáig tartott az elszámolás, akkor mindig ott volt részünkre az íróasztal lapja, ahol reggelig „kipihenhettük” magunkat, HELYBEN.
De úgyis maradtunk humorunknál, a kistermetű kollega megkapta a „maroknyi székely” becenevet, a Székely-családnevű kollegákat pedig „hol vagytok székelyek” kiáltással terelte be Sz. Zoli a vezérkar hívására. És voltak azért „utolsó kívánságaink is”: bár városon temessenek majd el, a kukorica sortávolsága legyen bár 2 méter és közte aszfaltozzák ki, ne is temessenek, hogy ne csökkentsük az ország termőterületét, inkább hamvasszanak és porainkat műtrágyának szórják szét… Egy bukaresti fejtágítón volt a „vélemény-ládában” ilyen körkérdés: Mit csinál szabad idejében? Egyik kollega ráírta: Nem értem a kérdést…
Nem volt mezőgazdász, csak az egyik felsőbb szerv terepembere, aki helyesen fogalmazott: Jegyezd meg, a mérnök az az ember a faluban, akitől mindenki vár valamit, de neki senki sem ad.
De emlékezzünk olyan FEJESÜNKRE is, aki azt mondta a fizetésnapokon ki-ki alapon rendezett minibankettjeinken: Ne mondják, ne mondjátok nekem, hogy titkár elvtárs, elnök elvtárs vagy alelnök elvtárs, mondjátok mérnök elvtárs, vagy B. elvtárs, mert az előbbiek elszállnak, az utóbbiak megmaradnak… Hála Istennek nem volt jó próféta, az „elvtárs” megszólítás is elszállt. (És vigyázott ránk, estefelé asztalbontást „vezényelt”: holnap is nap van, mégpedig MUNKANAP.)
És ha eljött, eljön a végső búcsú, ahol minden mezőgazdasági szakember kap 2 négyzetmétert, a sokszor megígért személyi- vagy háztáji parcella helyett, a fordulat után beígért 50 ár szántó helyett, akkor két gondolat uralja a résztvevők egy részét: Mekkora kastélyt épített a kollektív vagyonából, vagy pedig: kár volt ilyen becsületes legyen, oda volt kötve a jászolhoz, miért nem evett belőle.
…És hogy miért volt a mienk egy jó „banda”? Azért mert nem volt köztünk ellentét, senki sem vágyott a másik helyére. „Itt se jó, ott se jó” énekelhettük volna, ha lett volna időnk és alkalmunk operett-előadásokra járni, de a hiányzó kabaré előadásokat pótolta az élet, pótolták a buta utasítások, pl. amikor az őszi burgonyát ősszel akarta az elvtárs földbe juttatni, ha már az őszibúzát akkor kell…(S ezért végeredményben Linné, Lamarck vagy éppenséggel Waldstein vagy Kitaibel a hibás, aki nem volt előrelátó, nem tudta, hogy eljön egyszer a pártszakemberek által (el)irányított földművelés kora. Ez szerencsére „csak” mintegy 28 évet tartott, ami elegendő volt, hogy mezőgazdaságunkat egy századdal visszavesse.)
Tisztelt kollegáim, ha még egyszer szeretnétek felidézni e hősi korszakot, mert nem csak a színészetnek volt „vándorszínészét” nevezetű hőskora, akkor hallgassatok rám, míg nem késő, gyűljünk össze valahol, egy Gondűzőben vagy Rubinban, vagy bárhol, elevenítsük fel a szép perceket, mert olyanok is voltak, nevessünk együtt, emlékezzünk az „okos” utasításokra, a humoros „huszárvágásokra”, amikor például B. Náci, talán ő a korelnökünk, „mindentudó” könyvecskéjét használva az év végi közgyűlésen „felolvasott egy 10-15 oldalas” beszámolót…, és minden-mindenre, ami ma már csak emlék…
Ha Te is így gondolod, akkor csatlakozz, megszervezzük a találkozót, volt ennél nagyobb-nehezebb feladatunk is az elmúlt hősi korszakban.
Szathmáry János
nyugalmazott mezőgazdász, Gyergyószentmiklós
